A koradélutánra, a negyedik idei adventi gyertyagyújtó ünnepély előttre időzített ünnepségen Madainé Szilágyi Anita konferanszié és mosolygömb-aktivista köszöntötte a megjelenteket, majd Filvig Géza polgármester mondott rövid ünnepi beszédet, nem rabolva sokáig az ajándékosztásra való várakozás miatt izgatott gyerekek idejét Kiss Zsuzsa szavalattal is földobott, zenés műsora után.
A mosolygömb immár jó néhány éves hagyománya szerint megjárt több kereskedelmi egységet is, és ott volt az első, a második és harmadik gyertyagyújtó alkalmon is, ahol a rendezvények szervezőitől kapott forró teáért, forralt borért és zsíros kenyér uzsonnáért cserébe bárki támogathatott adományaival. A negyedik adventi gyertyagyújtást épp a városházi karácsony után tartották, a korábbiaktól eltérően a színházban, ahol már halászlével vendégelték meg a résztvevőket zsíros kenyér helyett.
Miután Madainé Szilágyi Anita köszöntötte az egybegyűlteket, Kiss Zsuzsa, a Veracruz énekesnője adott néhány alkalomhoz illő dalból és egy szavalatból összeállított műsort. Kiss Zsuzsa egyébként torokgyulladás tüneteivel küszködött, ennek ellenére igyekezett odatenni magát, hogy a gyerekeknek még szebb ünnepe lehessen.
Szerintünk sikerült neki, amiről olvasóink is meggyőződhetnek az alábbi felvétel segítségével:
Ezt követően dr. Filvig Géza, Kalocsa város polgármestere szólt az egybegyűltekhez, örömét fejezve ki, hogy a sok támogató jóvoltából ismét csinos összegből gazdálkodva tudták szebbé tenni a gyermekek karácsonyát, szép ajándékokkal kedveskedve nekik.
Ugyanakkor azt kérte a szülőktől, hogy ne elégedjenek meg ennyivel, hanem fejeljék meg azzal, hogy odatelepszenek gyermekük mellé, mert a szülői szeretet megnyilvánulásait semmiféle játék nem pótolhat, viszont az bármilyen játékot szebbé, emlékezetesebbé tehet a gyermekek számára, maradandó élményeket adva a kicsiknek, és bearanyozva ünnepüket.
Forrás: KALOhírek / Illés György
Végül a polgármester Sztojka István, a Kalocsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke segítségével szétosztotta az ajándékcsomagokat a gyermekeknek.
A felemelő alkalom hangulatát nehéz volna szavakba önteni… talán a fotók segítenek.
A galéria megtekintéséhez katt a képre!
Forrás: KALOhírek / Illés György
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.