A torinói Keresztelő Szent János katedrálisban őrzik a kereszténység egyik legrejtélyesebb ereklyéjét, azt az antik halszálkamintásan szőtt lenvászon leplet, amelyen egy alak halvány kontúrjai rajzolódnak ki. Még a mai napig vita tárgya az ereklye.
A torinói Keresztelő Szent János katedrálisban őrzik a kereszténység egyik legrejtélyesebb ereklyéjét, azt az antik halszálkamintásan szőtt lenvászon leplet, amelyen egy alak halvány kontúrjai rajzolódnak ki. A lepel rostjaiba egy számunkra ismeretlen folyamat eredményeként beleégett testlenyomat modern technikával történt alapos megvizsgálása során azt találták, hogy az alakon azonosított nyomok az újszövetségi szenvedéstörténetben leírtakkal mutatnak szoros azonosságot. Az ateista és erősen szkeptikus brit magfizikus, Ian Wilson tagja volt annak a tudóscsoportnak, amely a Vatikán engedélyével 1978-ban alapos természettudományos vizsgálatnak vetette alá a keresztény hagyományban Krisztus halotti gyolcsának tartott torinói leplet. Wilson, Robert Hedges, Arthur Lindt, továbbá Mark Antonacci a legkorszerűbb módszerekkel elvégzett vizsgálat egyik eredményeként – részben egymástól függetlenül – megállapították, hogy a halvány testkontúr anyaga vér, amit a testből érkezett rendkívül nagy energiájú, a Földön ismeretlen, és leginkább a neutronkisülésre emlékeztető sugárzás égetett a lepel rostjaiba. A szkeptikus atomfizikus, Ian Wilson mindezek hatására bevallottan megtért és hívő lett.
Az újszövetségi Szentíráson kívül Jézus halotti lepléről az első ismert leírás a 4. századból származik. Szent Cirill Kr. u. 340 körül arról írt,
HOGY JÉZUS HALOTTI LEPLÉT JERUZSÁLEMBEN ŐRZIK, MINT „A FELTÁMADÁS EGYIK TANÚJÁT".
A 6. század elején Jeruzsálemből Edesszába került a lepel, „a kép, amelyet nem emberi kéz készített". A leplet 944-ben Konstantinápolyba (Bizáncba) vitték, ahol VII. Konstantin császár a blakhernai Mária templomban helyeztette el a szent relikviát. 1204. április 13-án Velence felbujtására a keresztesek kifosztják és felgyújtják a várost; a Krisztus halotti gyolcsának tartott lepelnek ekkor nyoma vész.
I. Theodórosz császár így ír erről III. Ince pápának:
A velenceiek szétosztották egymás közt a kincseket... ugyanezt tették a franciák az ereklyékkel és a szent lepellel, amelyben Urunk a feltámadás előtt feküdt."
Több bizonyíték is arra utal, hogy a 13. században a középkor egyik legbefolyásosabb és legtitokzatosabb francia alapítású lovagrendje,
A TEMPLOMOSOK BIRTOKÁBA KERÜLT A LEPEL.
1287-ből származik az az írásos feljegyzés, amelyben egy frissen felavatott templomos lovag, Arnaut Sabbatier azt írja, hogy a lovaggá ütési ceremónia alkalmával Krisztus halotti leplére kellett letennie a lovagi esküt.
A lepel templomos birtoklását bizonyítják a rend bukásának a körülményei is. 1307. október 13-án, pénteken, IV. (Szép) Fülöp francia király parancsára a királyi katonaság Párizsban, illetve az ország más városaiban is egyszerre ütött rajta a templomos rendházakon, és az uralkodó utasítására lefogták a lovagokat. A kapzsi Fülöp abból a célból, hogy megkaparintsa a templomosok kincseit, a lovagokat eretnekséggel, bálványimádással vádolta meg, amihez a lepelre tett eskü szokását használta fel ürügyként.
A LEPEL 1534-TŐL EGÉSZEN 1983-IG A SAVOYA-HÁZ TULAJDONÁBAN VOLT,
ekkor II. Umberto végakaratának eleget téve a család a Vatikánnak ajándékozta a leplet. Ekkortól, 1983-tól őrzik a keresztény hagyományban Jézus halotti gyolcsának tartott leplet a torinói Keresztelő Szent János katedrálisban.
