Itt találod az összes cikket a „KALOhírek” témában!
Segítünk, hogy a gyakorlatban is elsajátítsd az újságíráshoz szükséges szakmai és informatikai kompetenciákat.
Ma délelőtt adta át jelképesen Zsiga Ferenc főszerkesztő a KALOhírek karácsonyi jótékonysági akciójának révén begyűjtött százezer forintot, Gyurisné Kiss Anita, a kalocsai Purina Diszkont és Vakkantó Shop társtulajdonosa pedig az ünnepi vacsorára szánt csemegét hozta, száraz kutyaeledel formájában. A Purina Takarmány még meg is fejelte az adományt, összesen két mázsa táppal kedveskedve az Összefogás az Állatokért Alapítvány fönntartásában működő kalocsai kutyamenhelyen élő jószágoknak.
Pikk-pakk, kitt-katt – néhány kattintás, és máris bárki hozzátehet kétszáz forintot a menhelyi kutyusok karácsonyfája alá szánt csomaghoz, ingyen. Ugyanis – hála partnerei bőkezűségének – a cehhet a KALOhírek állja! Ráadásul meg lehet toldani száz gramm táppal is, és olvasóinknak mindez semmibe sem kerül! De hogyan? Megmondjuk!
Színes, jó kedvű csapatunk legalább olyan színes és jó kedvű olvasótábora remekül töltötte a szombat délutánt a Duna-parton. Az idő forró volt, a víz szinte langyos, a sör hideg, a fröccs és a hangulat pedig végig pezsgett.
Aki tavaly ott volt a portálunk tízéves szülinapjára szervezett egésznapos bulin, azt nem kell majd különösebben rábeszélni, hogy idén is jöjjön el. A többiek böngésszék át bátran a minden elemében ingyenes programot, aztán nézzék meg a saját szemükkel, a barátaikkal együtt, vagy családostól! A programok a tavalyihoz hasonlóan alakulnak, de lesz egy vidám pillanatokat és nagy izgalmakat ígérő újításunk és a szomjazók számára egy remek potyázási lehetőségünk is – részletek a cikkben!
Kettéválik a szerkesztőségi munka, amelynek egyik lába a klasszikus főszerkesztői tartalomirányítás, a másik az ezt több oldalról támogató innovatív digitális rendszerek egy kézben tartása, továbbfejlesztése.
Rendhagyó sajtótájékoztatón vehettek részt azok, akik az 1848-as Forradalom és Szabadságharc előestéjén, március 14-én ellátogattak a Tomori Pál Könyvtárba. Rendhagyó volt abban az értelemben, hogy ezúttal - a Magyar Sajtó Napján – a helyi médiumok vezetői, közismert személyiségei beszéltek magukról, mindennapi munkájukról, terveikről. A KALOhíreket Borbély-Juhász Ágnes főszerkesztő képviselte.
A március 15-ei városi ünnepség végén megkoszorúzták az első felelős magyar kormány ’48-asok terén álló emlékművét. A forradalom és szabadságharc vezetői és hősei is megérdemlik az utókor háláját, de a KALOhírek közben a Magyar Sajtó Napjára is gondolt.
A csütörtök délutáni, könyvtári rendezvény címével ellentétben ezúttal nem a sajtót fogják tájékoztatni bármiről is, hanem a helyi média vezéregyéniségei mutatják be orgánumukat az érdeklődőknek. Persze, hogy a KALOhírek is ott lesz.
A szavazás lezárásával egy időben új irányt határoztunk meg a felajánlott összeg szétosztásának.
Százezer forint a tét! Csak a Te szavazataidon áll, hogy a hat kalocsai óvoda közül hova mennyi jusson a KALOhírek és Partnerei karácsonyi ajándékából! Tehát: ne habozz, szavazz, huszadikáig akár minden nap!
Augusztus 11-én, szombaton a déli óráktól kezdett benépesülni a kalocsaiak kedvenc nyári pihenőhelye a meszesi Duna-part homokfövenye, ahova a térség első hírportálja, a tízéves KALOhírek invitálta jelenlegi és leendő olvasótáborát. A jubileumi találkozót közös bográcsos ebéd, a gyerekeknek ugrálóvár és meglepetés foglalkozások, a felnőtteknek pedig sportversenyek tették még emlékezetesebbé, az éjszakába nyúló zenés forgatagról már nem is beszélve.
A minden elemében ingyenes Duna-parti rendezvényen a hamisítatlan beach feeling mellett sportversenyek és más vetélkedők sora, meglepetések várták az olvasókat.
Egész napos, ingyenes rendezvényre hívja és várja szeretettel minden Kedves Olvasóját a KALOhírek! Tegyük együtt emlékezetessé jövő szombaton a térség első hírportálja fönnállásának tizedik évfordulóját! Közös ebéd, ugrálóvár, sportversenyek és más vetélkedők, tábortűz és egy sor meglepetés várja az érdeklődőket. Mindenkinek ott a helye!
Ünnepelje velünk a kerek évfordulónkat! Érdemes, hiszen portálunk tizedik születésnapjára olvasóink bizalmát több meglepetéssel háláljuk meg: augusztusban családias hangulatú piknikre, invitáljuk Önöket, de már előtte is izgalmak várnak ránk, hiszen nyereményjátékon közel kétszázezer forint értékű ajándékot sorsolunk ki! Részletek a cikkben!
Kerülve az álszerénységet kijelenthetjük, hogy a KALOhírek tizedik születésnapja a helyi online média fejlődésének is fontos mérföldköve: Kalocsa térségének első hírportáljával együtt a helyi internetes tartalomszolgáltatás is tinédzser korúvá érett. Álljanak fel velünk erre a mérföldkőre, és pillantsanak vissza erre az eseménydús évtizedre, amihez segítségképp egy sor meglepetéssel készültünk: több kisebb és egy nagyobb videóval mutatkozunk be, személyesebb nézőpontból – nem mindig legelőnyösebb oldalunkról –, később pedig a személyes találkozásra is módunk nyílik az első KALOhírek pikniken, slusszpoénnak pedig nagyszabású nyereményjátékot indítunk. JÁTÉKUNK NYERTESE PORTÁLUNK ELSŐ TÍZ ÉVÉT TÍZ GRAMM ARANYBA SŰRÍTVE VEHETI MAJD ÁT!
Elkészült a beígért imázsfilm. Eredendően laza szerkesztőségi sztorizgatás során mutattuk volna be a portál első tíz évét. E terv a kamerák előtt omlott össze. A filmkészítő ezért új utakon indult el.
Néha „túlírják” a szerzők a cikkeket. Bosszantó. Talán néha Zsiga Ferenc is többet koptatja platinatollát, hiszen, amint köztudott, veretes szófordulatokért nem kell a szomszédba mennie. Élőszóban sincs ez nála másképp. Mai leleplező videónkból kiderül, hogy hogyan lehet néhány másodperc alatt félórát beszélni…
Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a KALOhírek.hu-nál: a mai napon átléptük a bűvös, 10.000 fős rajongószámot a Facebook oldalunkon, ami nagy öröm és megtiszteltetés számunkra! Fantasztikus, hogy nap mint nap ennyien vagytok kíváncsiak a híreinkre, és visszajelzéseitekkel hozzájárultok, hogy még jobbak lehessünk.
A KALOhírek tizedik születésnapja alkalmából készült film újabb kulisszatitkába nyerhetünk bepillantást a következő snittben. Ebben lelepleződik a főszerkesztő: így manipulálja a beosztottakat! A spontánnak tűnő beszélgetés koncepciója a kamerák előtt omlik össze.
TÍZÉVESEK LETTÜNK! Gondoltuk, portálunk kerek születésnapjára készíttetünk Tóth Danival magunkról egy filmet, amelyben munkatársainkat hétköznapi valójukban, személyesebb látószögből is megismerhetik Olvasóink. Jelentjük: sikerült! Talán még jobban is, de legalábbis egészen másképp, mint terveztük. Mi jókat nevettünk már forgatás közben, és utóbb, a filmből végül kimaradt jelenetek láttán is. Ezekből hoztunk most egyet ízelítőül, nevessenek velünk! Jövő héten pedig jelentkezünk a kész filmmel – maradjanak internetközelben!
A kalocsai népünnepély időpontja nem módosult, ellenben Altinoban mindig augusztus végén tartják a Paprikafesztivált, a mienkhez hasonlóan főzőversennyel kiegészítve. A fesztiválra meghívást kapott önkormányzatunk, és indulnak a főzőversenyen is, de nem visznek szakácsot.
Az idei Téli Kupa Profi Ligájának bajnoka, a KALOhírek.hu csapata lett. A Patron 9. része most ezeknek a küzdelmeknek állít örök mementót, egy különleges kameranézetből, még különlegesebb hangulatával.
Január 13-án, szombaton már a legjobb négy gárda keresztjátékára került sor, ahol az elődöntők győztesei a fináléba jutottak és a bajnoknak járó serlegért játszhattak, míg a vesztesek a dobogó harmadik fokáért meccselhettek tovább.
A több évtizedes múltra visszatekintő kalocsai Téli Kupa teremlabdarúgó-bajnokság története során már pályára léptek csarnokunk küzdőterén egykori NBI-es focisták – Csehi Tibor (Bp.Honvéd), Tomka János, Márton Gábor (PMSC), Koch Róbert (FTC), Szauer Tamás (Dunaújvárosi Kohász), Lajtos Dávid, Szauter István (Dunaújvárosi FC), Báló Tamás, Kiss Tamás, Csehi Tamás (Paksi FC), és most az idei versengésben a hajdani válogatott és magyar bajnok Salamon Miklós is.
Az év utolsó napjára egyesek otthoni programmal, pezsgővel, tűzijátékkal készültek, míg mások házibuliban, vagy épp a környék szórakozóhelyeink várták az újévet. Tóth Dani vloggerünk a kamerája mellett a szilveszter éjszakát is a nyakába vette. Hogy milyen kalandokban volt része, az kiderül a Patron 8. részéből! Na ezt ne hagyd ki!!!
December 23-án, szombaton monstre kínálattal örvendeztették meg a rendezők a teremlabdarúgás helyi szerelmeseit, hiszen reggel kilenc órától egészen huszonegy óráig, tizenkét találkozót iktattak a programba, ezzel kedveskedve a résztvevő csapatoknak és szurkolóiknak.
Elmentek a fiúk. Az oroszok bejövetelére és a 27 évvel ezelőtti távozásukra tényként biztosan emlékezni fogunk. Ittlétük mindennapjait nem tudjuk elfelejteni, hiszen láthatjuk, hogyan lett a volt szovjet laktanyából mára egy komplett szellemváros.
A folyamatos fejlődés jegyében a KALOhírek hírportálon a másfél éve történt teljes megújulás óta is számos kisebb-nagyobb újdonsággal tettük élvezetesebbé, tartalmasabbá Olvasóink számára a velünk töltött időt. E munkának legújabb állomása a kibővített, komfortosabbá tett Napi Gyors rovat. Máris sokan kedvelik!
Lezárult a három hónapon át tartó csatározás.
Fecó a sportújságírásnak már-már egy személyben intézményesült letéteményese városunkban. Nem is kaphatta volna más az elismerést!
Csupán kilenc összecsapást rendeztek a hétvégén.
Ha csak egy kicsivel is olcsóbb lenne, már megvehetnéd? Velünk megteheted! A KALOhírek Kuponvarázs különféle, termékre és szolgáltatásra szóló online kuponjai segítenek a karácsonyi bevásárlásoknál, hogy pénzt takaríts meg, sokszor, sok helyen! Nincs okostelefonod, se tableted? Arra is van megoldásunk!
Olyat mutatunk, amilyet még nem láttál! Ráadásul, mostantól rendszeresen. Itt az első dózis!
A megújult KALOhíreken immár egy hónapja vadonatúj formában, újszerű szerkesztéssel, olvasóbarát elrendezéssel fogadjuk olvasóinkat. Múlt héten új videósorozatba kezdtünk, az első visszajelzések szerint eddig sikerrel!
Szerkesztőségünk minden erőszakos cselekedetet határozottan elítél. Mielőbbi jobbulást kívánunk az áldozattá vált Loibl Lászlónak! Vele a két legnagyobb önkormányzati tulajdonú cég vezetője és a térség piacvezető hírportálja közt elvárható, korrekt, jó viszony fönntartására törekszünk, ugyanakkor visszautasítjuk az ellene történt rablótámadás kapcsán adott nyilatkozataiban portálunkra tett elmarasztaló megjegyzéseit.
Új témák, új rovatok, új videó blokk, izgalmas interjúk a megújult KALOhíreken a még kiegyensúlyozottabb tájékoztatás érdekében.
A megújult KALOhírek.hu a még gyorsabb tájékoztatás érdekében már mobil verzión is elérhető.
Megújult a KALOhírek.hu! A Kalocsa térségét közel tíz éve szolgáló hírportál újdonságok sorával, még színesebb, sokoldalúbb, kiegyensúlyozottabb tartalommal jelentkezik a mai naptól. Kukkantson bele!
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!