2025. 01. 06. hétfő
Boldizsár
: 415 Ft   : 403 Ft Benzin: 613,9 Ft/l   Dízel: 636,6 Ft/l   Írjon nekünk

A harmadik győzelem zsinórban: Kiskunhalas FC – KFC 0–2

Tamás Ferenc  |  2017. 03. 28., 22:34

Végre elkapta a fonalat az ősszel sérülések miatt gyengélkedő csapatunk, hiszen a tavaszi fellépésein – Harta, Kunszállás, Kecel, Halas – sorozatban kapott gól nélkül jöhetett le a gárda a pályáról, miközben tíz ponttal is gyarapíthatták pontjaik számát.

Legutóbb éppen Halason, egy egészségesen agresszív összecsapáson igazolta a Márton-bandérium tavaszi hadjáratának töretlen harci szellemét, ahol sikerült „megfogniuk” az igencsak motivált csipkevárosi armadát.

A test test elleni párharcokban is rendre helytálltak a mieink, miközben lélektanilag a legjobbkor – mindkét félidő közepén – köszöntek be egyszer-egyszer a hazaiaknak.

Az első játékrész 20. percében egy bal oldali szabadrúgást Kollár mesterien tekert a kapuelőtérbe, amit az érkező Nasz a hálóba fejelt (0–1).

A második félidő derekán pedig egy Nasz – Kohány BalázsKohány Gábor akció végén csapatkapitányunkat szó szerint felborították. Tizenegyes! A büntetőből pedig Vuits Viktor kilőtte a kapu bal alsó sarkát (0–2).


Forrás: Kalocsai Futball Club / Facebook

Folytatás április 2-án, vasárnap hazai pályán, amikor a bajnokságra hajtó Kecskeméti LCrohamosztaga érkezik majd hozzánk. Kezdés 16.30 órától, helyszín a Városi Sportcentrum „nagyműhelye”. A klub vezetése és a játékosok hívják és várják a szurkolókat!

MESTERMÉRLEG:
Márton Zsolt edző:
– Egy nagyon küzdelmes meccset játszottunk Halason egy több mint agresszív csapat ellen, ahol a fiúk nagyon jól helytálltak, hiszen ismét kapott gól nélkül sikerült lehoznunk a mérkőzést. Nagyon sokat dolgozott a gárda a győzelemért – egymást kisegítve, szó szerint vállvetve harcoltak –, és ez meghozta gyümölcsét immár zsinórban megnyert harmadik találkozónkon is.

Kiskunhalas – KFC 0–2 (0–1)
100 néző, vezette: Allaga I.
Kalocsa: VargaKiss, Dobler, Szabó, Nasz – Kohány B. – Vuits V. (Vass), Bereczki, Kollár (Nádasdi), Dostyicza (Rábóczki) – Kohány G.
Edző: Márton Zsolt.

Ifjúsági eredmény: 0–0.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 01. 06., 08:56
Az óév utolsó és az újév első napján rendkívüli esemény nem, de azért több jogsértés történt a vármegyében. Még >>>
2025. 01. 05., 11:27
A hölgy 1908 májusában született Oszakában. Még >>>
2025. 01. 04., 12:55
A fokozódó társadalmi és szakmai érdeklődésnek az igazgatóságok újabb és újabb fejlesztések megvalósításával igyekeznek megfelelni. Még >>>
2025. 01. 04., 11:20
A csillagászok szerint legközelebb 2036. decemberében láthatunk majd ilyent. Még >>>
2025. 01. 03., 14:45
Négy év alatt összesen több mint 93 százalékkal emelkednek a tanárbérek, ami azt jelenti, hogy közel megduplázzák a pedagógusok bérét. Még >>>
2025. 01. 03., 11:00
Az óév utolsó és az újév első napján 234 különféle bejelentés érkezett, és volt öt közúti baleset is, sajnos az egyik halálos. Nyolc ittas vezetőt fogtak, volt néhány lopás is, és elfogtak hat körözött személyt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK