2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Dr. Hajdú Zoltán: Jól halad a harmadik oltás beadása, egyre többen kérik a vakcinát

Dr. Hajdú Zoltán: Jól halad a harmadik oltás beadása, egyre többen kérik a vakcinát
Zsiga Ferenc  |  2021. 10. 21., 08:53

Magyarországon eddig több mint félmillióan kapták meg a koronavírus elleni harmadik oltást, és mint dr. Hajdú Zoltántól, a háziorvosok kollégális szakmai vezetőjétől megtudtuk: városunkban is egyre többen kérik a harmadik vakcinát. Sőt, a háziorvosi rendelőkben az első oltást igénylők száma is megszaporodott.

A világjárvány negyedik hullámában továbbra is azok az idős páciensek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, akik életkoruknál fogva fokozott kockázati csoportba tartoznak. A 60 éven felüliek közül 600 ezer ember még az első oltását sem kapta meg, ezért minél hamarabb meg kell őket győzni, hogy éljenek az oltás lehetőségével, hiszen ők potenciálisan életveszélynek vannak kitéve.
A harmadik oltással kapcsolatban dr. Hajdú Zoltánt, a háziorvosok szakmai vezetőjét kerestük fel.

A főorvos arról tájékoztatta portálunkat:

Szerencsére városunkban a lakosság egy jelentős része kéri a harmadik vakcinát. Én mindenkit csak bátorítani tudok, hogy éljen a lehetőséggel. Talán érdemes tudatosítani, ezt itt helyben, az oltóponton igénybe tudják venni. Mégpedig viszonylag gyorsan. A honlapon keresztül lehet időpontot foglalni, és aki kéri, szinte azonnal kapja a számára legelőnyösebb, illetve választott védőoltást. Vakcina bőven van, nincs hiány”- hangsúlyozta dr. Hajdú Zoltán.


Hozzátette:

a harmadik oltás az időseken kívül a szervtranszplantált, esetleg immunbeteg embereknek fontos, hogy emlékeztesse a szervezetet a korábbi oltások jelenlétére. Nagyon lényeges, hogy a beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a kór lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.”A szakember aláhúzta:

Ajánlás van arra, hogy az eddig megkapott két oltás után mit javasol a szakma. Ám mindenképp négy hónapot ki kell hagyni a második oltás után, és természetesen azok az általános szabályok, amelyek egy védőoltással kapcsolatosak, azok most is érvényben vannak, és figyelembe kell venni azokat.”A főorvos szólt arról is, hogy már javában benne vagyunk az őszben, és egyre több a felső légúti megbetegedés. Ugyan még nincs influenzajárvány, de hasonló tünetekkel már keresik a betegek a háziorvosokat.

Ez feladja a leckét, mert ezek a tünetek nagyban hasonlítanak a COVID-19-re. Nem tudunk mást tenni, mint tesztelünk, és sajnos vannak pozitív esetek is Kalocsán. Ezért is fontos, hogy időben felismerjük a koronavírust. Elsősorban az okozza most a nehézséget, hogy a jellegzetes tünetek, mint például az ízérzés - és szaglászavar, már nem domináns, hanem a több napos, magas láz és a száraz köhögés mellett megjelent például a fejfájás és a szem kötőhártya gyulladása is.” fogalmazott dr. Hajdú Zoltán.


Mint megtudtuk, újabb közel 800 ezer antigén gyorstesztet biztosít a kormány a háziorvosoknak, hogy ezzel is segítse a járvány megfékezését. Igazolt fertőzés esetén a hatósági házi karantén továbbra is 10 nap.

A légúti tüneteket mutató pácienseket továbbra is arra kérik a háziorvosok, hogy lehetőleg telefonon, előzetesen jelezzék betegségüket. Kikérdezésüket követően az orvos majd eldönti, hogy indokoltnak látja-e a tesztelést, illetve szükség esetén megszervezi a tünetet mutató rendelői betegvizsgálatát, vagy kórházi ellátását.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK