A Kalocsai Kézilabda Club megyei első osztályú női csapata kezéből a koronavírus-járvány vette ki a bajnoki aranyat még március idusán. Szeptemberben végre már újra indulhat a pontvadászat a Bács megyei női kézilabda-bajnokságban is, ahol a Dávidházi Sándor vezette kalocsai hölgykoszorú ismét dobogóesélyes.
A 2020/2021-es bajnoki évadra meglepően kevés, mindössze nyolc klub női gárdája nevezett, így a bajnoki évad is csak szeptember 13-án, vasárnap veszi kezdetét. A Dávidházi-amazonhad az egyik bajnokesélyes, az NBII-be igyekvő Mizse KC otthonában kezdi az őszi hadakozását, amely találkozó igazi értékmérője lehet csapatunk fizikális és mentális állapotának.
A 2020/2021-es bajnokságra az alábbi egyesületek neveztek: Kalocsai KC, Kiskőrösi NKSZSE, Kiskunhalas UKSC, Kiskunmajsai KC, Miklós KC, Mizse KC, Nemesnádudvari NKSZE, STE-Bs Plastic.
A Kalocsa játékoskeretében szinte alig volt változás, igaz többen még hezitálnak a folytatást illetően. Sajnos egyik kapusunk, Kiri Mónika sajnálatos sérülése miatt a leállás gondolatával foglalkozik, míg másik hálóőrünk Holló Bianka Kecskemétre igazolt, de szerencsére kettős játékengedéllyel nálunk is védhet. Sajnos az első számú kapusnak kikiáltott Ilyés Biankát Dávidházi edző a márciusi leállás óta nem is látta, így tervben van, hogy egy kapust szeretne igazolni a Kalocsa. Pesti egyetemistáink is nehezen tudják összeegyeztetni a fővárosi életet a kalocsai sportolással, így lehet, hogy Holló Bettina és Barth Zsófia játékáról is le kell majd mondanunk.
Akik minden bizonnyal majd hadra foghatóak lesznek: Alföldi Babett, Bors Ramóna, Czuczu Adrienn, Deák Marianna, Doszpod Adrienn, Facskó Petra, Halász Berta, Holló Bianka, Horváth Fanni, Horváth Gabriella, Ilyés Valentina, Kollár Fruzsina, Kovács Kitti, Pécsi Jetta, Szabadi Izabella, Szőkéné Szvétek Krisztina, Tóth Gabriella, Várszegi Daniella.
Dávidházi edző elmondása szerint már július második felétől edzésbe álltak, sőt a héten az NBII-es Bácsalmás otthonában 27–27-es döntetlent értek el úgy, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudott adni a keretből.
A SZEPTEMBER 13-I, IDEGENBELI RAJT UTÁN SZEPTEMBER 20-ÁN, VASÁRNAP TALÁLKOZHATNAK MAJD HAZAI PÁLYÁN SZURKOLÓINK A LÁNYOKKAL, AMIKOR AZ ÖRÖK RIVÁLIS KISKUNMAJSAI KC HÖLGYKOSZORÚJÁVAL MECCSELNEK MAJD A MIEINK A VÁROSI SPORTCSARNOK ARÉNÁJÁBAN.