Szeptember 2-án, szombaton tartották a hagyományos vadászati évadnyitó ünnepet a ludasszállási Szent Hubertusz Kápolnánál. A kápolnát a szakmári Tóth Kálmán saját költségére újítatta föl, miután vadászat közben igen romos állapotban rátalált. A felszentelésére Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érseket kérték föl, aki az első években az itteni misék celebránsa is volt, és ő jelölte ki erre az alkalomra szeptember első szombatját, tekintettel arra, hogy a magyar erdők királya, a gímszarvas bika vadászati idénye szeptember elsejével kezdődik. Ennek jeleként eddig minden évben az oltár előtt ravatalra helyeztek egy-egy kapitális példányt, ami most sem maradt el.
Amint megtudtuk, a Homokmégyi Dózsa Vadásztársaság területén elejtett, páratlan 14-es gímszarvas bika került ravatalra, amely a vadászat vezetőjének becslése szerint kizsigerelve mintegy 170 kilogrammot nyomott, zsigerelés előtt bizonyára meghaladta a két mázsát.
A vadászünnepet a Bácska Vadászkürt Egyesület tagjainak zenei szolgálata tette emlékezetesebbé, akik már a mise előtt fanfárt fújtak, majd a mise alatt és után is többször megörvendeztették játékukkal a megjelenteket, előadva többek közt a Vadászindulót is.
1887-ben emeltek hajlékot e helyen teremtő Istennek, amelyet aztán a gazdátlanság és az idő romba döntött. Köszönet azoknak, akik szívükbe zárták, rendbe tették, és üdvözlet azoknak, akik idén is eljöttek ide Ludasszállásra."– köszöntötte az egybegyűlteket a szentmisét bemutató dr. Mészáros István.
A Hubertus-miséknek általában kettős célja a nem vadászók felé való nyitás, a vadászati tevékenység bemutatása, népszerűsítése, illetve a vadászok közösségének összefogása – mutatott rá Mészáros István, hozzátéve: Ludasszálláson ez kiegészül még kettővel, az ide Isten házát építők örökébe lépve megülni a templombúcsút, illetve leróni tiszteletünket az egykor itt éltekről.
– 1887-es fölszentelése óta ebben az Isten házában voltak szentmisék, keresztelők, imádkoztak alkalmas időjárásért, jó termésért. Vagyis olyan szent hely ez, amit a hívő közösség ragaszkodó szeretettel vett körül. (…) Itt, Ludasszálláson, bármilyen hihetetlen ez most, laktak, éltek és haltak. Nem nagy lélekszámú, de eleven közössége volt ennek a szállásnak, és mi rájuk is emlékezünk, a családokra, fiatalokra, öregekre.
Milyen jó lehetett itt nekik, mert nem a mai agyonhajszolt, sarkaiból kiforgatott, istentelen világban éltek, háborús fenyegetettségben és migránsáradattal a nyakukban, hanem megelégedve azzal, amijük volt, két lábbal a földön, szemet az égre emelve, mert hova máshova?!”Mészáros István idézte XVI. Benedek pápai szolgálata ünnepélyes megkezdésekor mondott gondolatát: „A külső pusztaságok sokasodnak a világban, mert oly hatalmassá vált a belső pusztaság”, hozzáfűzve:
Ezért is van nagy szükség az ilyen oázisokra, mint Ludasszállás, egy tiszta forrás itt, a semmi közepén.”