2025. 01. 06. hétfő
Boldizsár
: 415 Ft   : 403 Ft Benzin: 613,9 Ft/l   Dízel: 636,6 Ft/l   Írjon nekünk

Legyőztük a tavasszal még veretlen Márton-alakulatot

Tamás Ferenc  |  2019. 03. 31., 12:56

Március utolsó hétvégéjén szombaton, a Kalocsai Futball Club megyei első osztályú dobogóra törő együttese „tizenegyespárbajban” nyert a Kiskunhalas egykoron szebb napokat megélt együttese ellen.

Az őszi halasi összecsapás előtt a csipkevárosiak mindössze egy árva pontocskával várták a KFC elleni derbit, míg a mieink akkor már a dobogó második helyén álltak. Akkor ott, igazságos 1–1-es döntetlen született egy jó mérkőzésen, amellyel mindkét csapat elégedett lehetett a lefújáskor.

Tavasszal, a Márton Zsolt vezette Halas még veretlen volt a kalocsai fellépése előtt, míg a mieink egy győzelem (Lajosmizse), egy vereség (Félegyháza), és egy döntetlen (Bácsalmás) mellett várták a Halas elleni összecsapást. Ennek értelmében pedig a megszerezhető kilenc bajnoki pontból csupán négyet nyertünk. Ami azonban mindenképpen hozzátartozik az igazsághoz, hogy

a Kohány-bandérium mindhárom ütközetét „idegen síkon” vívta,

így viszont már jóval árnyaltabbnak tűnik a csapatunk eddigi 44 százalékos teljesítménye.

A találkozó gyászszünettel indult, ahol a mérkőző felek egy perces főhajtással adóztak a meccs reggelén elhunyt egykori kalocsai edző, Molnár Ferenc emléke előtt.

Képgaléria megtekintése (32 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A március 30-i,

szombati Halas elleni kalocsai derbi sportnyelven szólva mindenképpen öngóllal kezdődött számunkra,

amelyet a szurkolók szerint a szombati játéknap megválasztásával és a pálya főkapujának a bezáratásával „érdemelte ki” a vezetőség.

A találkozó során aztán a KFC három ajtó-ablak ziccer kihagyása után sajnos még Vuits révén 11-est is hibázott, ám

”csékánk” a 39. percben azért Matos beadása után betalált, amivel megszereztük a vezetést (1–0).

Képgaléria megtekintése (32 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A fordulás után ellaposodott a mérkőzés, majd a 86. percben Fomumbodeyah 11-esből betalált és ezzel egalizálta az állást, ám egy időn túli büntetőből 

a csereként beállt Kollár visszavette a vezetést a hazaiaknak (2–1).

MESTERMÉRLEG:
Kohány Balázs edző:
– Nagyon készültünk, hiszen megmondom őszintén, a félegyházi vereség után éreztem a csapaton, hogy egy kicsit mélypontra került, ami megfogta a gárdát. Bíztam benne, hogy ma egy jobb játékkal tudunk majd előrukkolni, ám a jó játék sajnos nem jött össze, viszont a győzelem igen. Remélem, hogy ez megadja a kellő lökést a csapatnak és elindulunk játékban is felfelé. Bár hozzá tenném, hogy a mezőny legjobbja így is a halasi kapus volt, amihez külön gratulálok, a csapatomnak viszont a három pontért mondok köszönetet.

Kalocsai FC – Faddikor Kiskunhalas FC 2–1 (1–0)
200 néző, vezette: Allaga I.
Kalocsa: Hegedűs – Zorván, Pintér, Nasz, Rábóczki – Pandúr – Matos, Dostyicza (Salacz) (Busa), Márkus (Kollár) – Follárdt (Mátyás), Vuits V. (Vuits A.).
Edző: Kohány Balázs.

Ifjúsági eredmény: 2–0 a KFC javára.
Gólszerző: Katus R., Farkas Z.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 01. 06., 08:56
Az óév utolsó és az újév első napján rendkívüli esemény nem, de azért több jogsértés történt a vármegyében. Még >>>
2025. 01. 05., 11:27
A hölgy 1908 májusában született Oszakában. Még >>>
2025. 01. 04., 12:55
A fokozódó társadalmi és szakmai érdeklődésnek az igazgatóságok újabb és újabb fejlesztések megvalósításával igyekeznek megfelelni. Még >>>
2025. 01. 04., 11:20
A csillagászok szerint legközelebb 2036. decemberében láthatunk majd ilyent. Még >>>
2025. 01. 03., 14:45
Négy év alatt összesen több mint 93 százalékkal emelkednek a tanárbérek, ami azt jelenti, hogy közel megduplázzák a pedagógusok bérét. Még >>>
2025. 01. 03., 11:00
Az óév utolsó és az újév első napján 234 különféle bejelentés érkezett, és volt öt közúti baleset is, sajnos az egyik halálos. Nyolc ittas vezetőt fogtak, volt néhány lopás is, és elfogtak hat körözött személyt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK