A karnagy fuvolatanár Betlenné Dajkó Ágnes „másik arca”

Az előadás helyszínéül szolgáló terem időszaki átváltozása szavak nélkül is egyből elárulta Dajkó Ágnes egyik kedvenc szabadidős tevékenységét. Virágok, húsvéti ajtó- és egyéb díszek pompáztak a színpad előtti asztalon, árulkodva készítőjük kézügyességéről. A virágokkal az előadó a közönség hölgy tagjainak kívánt kedveskedni, de az is hamar kiderült – bár a mostani nárciszok még nem a saját kertjéből valók voltak –, hogy gyermekkorából, nagyszüleitől ragadt rá a kertészkedés szeretete, és kiséri mai napig.

A hatvani származású Dajkó Ágnes gyermekkora nyarait rendszerint a nagyszülőknél töltötte, a palacsintasütés, a tésztagyúrás fortélyaiba nagyanyjánál kóstolt bele először. Saját bevallása szerint gyermekként „fiús dolgokat” szeretett csinálni, fára és háztetőre (!) is szívesen mászott, és ekkor tanult meg a szomszéd fiútól motorozni is, egy Babettán. Az általános iskolát Hatvanban, visszaemlékezése szerint több negatív, mint pozitív élménnyel végezte.

Képgaléria megtekintése (23 db kép)

Zenélni édesanyja hatására kezdett el ő és nővére is, aki hegedülni tanult. Ágnes alacsony és vékony termete miatt egyértelmű volt, hogy súlyra és méretre a hegedűtől kisebb hangszert választ, így alakult, hogy egy évig furulyázott, majd utána fuvolázni kezdett el – dr. Pálos Oszvaldné, Joli nénitől – a hatvani Kocsis Albert Zeneiskolában. Hamar kiderült, nagyon jó érkézzel bánik választott hangszerével, így nem volt kérdés, hogy középiskolai tanulmányait ez irányba kezdje meg.

1982-86-ig a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke, ahol több fiatal, agilis tanár, például Dratsay Ákos és felesége Berényi Bea kezei alatt tanulhatott. Kollégistaként, 21 (!) szobatársával töltötte a mindennapokat, sőt igen gyakran a hétvégéket is, csak érettségi előtt került át egy kisebb, 16 fős szobába. Mint mondta, a mai napig összetartó társaság jött akkor össze, nemrégiben tartották meg 30 éves osztálytalálkozójukat.

Érettségi után Pécsen, a művészeti főiskolán Barth István fuvolatanár patronálása mellett folytatta tanulmányait, ahol szintén kollégista volt. Ott ismerte meg 1988-ban Betlen Zsoltot, aki április 21-én hívta el egy Koncz Zsuzsa koncertre, ahol „addig ücsörögtek, míg kézfogás lett a vége”.

Képgaléria megtekintése (23 db kép)

Mivel Zsolt egy évfolyammal fölötte járt, így hamarabb végzett, mélyépítő üzemmérnökként, majd egyből Zalaegerszegre került katonának. Rendszeresen leveleztek. Ágnes büszkén mesélte, hogy előfordult, hogy kettesével kapta a leveleket a kollégiumba. 230 postán érkezett, valamint több tucat személyesen átadott, küllemükre is egyedi levelet, és 50-60 táviratot őrzött meg azokból az időkből. Nem csak szerelmet hoztak ezek az évek, hanem sok-sok kirándulás, túrázás, például a szabad ég alatt töltött éjszakák emlékét is őrző, Balaton körüli biciklitúrák is kapcsolódnak a főiskolás időszakhoz.

Az 1989-es diplomaosztó után – egy bajai állásról lemaradva – Ágnes a kalocsai zeneiskolában kapott munkát, így ideköltöztek párjával, aki azonban kalocsai gyökerek, ismerősök hiányában sajnos csak később talált állást a tűzoltóságnál, addig próbálkozott például lakatosként, foglalkozott útépítéssel, de CD árusítással is.

Házasságukra 1990. április 21-én, Kalocsán, szűk családi körben került sor. Hamarosan építkezésbe is kezdtek, majd jöttek a gyerekek: Róbert, Attila és Zsolt. A fiúk még tanulnak, Róbert pénzügyet, míg Attila az ács, Zsolt pedig az asztalos szakmát igyekszik elsajátítani. A bemutatott fényképek tanulsága szerint szeretnek (extrém)sportolni, de a zenetanulást sem úszták meg. Férje a mai napig legnagyobb támasza, ahogy az előadás végén fogalmazott: mindig mellette állt.

Képgaléria megtekintése (23 db kép)

„Ez egy mázli volt”

A Betlen házaspár a kilencvenes évek elején döntött úgy, hogy Zsigulijukat ideje újabb járgányra cserélni. Egészen a németországi Stadeig utaztak, mire megtalálták a család új Mercedesét. [Eddig mondhatni szokványos a történet.] Az izzasztó rész akkor következett, amikor két autóval, de csak egy jogosítvánnyal nekifogtak a haza útnak. Ha az nem lett volna elég, hogy Ágnes több száz kilométert vezetett jogosítvány és tapasztalat nélkül – hogy könnyebb dolga legyen, autópályán –, a Zsigulin félúttól nem volt már alapjárat, nyomni kellett a gázpedált, nehogy lefulladjon. Egészen Bécsig mentek így, ahol otthagyták a régi kocsit, majd később a férje és apósa visszament érte. Mivel férje nagy motorrajongó, Ágnes sem maradhatott ki a túrákból, 1999-ben tette le rá a vizsgát. E mellett kirándulni és sportolni is szeret, jelenleg rendszeresen jár jógázni, és nemrégiben kezdett el pingpongozni.

Fuvolatanári és karmesteri munkájáról ezúttal szűkszavúan hallhattuk beszélni, de a kivetített képekhez fűzött néhány mondatból is világosan látszott, a zenélés szeretetének átadása mennyire sokat jelent számára. Büszkeséggel beszélt növendékeiről, és bár többük a zenei pályát választotta, mégis azt tartja igazi érdemnek, hogy azok az egykori tanítványai is, akik nem foglalkoznak hivatásszerűen zenével, sokszor veszik elő hangszerüket, megmaradt a hangszerhez való kötődésük.

Képgaléria megtekintése (23 db kép)

A kevesekre jellemző elhivatottságát mutatja az is, hogy először csak kettő, következő évben már 4-5 tanítványának a saját otthonába szervezett fuvolatábort, amelyen a tanulás mellett kézműveskedtek, bográcsoztak, játszottak, biciklitúráztak, strandoltak is. A tábor előbb iskolaszintűre nőtte ki magát, jelenleg a fúvószenekar ápolja hagyományát. Ők egyébként többnapos fellépéseik alkalmával is tulajdonképpen csapatépítésen vesznek részt. Vitték már Kalocsa hírét Montenegróba és Görögországba is, minősítő eredményeikkel határainkon belül már évek óta elismertek.

Vezetőjük éppen ezért találta méltatlannak, amikor néhány évvel ezelőtt a Hunyadi kollégium egyik pincéjébe kellett költöztetniük a zenekar próbáit. Ahogy elmondta, folyamatosan dohos szagban voltak, így idővel a kamaraterembe vonultak be próbálni, vagy amikor az időjárás engedte, a zeneiskola udvarán fújták. A próbateremben hagyott szőnyegek, bútorok ez idő alatt bepenészedtek. A problémára megoldást kellett találni, azóta a pingpongterem fölött tartják a próbikat.

Betlenné Dajkó Ágnes 2011 óta vezeti a Kalocsai Fúvószenekart, és közel 30 éve tanítja, még régebb óta műveli a fuvolázást. Számos városi rendezvényen hallhattuk már szólóban vagy partnerrel együtt játszani. Pályafutása során több kitüntetéssel is elismerték munkáját [Lásd galériánkban! – A szerk.], a Helyőrségi Zenekar 40. évfordulóján pedig tiszteletbeli katonazenésszé is választották.

Előadását jó pedagógus módjára egy gondolatébresztő Chaplin idézettel zárta:

Mindig jusson idő nevetni,
mert ez a lélek legszebb zenéje.

Olvasni, mert ez a bölcsesség alapköve.
Dolgozni, mert ez a siker ára.
Játszani, mert ez az örök ifjúság titka.

Szeretetet adni, mert ez gyógyítja az embert,
azt is, aki adja és azt is, aki kapja.

Egy pillanatnyi mosolyra,
mert ezzel egymás számára
könnyebbé tehetjük az életet...