Megemlékezés az ’56-os forradalom gyásznapján – Az ’56-os Emlékparkban Ruppáner János mondott beszédet

Nemzeti hagyományaink szerint az ünnepélyes megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, és a Szózat hangjaival zárult, annak ünnepélyességét Váczi Attila szavalata emelte.
Emlékező beszédet Ruppáner János történelemtanár mondott.

Miután a történelmi tények nagyrészt ismertek, ezért az eseményekből néhány részletet ragadott ki, így a november 4-i szovjet invázió közvetlen előzményei közül a szabadságharc és a forradalom utolsó napjaiban a varsói szerződésből való kilépést, valamint amikor egy Maléter Pál vezette katonai küldöttség ment tárgyalásokat folytatni a szovjet csapatok kivonásáról, de a szovjetek letartóztatták őket. Ez által nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet beavatkozás meg fog történni, ahogyan meg is történt.

November 4-én, 66 évvel ezelőtt hajnali 4 óra 15 perckor a szovjetek átfogó inváziót indítottak a nagyvárosok, elsősorban Budapest ellen. Bizonytalanság volt, hogy kell-e valami tenni. Nagy Imre is tájékozatlan volt, a kormánytagok jelentős része nem volt a helyén, tehát a vezetőség is kapkodott, illetve ellentmondásos tettekre ragadtatta magát.”Ruppáner János példaképp említette, hogy a Honvédelmi Minisztériumtól parancsba adta a honvédségnek, hogy tilos az ellenállás.

Amikor Nagy Imre 4-én 5 óra 20 perckor elmondta a nevezetes rádióbeszédét, amelynek a fő mondandója az volt, hogy ’’csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van’’, akkor bizony a csapatok a parancsnak megfelelően a laktanyában maradtak, elvétve volt némi katonai ellenállás.”És, amint elhangzott, a kormány sem volt a helyén.
Ugyanakkor

A NEMZETŐRÖK, FIATAL EGYETEMISTÁK, MUNKÁSOK FELVETTÉK A HARCOT TÖBB HELYÜTT IS, BUDAPESTEN IS TÖBB KÖZPONTBAN ÖSSZEGYŰLTEK, ÉS FELVETTÉK A HARCOT AZ ORSZÁGRA RÁTÖRŐ ELLENSÉGGEL SZEMBEN.

Az ilyen ellenálló gócokat a szovjetek nagy erővel támadták, így a Corvin közben, a Széna téren és egész Budapesten mindenfelé, és más városokban is mutatkozott ellenállás, jórészt a civilek részéről.

Nagy Imre a nevezetes beszédének elmondása után hamarosan társaival együtt a Jugoszláv Nagykövetségre ment, az országos vezetőségből mintegy 40 fő ott keresett menedéket. Mindszenty Hercegprímás pedig az Amerikai Nagykövetségen kért és kapott menedéket.

Csapataink mégis harcban álltak a nép bátor fiai valóban harcoltak, ám komoly katonai ellenállást nem tanúsított az ország, és nem is tanúsíthatott, hiszen az akkori világ egyik, ha nem a legerősebb hadserege támadt Magyarországra.

EGY ÓRÁVAL KÉSŐBB JELENTkezTEK AZ UNGVÁRI RÁDIÓBÓL A SZOLNOKI RÁDIÓN KERESZTÜL KÁDÁR JÁNOS ÉS TÁRSAI.

Közülük– amint Ruppáner János fogalmazott, a főkolomposok közül – nevesítette Kossa Istvánt, Apró Antalt, Münnich Ferencet, akik

BEJELENTETTÉK, HOGY ŐK TÁMOGATJÁK SŐT KÉRIK A SZOVJETUNIÓ BEAVATKOZÁSÁT ÉS MEGALAPÍTJÁK AZ ÚGYNEVEZETT FORRADALMI MUNKÁS-PARASZT KORMÁNYT.

Ekkor a szovjetek segítségével a forradalmat és szabadságharcot eltiporták, de az ellenállás továbbra is megmaradt: egyrészt a fegyveres ellenállás, például az úgynevezett Mecseki láthatatlanok még november 19-éig harcoltak, többször sikerrel a szovjetek és a velük együttműködő úgynevezett pufajkások ellen, majd békésben bontakozott ki fegyveres harc.

AZ EGÉSZ NÉP, VAGY LEGALÁBBIS ENNEK DÖNTŐ TÖBBSÉGE ÍGY VAGY ÚGY ELÍTÉLTE AZ INVÁZIÓT.

Ennek ki-ki igyekezett valamilyen módon hangot is adni.

Kodály Zoltán kezdeményezésére megalakult a magyar értelmiségieknek a szerveződése, akik november 23-ára néma tüntetést szerveztek, azzal a felhívással fordulva a néphez, ne menjen senki az utcára. Budapest szinte néptelen volt.”December 4 én az úgynevezett nőtüntetésen magyar anyák tömegei rótták le kegyeletüket a forradalom hőseit jelképező ismeretlen katona emlékművénél, így fejezve ki ellenállásukat.
A „márciusban újra kezdjük” jelszó jegyében országszerte történtek tüntetések, az üzemekben a munkástanácsok, főleg Budapesten sztrájkokkal adtak hangot az elégedetlenségüknek és felháborodásuknak.
A szovjet túlerő ismeretében azonban minden ellenállás reménytelen volt.

A SZABADSÁGHARC UTÁN SOKAN KÉNYSZERÜLTEK EMIGRÁCIÓBA, A MEGTORLÁSOK SORÁN PEDIG KÖZEL 400 HALÁLOS ÍTÉLET SZÜLETETT, ÉS ABBÓL 229 VÉGRE IS HAJTOTTAK.

Az ő emléküknek, az ő vérüknek, úgy gondolom, hogy minden magyar embernek a szívében örökké élnie kell!”– jelentette ki Ruppáner János, végül még kitérve arra a kérdésre, hogy miként történhetett, hogy a hadi helyzet ismeretében november 4. után még voltak olyan bátor, kiváló hazafiak, akik nyilvánvalóan életük kockáztatása árán is felvették a fegyveres harcot, vajon miben reménykedtek?

Sajnos tudjuk, hogy a Nyugat elhagyta az országot, cserbenhagyta Magyarországot. A Szabad Európa rádió ellentmondásos, sokszor nagyon biztató és buzdító riportjai is táplálták a reményt, hogy ha kitartanak még néhány napig, egy-két hétig, akkor jön egy idegen segítség és az ország elnyeri a jól megérdemelt függetlenségét és szabadságát. Nem így történt.”
A RÁ KÖVETKEZŐ, KÖZEL NEGYVEN ÉVEN ÁT TARTÓ KOMMUNISTA HATALOM KÖVETKEZMÉNYEI SAJNOS MÁIG HATNAK

– mondta Ruppáner János, beszédét néhány, az ’56-os forradalmat méltató, illetve elárulását, leverését kárhoztató versidézettel zárva.

A továbbiakban a jelenlévők – köztük Simon Zoltán alpolgármester és több önkormányzati képviselő – az emlékezés és kegyelet mécseseit helyezték el a régi postával szemben, az ’56-os emlékpark sarkán található emlékkőnél.