A tabellán elfoglalt helyezés és bajnoki pontok alapján valóban a hazaiak voltak a találkozó egyértelmű esélyesei, ám a kupában egyszer már lemosta a pályáról a „stadlervárosiakat” a Kohány-bandérium, így a Kalocsáért szorítók bizakodhattak Vuitsék jó formájában és az egyre izmosodó kalocsai csapategységben.
Aztán a 90 perc során kiderült, hogy egy színvonalas összecsapáson izgalmas csatát vívott egymással a két megyei élcsapat, ahol
az előnyt a hazaiak szerezték meg Szabó révén
már az 5. percben, majd Melchernek köszönhetően egyenlített a Kalocsa a találkozó 55. percében. Az eredmény aztán a helyzetek ellenére sem változott, így mindkét gárda elégedett lehetett a lefújás után a végeredménnyel.
MESTERMÉRLEG:
Kohány Balázs edző: – Szerettünk volna nyerni, mint a kupában, ám ezúttal voltak hiányzóink is. Kulcsembereink távollétében is győzelemre hajtottunk, de nem tudtuk bevinni a mindenről döntő találatot, pedig a ziccereink megvoltak hozzá.
Akasztó – KFC 1–1 (1–0)
200 néző, vezette: Holczimmer
Kalocsa: Hegedűs – Busa (Bányai), Szabó, Pintér, Zorván – Kollár (Pandúr) – Melcher, Salacz, Vuits, Rábóczki (Tóth l.) – Follárdt.
Edző: Kohány Balázs.
Gólszerző: Szabó Zsolt az 5. percben, illetve Melcher Martin az 55. percben.
Ifjúsági eredmény: 6–0 a Kalocsa javára.
Gólszerző: Varga Alex 2, Szőgyi Kevin, Farkas Zalán, Markó Renátó, Lakatos-Lengyel Márton.
Az ifi továbbra is 100 százalékos teljesítménnyel listavezető.