2025. 11. 17. hétfő
Gergely, Hortenzia
: 384 Ft   : 331 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Megújult a bátyai római katolikus templom – Július végére elkészül az új játszótér

Megújult a bátyai római katolikus templom – Július végére elkészül az új játszótér
Zsiga Ferenc  |  2021. 06. 29., 10:30

Hosszú évekkel ezelőtt az egyik nagy viharban elferdült a templomtorony keresztje, így a tetőbádog festésével és az új kereszt elhelyezésével kezdődtek a templom tatarozási munkálatai.

Minden tisztességes, szorgalmas ember, közösség ambíciója valamit adni az utána következő generációknak, és akik aktuálisan élvezik a rájuk hagyott értékeket, azoknak kötelessége méltó módon megőrizni, amit rájuk hagytak. Ennek az örök igazságnak a jegyében gondolkodunk itt Bátyán is, ahol a külső felújításra régen megérett római katolikus templomot a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) pályázati forrásából sikerült rendbe hozni. Köszönhetően annak, hogy az Alapítványnál egy ideje az egyházi épületek felújítására is lehet pályázni. Településünk önkormányzata ezzel a lehetőséggel élve nyújtott be kérelmet a JETA kuratóriumához, amely kedvező döntést hozott– tájékoztatta portálunkat Fekete Csaba polgármester.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


A településvezető elmondta: hosszú évekkel ezelőtt az egyik nagy viharban elferdült a templomtorony keresztje, így a tetőbádog festésével és az új kereszt elhelyezésével kezdődtek a templom tatarozási munkálatai. Ezt a munkaszakaszt a templom külső festése, az épület körül összegyűlő csapadékvíz elvezetésének biztosítása, a főbejárat előtti tér és a falak menti járda díszburkolatból történő kialakítása követte.

Fekete Csaba szólt arról is, hogy az egyház a belső felújítási munkálatokat már korábban, a saját költségén elvégeztette, így a műemlék jellegű épületet múlt év szeptemberében dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke a falu közönségének részvételével tartott szentmisén megáldotta.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


A polgármester tájékoztatott, hogy idén a JETA 2020. évi pályázatán nyert közel 13 millió forintból létesül játszótér a Nyárfa utca sarkán lévő focipályánál. Az évek óta üresen álló telken a legmodernebb kültéri játékokat helyezik el, sőt, köztük lesz egy különlegesség is, a drótkötél lesiklópálya.

A fejlesztés beszerzés alatt áll, a játszótér kialakítása, majd használatba adása július hónapban várható.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 17., 13:56
Erős esővel érkezett meg a hidegfront előszele Kalocsára hétfő kora délután Még >>>
2025. 11. 17., 11:14
A Versenyképes Járások Program keretében 14 település közösen nyújtott be fejlesztési igényt, amelyre több mint 170 millió forint támogatást ítéltek meg. Még >>>
2025. 11. 17., 11:07
Egy veszekedés hevében kavicsokkal dobált meg egy parkoló autót egy 15 éves lány Kalocsán. A rendőrség gyorsan azonosította az elkövetőt, az ügy pedig már az ügyészségnél van. Még >>>
2025. 11. 16., 05:55
November 16-án világszerte a tolerancia nemzetközi napját ünnepeljük, amelyet az ENSZ hívott életre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a békés együttélés, a kölcsönös tisztelet és az elfogadás fontosságára. Még >>>
2025. 11. 15., 05:44
Miske idén is közös összefogással szeretné ünnepi díszbe öltöztetni a falut Még >>>
2025. 11. 15., 05:41
Csütörtökön igazi nyomozói hangulat uralkodott a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon, ahol a helyi iskolák tanulói mérhették össze tudásukat a Sherlock Junior vetélkedőn. A diákok egy kitalált bűntény megoldásán dolgoztak – profi körülmények között. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK