Hosszú évek belső feszültségeit orvosolandó a múlt hét pénteki Fidesz csoport ülésen Font Sándor választókerületi elnök bejelentette, hogy a következő évek nyugodt építkező munkájához elengedhetetlennek tartja a csoport feloszlatását, egyben egy új csoport életre hívását.
Font Sándor a pénteki ülést követően sajtóközleményben fejtette ki döntése hátterét.
A szerkesztőségükhöz is eljutatott tájékoztatásból kiderül, hogy – a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának döntése értelmében –, a pártban országos tisztújító folyamat zajlik. A helyi alapszervezetek szeptember 18-ig kaptak határidőt saját tisztújításuk lebonyolítására. Kalocsán erre az ülésre szeptember 18-án került sor.
Mint megtudtuk, Font Sándor a pénteki ülésen bejelentette: a tisztújítás eredményétől függetlenül, a csoport működőképtelensége miatt a kalocsai alapszervezet feloszlatását fogja javasolni az Országos Választmánynak.
A közleményből kiderül, „ez a bejelentés mintegy három órán át tartó vitát váltott ki, amelynek végére az ülés szavazatképtelenné vált, így tisztújításra és kongresszusi küldött megválasztására nem került sor.”
Az Alapszabály értelmében az a szervezet – így tehát a kalocsai is –, amely nem hajt végre tisztújítást, megszűnik.
Ez azonban átmeneti állapot, ami addig tart, amíg a helyi szervezet újjáalakítása meg nem történik – szögezi le Font egyértelműen sajtóközleményében.