Július 3-án, pénteken kezdte meg az új bajnoki idényre hangolódását a Kalocsai Futball Club megyei első osztályban szereplő felnőtt együttese, és rögtön tegyük hozzá, a nyaralók, sérültek és esetleges távozóink miatt igencsak foghíjas volt a csapattagok megjelenése.
Amikor egy évvel korábban ilyentájt nyáron tudósítottunk a csapat első edzéséről, akkor az volt a fő attrakció, hogy kapus nélkül maradtunk a felkészülés kezdetére, ugyanis remek hálóőrünk Hegedűs Máté jelezte, hogy pihenni szeretne a folytatást illetően. Igaz, azt is tudtuk előre, hogy a több poszton is bevethető védőnk, Pintér is szeretne visszatérni Bajára, de munkahelyi elfoglaltsága miatt Márkus „Muki” szintén visszakívánkozott a „megyehármas” Bátyára, ugyanis ott edzés nélkül is számítottak a játékára.
Aztán jöttek sorban a sérülések – Melcher, Salacz –, majd ugyancsak munkahelye miatt Kollár Máté is kiszállt, csapatkapitányunk, Vuits Viktor bokasérüléséről már nem is beszélve. Mindezek ellenére a Kalocsát a bajnokság előkelő második helyén érte a felfüggesztett tavaszi hadakozás, amely az utóbbi évek legjobb helyezését jelentette a klub számára. A karantén után aztán fokozatosan beindult az élet a KFC városi sportcentrumában, így július elején megkezdődhetett a nyári felkészülés is.
A csapat, akárcsak az előző évben, Kohány Balázs edző vezetésével vágott bele az alapozó munkába.
A mestert aztán arról kérdeztük, hogy milyen változások várhatók a keretben, kik az esetleges távozók, mi a helyzet a sérültekkel a még márciusban félbeszakadt csonka szezon után?
–Hát igen, jelenleg úgy nézünk ki, hogy létszámban sem állunk valami túl jól. Ugye Melcher továbbra is sérülése miatt maródi, míg Salacz immár második műtétje után lábadozik. Vuits Viktor sérült bokája sem az igazi, Rábóczki szerencsére már ismét hadra fogható. Mindezekhez jött még Zorván Marci és Mátyás Dani bejelentése, akik munkahelyi elfoglaltságuk miatt távoznak Kalocsáról – tudomásunk szerint a fővárosban kívánnak dolgozni –, de bizonytalanságot jelentett mindannyiunk számára az elnökségünk körüli „hercehurca” is. Szerencsére most már tudunk érdemben tárgyalni új játékosokkal, ami viszont megnyugtató, hogy az alapcsapatunk azért néhány hiányzó ellenére is együtt marad. Most is próbálunk játékosokat szerezni, sőt ha ez segítséget jelent, személy szerint én is visszaigazolok és majd játékosként is a csapat rendelkezésére állok, tehát játékos-edzőként folytatom tovább. Ha terveink realizálódnak, akkor karnyújtásnyira vagyunk három-négy új játékos leigazolásától, akikkel azért már meglennénk létszámilag is.
A csapat tervezett edzőmérkőzései mely időpontokban várhatók?
–Az első előkészületi találkozónkat úgymond házon belül játsszuk a Méhecskék SE „megyehármas” gárdájával és az ifistákkal kiegészített csapattal július-10-én. Amely már közönségvonzó edzőmeccs is lehet, ezt a tervek szerint július 18-án, szombaton délelőtt ismét hazai pályán játszanánk, amikor a Bölcske társulata érkezik majd hozzánk. Ezt követi a Gerjen alakulatának kalocsai fellépése, amelyre július 25-én, ismét szombat délelőtt kerül majd sor. A tervek szerint augusztus 1-jén, szombaton már a Magyar Kupa megyei első fordulójában kell majd helytállnunk – fejezte be tájékoztatóját Kohány Balázs, a KFC játékos-edzője.