A „Csaljunk mosolyt a gyermekek arcára!” kezdeményezés, a köztudatban „Mosolygömb” néven elterjedt, Madainé Szilágyi Anita ötlete nyomán elindított akció keretében immár ötödik éve gyűjtött hátrányos helyzetű gyermekeknek karácsonyi ajándékra a város. Az adománygyűjtő gömb november 26-án indult útjára, majd cégeknél, intézményeknél és az adventi gyertyagyújtások alkalmával a sétálóutcában állomásozott, hogy bárki beletehesse hozzájárulását.
A december 16-ig vándorló urnába összesen 462.985 forintot gyűjtöttek össze az adakozók. Az összegből a polgármesteri hivatal dolgozói játékokat vásároltak, aszerint a lista szerint, amelyet a bölcsőde és az óvodák vezetői állítottak össze a gyermekek érdeklődési körét is figyelembe véve.
Forrás: KALOhírek
A városháza dísztermében felállított karácsonyfa alatti csomagokat dr. Bálint József polgármester és Lakatos Melinda alpolgármester a szervezőknek, az adakozóknak, és a Mosolygömböt befogadó vállalkozóknak mondott köszönet után egyesével osztotta ki advent utolsó vasárnapján.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!