2026. 04. 14. kedd
Tibor
: 366 Ft   : 313 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Kovács László: a díszpolgári cím kihívás és felelősség – Tegnap avattuk Kalocsa „újsütetű” díszpolgárát

Illés György Cinó  |  2018. 03. 16., 23:18

Kalocsa újabb keletű hagyományai szerint a március 15-ei nemzeti ünnepen, rendhagyó testületi ülés keretében adják át a város díszpolgári címét, amelyet leggyakrabban kétévente ítél oda az önkormányzati képviselő-testület. A címet idén Kovács László, a városunkban szerteágazó kulturális és közösségszervező tevékenységeiről is jól ismert, szakmai berkekben országosan és nemzetközi szinten is nagyra tartott fazekasmester vehette át. A reggel háromnegyed kilenckor kezdődött díszpolgáravató ünnepélyt megtisztelte jelenlétével a mester szülővárosából, Karcagról, illetve a közeli Kecelről érkezett polgármesteri delegáció, illetve nemzeti ünnepre testvérvárosunkból, Kúlából érkezett, Valka Károly VMSZ-elnök vezette küldöttség is.

A megjelenteket dr. Bálint József köszöntötte, majd a díszpolgári cím rekvizitumainak – oklevél, mellszalag, címeres pecsétgyűrű, kitűző – átadása előtt a polgármester méltatta Kovács László érdemeit, ismertetve a képviselő-testület döntésének indokait. Bálint József a rangos címet átvevő kézműves iparművész színvonalas és széles körben elismert szakmai munkássága mellett fölidézte az általa szervezett számos szakmai és gyermek nyári tábort, kiállításokat és kulturális rendezvényeket, amelyekkel különböző művészeti ágak alkotóit hozott közel a város kultúrára éhes közönségéhez, illetve a város kulturális közéletét is színesítve az itt élők közösségének erősítéséhez is nagyban hozzájárult.
Ezeket az érdemeket portálunkon már az ünnep előestéjén külön cikkben összefoglaltuk.

Képgaléria megtekintése (24 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Bálint József köszöntő szavait követően Járdányi Pál egy művének két tétele hangzott el a Liszt Ferenc AMI tanárai, Betlenné Dajkó Ágnes – fuvola – és Vízi Melinda – zongora – tolmácsolásában. Amint elhangzott, a tételek egyike a fazekas mesterséghez szükséges vizet, a másik a fazekas munkájának maradandóvá, teljessé tételéhez nélkülözhetetlen tüzet jelképezte.

A zenei bevezetőt követően dr. Kiss Csaba jegyző kihirdette a képviselő-testület határozatát, amellyel a Kalocsa Város Díszpolgára címet a 2018-as esztendőben Kovács László fazekasmesternek adományozta, majd a polgármester átadta a címhez tartozó külsőségeket.

Képgaléria megtekintése (24 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A továbbiakban a döntés indoklásaként Kovács László pályájának rövid ismertetése, érdemei, elismerései fölsorolása hangzott el majd az immár ünnepi díszében a plénum előtt álló, újdonsült díszpolgár szólt az egybegyűltekhez, köszönetet mondva mindazoknak, akik eddigi pályáján, illetve e cím elnyeréséhez bármiben segítették, támogatták.

Képgaléria megtekintése (24 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Kovács László fölidézte, amit a népi iparművészként elnyerhető legrangosabb elismerés, a Népművészet Mestere cím átvételekor érzett: azt a felelősséget, amellyel az általa megelőlegezettnek érzett bizalomnak való megfelelés jelentett számára.

És eljött a mai nap, amikor egy olyan elismerést kaptam, amely übereli azt is, mert olyan közösségtől kaptam, ahol élek, ahol mindennapjaimat töltöm, ahol ki kell mennem az utcára, és ezt a felelősséget természetesen viselni is kell. Ez számomra egy újabb érzékeny feladatot jelent.

Képgaléria megtekintése (24 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Később, a díszpolgárként első alkalommal adott nyilatkozatában is azt hangsúlyozta Kovács László, hogy a most átvett elismerésre rá nagy felelősséget ruházó kihívásként tekint, hisz ilyen nagy elismerésre előre rászolgálni talán nem is lehet, ehelyett a továbbiakban kell majd megfelelnie és rászolgálnia a belévetett bizalomra.

Az új díszpolgár nem feledkezett meg köszönetet mondani azoknak, akik az idáig vezető útján támogatást nyújtottak neki, hiszen – amint fogalmazott – ilyen sikereket egyedül elérni nem lehet. Így köszönetet mondott Kalocsa városának, a város mindenkori vezetésének, intézményeinek, amiért az elmúlt 35 évben – amióta ifjú mesterként Kalocsára települt – támogatták őt törekvéseiben. Ugyanígy köszönetet mondott Kecel városának is, amely településsel szintén három és fél évtizedes kapcsolatot ápol, és akikkel közösen 16 éve sikerült egy ma már országos hírnévre szert tett szakmai seregszemlét útjára indítaniuk. Köszönetnyilvánításából nem maradtak ki a barátok sem:

Képgaléria megtekintése (24 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

 

Köszönöm szépen a kalocsai barátaimnak, akik biztosították számomra azt az érzelmi hálót és kapcsolatot, amely szükséges ahhoz, hogy egy ember tudja a munkáját végezni. (…) Én azt gondolom, hogy olyan közösség nélkül egyetlen ember sem tud alkotni, bármilyen hivatástudata is van, ha nem alakítja ki maga körül azt az emberi közösséget, atmoszférát, amelyben lehet dolgozni. Ezek a kalocsai barátaim mindig ott álltak mellettem, és segítettek, és mindig a megtartó erőt jelentették számomra. Végül köszönetet mondott családjának, amiért nagy türelemmel viseltettek iránta „élete viharosabb időszakaiban” is, és szintén köszönetet mondott szülővárosának, amiért olyan mestereknél tanulhatott, akiket a város megtartott, mint a Kossuth-díjas Kántor Sándor és más mesterei, akik olyan szellemi, mesterségbeli és lelki vértezettel látták el őt, amellyel a Kalocsán fölvállalt munkát el tudta végezni.

Képgaléria megtekintése (24 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Kovács László beszédét követően dr. Bábel Balázs kalocsai érsek és Bálint József polgármester „Tomori Véréből”, azaz Kalocsa Város borából, egy palackkal köszöntötte az új díszpolgárt, aki Karcag város jegyzőjétől, Rózsa Sándortól * a város tűzzománcból készült címerét is átvehette.

Az ünnepségre legtávolabbról Kúla városából érkeztek: a Valka Károly vezette delegáció az idei március 15-ei nemzeti ünnepet városunk népével közösen ünnepelte, és ennek emlékére a küldöttséget vezető – és később a városi megemlékezés keretében ünnepi beszédet is mondó – VMSZ-elnök egy Kovács László által készített, míves korsót vehetett át dr. Bálint József polgármestertől.

Az alkalom záróaktusaként az egybegyűltek pezsgővel koccintottak a frissen avatott díszpolgár egészségére és a nemzeti ünnep tiszteletére, majd ki-ki személyesen járulhatott a megkülönböztető címre érdemesült fazekasmesterhez, hogy gratulációját és jókívánságait tolmácsolja.

K&K... 
Érdekes egybeesés, hogy a vezetéknevének kezdőbetűjében is K betűt hordozó Kovács László életének három meghatározó települése – időrendben Karcag, Kalocsa, Kecel – neve is K betűvel kezdődik.
„Keresztúr” pedig szintén K-betűs, márpedig Székelykeresztúr szintén összekötő kapocs Kovács László életének két meghatározó helyszíne között: az erdélyi település ugyanis a mester szülővárosának, valamint alkotó tevékenysége fő színterének, Kalocsának is testvértelepülése.
A díszpolgáravatásra – és az ünnepre – díszvendégeként delegációt küldő, másik testvérvárosunk neve úgyszintén K betűvel kezdődik, akárcsak németországi testvérvárosunk, Kirchheim unter Teck neve, bár onnan érkezett küldöttség a mostani ünnepen nem vett részt.

HELYREIGAZÍTÁS!

** – A két csillag közötti szövegrész helyén korábban téves állítás szerepelt. Eredetilag a jelölt helyen – tévesen – azt írtuk:
"Karcag város polgármesterétől, Dobos Lászlótól a város tűzzománcból készült címerét is átvehette."
Valójában, Dobos László, Karcag város polgármestere nem volt jelen az ünnepségen.
Helyette, amint a képeken is látszik, Rózsa Sándor képviselte az ünnepelt szülővárosát, aki – ahogyan dr. Bálint József polgármester is  köszöntötte – Karcag város jegyzőjeként volt jelen az ünnepségen.

Az érintettektől szeresztőségünk ezúton kér elnézést!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-11 10:25:11
A helyi sakkélet jeles képviselői még nem ismerhették meg a siker semmihez nem fogható varázsát csapatbajnoki mérkőzéseik során. Az eddig lejátszott nyolc fordulójuk során még győzelem nélkül szerénykednek az NB II-es csapatbajnokság Asztalos csoportjának kilenc csapatos mezőnyében. Korábban, a Kalocsai SE színeiben versenyeztek, de már régóta nem ültek asztalhoz versenyszerűen.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 14., 09:58
Csendes hősök, akik nap mint nap segítik a tudás áramlását – róluk szól a könyvtárosok világnapja. Egy szakma, amely nélkül a könyvek világa sokkal nehezebben lenne elérhető. Még >>>
2026. 04. 14., 08:59
A Rendőrség a lakosság segítségét kéri. Még >>>
2026. 04. 14., 08:56
Újabb úgynevezett unokázós csalás ügyében intézkedtek a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. A hatóságok két férfit fogtak el, akik idős embereket vertek át azzal, hogy telefonon rendőrnek vagy ügyvédnek adták ki magukat. Még >>>
2026. 04. 14., 08:43
Szerda reggel 6 órakor kezdődik a Speedmarathon, amikor 24 órán keresztül az ország számos pontján egyszerre mérik a járművek sebességét a rendőrök. Az akció a héten zajló, országos sebességellenőrzési kampány része. Még >>>
2026. 04. 14., 08:26
Szaharai por érkezik a Kárpát-medencébe, amely kedden és szerdán kisebb esőkkel, záporokkal együtt akár saras esőt is okozhat. Még >>>
2026. 04. 13., 10:35
Ismerősük támadt két férfira egy kecskeméti italozás során. A 21 éves elkövetőt a rendőrök néhány órán belül elfogták. Még >>>
2026. 04. 13., 10:30
Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi a Duna közelében tartózkodók: egy elszabadult úszómű sodródott a hajózási útvonalban, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei fogtak be és rögzítettek. Még >>>
2026. 04. 13., 09:09
Látványosan erősödött a forint hétfő reggelre. Ilyen erős szinten legutóbb 2023 nyarán járt a magyar fizetőeszköz. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK