2025. 04. 18. péntek
Andrea, Ilma
: 408 Ft   : 358 Ft Benzin: 585 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Városalapítók Napja, Országos Rétes- és Gasztronómiai Fesztivál Kiskőrösön – Kalocsa is képviseltette magát

Zsiga Ferenc  |  2017. 05. 22., 07:45

Ahogy az országban, Bács-Kiskunban is számos település, legutóbb Kiskunhalas ünnepelte a város, a városalapítók napját, amelyet Kiskőrösön a hévégén az Országos Rétes– és Gasztronómiai Fesztivállal is megtoldottak. Tódult is a nép, mások mellett Kalocsáról, ha már nekünk nincs város napunk, segítsünk be a szomszédba! A jókedv, a derű, a finom rétesek, népművészeti tárgyak egy részét, de még a programsorozat műsorvezetőjét is tőlünk „importálták”.

Más program-sorozatokkal ellentétben Kiskőrösön már a kezdő pénteki nap is erősnek bizonyult. Az érdeklődők hazai szlovák településekről érkezett, népviseletbe öltöztetett babákat láthattak a Magyarországi Szlovákok Szövetsége gyűjteményéből, de a kiskőrösi Barkóczi Jánosné eredeti szlovákruha-gyűjteményéből is megcsodálhattak párat.

A kiállítás résztvevőit Sutus Etelka, a művelődési központ igazgatója köszöntötte, majd Filus Erika néprajzkutató ismertette a szlovák népviselet kialakulását és annak évszázadokon keresztül végbement változásait. Az eseményt a Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Népdalkör és Citerazenekar fellépése tette még emlékezetesebbé.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A pénteki nap folytatásaként a Szilveszter Társulat Karinthy Frigyes: A bűvös szék című művét vitte színre, Supka Éva rendező átdolgozásában. Amint azt az előadás összefoglalójából tudni lehet: a teltház mellett előadott darab örökérvényű témát karikírozott ki, igazolva, hogy humorban Karinthy valóban nem ismer tréfát.

Az est hátralévő részében a szabadtéri színpadon DJ Dominique vonzotta a közönséget, majd a Kelemen Kabátban koncertje után Spigiboy és a JET CAFFE koncertje zárta a napot.

A fesztivál második, szombati napja a reggeli órákban Lázár Chef-fel kezdődött, aki a káposztás ételek főzőversenyét nyitotta meg. A Pozsonyi utcában mások mellett a polgármesteri hivatal munkatársai, a testvérvárosok delegációi főzték a finomabbnál finomabb káposztás ételeket, leginkább persze a töltött káposztát.

Ez a helyszín arra is lehetőséget adott, hogy a kézzel nyújtott rétes elkészítését bárki szemügyre vegye.

Ezúttal is a művelődési központ adott otthont a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-alföldi Régió immár 21. alkalommal megrendezett kistérségi találkozójának. A gyerekeket 10 órától a nagy színpadon a Szotyola gyermekzenekar szórakoztatta.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A szombat délutáni programok sora a Városalapítók Napja hivatalos megnyitójával folytatódott. Domonyi László polgármester és mások koszorút helyeztek el a városháza falán található Wattai család két tagja, Wattai János és Wattai István domborművénél.
A két egykori földesúr arról híres, hogy evangélikus szlovákokat telepítettek be a II. József által 1784-ben mezővárosi rangra emelt Kiskőrösre. Közel két évszázadot ugorva itt érdemes megemlíteni, hogy Kiskőrös nagy szülötte, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmával, 1973. december 30-án lépett a magyar városok sorába.

Miközben a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Veránkai Alkotótáborának munkáiból nyíló kiállítást Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke megnyitotta, a főtéren már javába tartott a majális hangulat.

Talán az országos rétes fesztivál elnevezés több rétest áruló pavilont indokolt volna, de az öt közül így is kiemelést érdemel a kalocsai Rétes bolt, amelynek pavilonjában a kitűnő, hagyományosan, kézzel nyújtott tésztából készített réteseket az egyik legjobb áron vásárolhatta a finomságokra nyitott közönség. A kalocsaiaknak hamar feltűnt az ismerős hang is, ugyanis a három napos programsorozat műsorvezetője Füstös Éva volt, a Korona Fm100 munkatársa.

Sok egyéb szórakoztató program mellett a szombati nap a 20 órakor kezdődő Hooligans koncerttel zárult, amelyre Kalocsa mellett a járás több településéről érkeztek a szórakozni, táncolni vágyó fiatalok és középkorúak. Nem volt ez másként vasárnap sem, amikor is az Experidance és a Jet Caffe koncertjéről zenei élményekkel gazdagabban autóztak haza fiataljaink.

További fotók Kiskőrös város honlapján >>>

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 18., 13:13
Április 18-án hirtelen jégeső csapott le Kalocsára, jelentős károkat hagyva maga után. Még >>>
2025. 04. 18., 11:06
A bajai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy olyan baleset kapcsán, amely április 5-én történt a város belterületén. Egy kisgyermek megsérült, miután egy kerékpáros elütötte – az elkövetőt azóta sem sikerült azonosítani. Még >>>
2025. 04. 18., 10:28
Április 17. és május 31. között új szabadtéri fotókiállítás tekinthető meg Kalocsán, a Sétáló utcában. Még >>>
2025. 04. 17., 14:43
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 1-es fokozatú, sárga figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun vármegyére április 17-re a záporok és zivatarok miatt. A zivatarokat villámlás, szélerősödés, sőt, akár jégeső is kísérheti. Még >>>
2025. 04. 17., 12:31
Április 17–26. között újra feltűnik az éjszakai égbolton a Lyridák meteorraj. Még >>>
2025. 04. 17., 10:42
Egy egyszerű igazoltatás során jutottak olyan információkhoz a jánoshalmi rendőrök, melyek egy helyi nő kábítószer-kereskedelmére utaltak. Az ügy végül kommandós bevetéssel zárult. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK