2025. 02. 14. péntek
Bálint, Valentin
: 401 Ft   : 385 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Megvan az első pataji csapatsiker: KSE II. – Dunapataj 9–11

Tamás Ferenc  |  2017. 10. 14., 10:05

A megyei másodosztályú asztalitenisz-csapatbajnokság idei versengései során két lejátszott forduló után a még két pont nélkül szerénykedő gárda október 6-i, kalocsai összecsapásán a Dusnoki Zoltán vezette KSE második számú együttese ismét pont nélkül maradt. A vendég patajiak örülhettek ugyanis a tizenhat egyéni és négy páros találkozó lejátszása után a sikernek, amit a lehető legkisebb különbséggel nyertek meg.

Az előző szezonhoz képest két bajnoki osztályt váltó KSE „fakó” a „megyenégyből” a 2017/18-as évadra a megyei másodosztályba nevezett, ahol a mieink ezekben a hónapokban éppen a rutinszerzés heteit élik.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A nyitányon Vadkerten veszített a Dusnoki Zoli dirigálta együttes (14–6), majd a folytatásban Baján is kapituláltak fiaink (18–2). Ezt követte az október 6-i, Pataj elleni szomszédvári derbi, ahol csapatunk fájó vereséget szenvedett.

Elmaradt ugyanis a várva várt első győzelem, amely megacélozhatta volna a mieink elszántságát, valamint további erőt és merészséget adott volna nekik, hogy jól döntöttek az osztályváltáskor.

KSE II. – Dunapataj 9–11
Győzteseink:
Dusnoki Zoltán 4/2, Cselik Gyula 4/2, Rogács Attila 4/2, Diel Tibor 4/2, valamint a Cselik/Rogács páros 2/1. A Dusnoki/Harangozó duónk ezúttal nyert meccs nélkül maradt.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 13., 14:00
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. Még >>>
2025. 02. 13., 11:00
Idén február 9. és 16. között tartják a házasság hetét Még >>>
2025. 02. 13., 08:19
Segítsenek megtalálni a Szekszárdól késő este eltűnt kislányt! Még >>>
2025. 02. 12., 17:38
A dusnoki szentmise alatt lopták el a bicikliket Még >>>
2025. 02. 12., 14:00
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség telefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Még >>>
2025. 02. 12., 12:42
Késett a vonat, ezért felgyújtotta az üléseket Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK