Egy szerkesztői megbeszélést – főleg, ha azt kamerák rögzítik – különösen fontos, hogy valaki moderáljon, hogy ne kalandozzon el, ne folyjon szét a társalgás. Ennél a jelenetnél ez a feladat az utómunkálatok során Tóth Danira maradt, akit, mint azt már megírtuk, arra kértünk, a KALOhírek tízedik születésnapja alkalmából készítsen egy filmet rólunk. Akik követték portálunkat az elmúlt napokban, már tudják, újabb, ebből a sokat emlegetett filmből kimaradt jelenet következik, amelyben ismét azt igyekszünk megmutatni, hogy önmagunkon is tudunk jól szórakozni.
Az Olvasók jogos igénye, hogy ebben a mai adatáradatban a lényegesre összpontosítva, a lehető leggyorsabban és legtömörebben közvetítsük feléjük a szükséges információkat – a KALOhírek csapata törekszik is erre!
DE BE KELL VALLANUNK, EZ NEM MINDIG SIKERÜL…
Előfordulhat, hogy Tisztelt Olvasóink néha úgy érezték, hogy az őket egyébként érdeklő témákat az általuk elvártnál nagyobb részletességgel fejtettük ki, és így – noha többféle kiemeléssel, fotókkal, sőt, egyre gyakrabban mozgóképekkel is igyekeztünk élvezetesebbé tenni és megkönnyíteni a tartalom befogadását – kevésbé kitartó olvasóink esetleg félbehagyták a cikk olvasását.
EZT A RÖVID VIDEÓT BEHARANGOZÓ KIS CIKKÜNK PONT NEKIK VALÓ, BÁR MINDENKINEK UGYANAKKORA SZERETETTEL AJÁNLJUK!!
Amit előre megígérhetünk:
AZ ALÁBBI VIDEÓBAN NEM KELL SZELEKTÁLNIUK AZ INFORMÁCIÓT!