A Savoya-ház tulajdonába került lepel az évszázadok során feledésbe merült, és csak a 19. század végén került ismét az érdeklődés reflektorfényébe. 1898-ban egy olasz amatőr fotográfus, Secondo Pia ügyvéd I. Umberto olasz király engedélyével felvételeket készített a lepelről. A felvételek előhívása során Secondo Pia megdöbbenve azt tapasztalta, hogy a kép negatívján egy háromdimenziós, szakállas férfifej rajzolódott ki az üveglemezen. Az akkori fotótechnikával nem lehetett háromdimenziós képet készíteni,
ÍGY ERRE A FURCSA JELENSÉGRE NEM AKADT ELFOGADHATÓ MAGYARÁZAT.
Néhány évtizeddel később, 1931-ben Giuseppe Enri már sokkal modernebb technikával ismét felvételeket készített a lepelről. A korszerű eljárásnak köszönhetően ekkor újabb, addig nem ismert részletek váltak láthatóvá. Az alak testén korbácsütések, a csuklókon és a bokánál szög ütötte sérülések, a mellkason a szív tájékánál dárdaszúrás ütötte seb, a homlokon és a hajas fejbőrön pedig tövisszúrások nyomait azonosították.
A titokzatos lepel csak 1978 után vált igazán széles körben ismertté, amikor a lepel első tudományos vizsgálatát elvégző tudóscsoport egyik tagja, Ian Wilson brit magfizikus kiadta a nagy port felvert „A torinói lepel" című művét. 1978-ban a Vatikán engedélyével először végezték el a lepel átfogó természettudományos vizsgálatát. A kutatócsoport első fontos megállapítása az volt, hogy a szöveten látható alak kontúrja nem mesterséges eredetű, vagyis nem festett.
A halvány testkontúrt a lenszövet ismeretlen erőtől összepréselődött, megégett rostjai rajzolják ki. A vásznon a sebeknél észlelhető halvány vöröses foltok a korábbi elképzelések és egyes szkeptikusok vélekedésével szemben nem festéktől, hanem emberi vértől származtak.
Azt is sikerült megállapítani, hogy a vérmaradvány a Közel-Keleten relatíve gyakoribb AB vércsoportba tartozik. A Torinói Egyetem kutatója, Dr. Giovanni Tamburelli számítógépbe táplálta az emberi vér paramétereit, hogy kimutassa a leplen található összes vérnyomot. Számítógépes képfeljavítással az arcon - szabad szemmel nem látható - hajszálerekből származó vérnyomokat azonosított, és ez alapján
KIZÁRTA ANNAK A LEHETŐSÉGÉT, HOGY A KÉPMÁS LÉTREJÖTTÉBEN EMBERI KÉZ JÁTSZOTT SZEREPET.
Az olasz Krisztallógráfiai Intézet kutatói olyan nanorészecskéket azonosítottak a leplen, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy egy traumatizált, megkínzott embert takarhattak be a halotti gyolccsal.
A lepel vizsgálatában részt vett fizikusokat elsősorban a kontúr keletkezésének problematikája érdekelte. Ők is arra az egybehangzó következtetésre jutottak, hogy kizárható a festett eredet; a kontúrt egyébként a legerősebb oldószer sem halványítja el az elvégzett kísérletek szerint.
Semmi olyan anyagot vagy festéket nem találtak, ami képes lenne a leplen látható módon kirajzolni a test kontúrját; egyértelműen kimutatták, hogy az alak körvonalai szabályosan beleégtek a lenszövet rostjaiba.
Ian Wilson összehasonlította a termonukleáris robbanáskor keletkezett nyomokat a leplen látható kontúrral és arra a következtetésre jutott, hogy a holttestet néhány másodpercig egy rendkívül nagy energiájú ismeretlen eredetű sugárzás érte.
Beljakov orosz atomfizikus hasonlóan vélekedett, amikor megállapította, hogy
Ilyen fizikai sugárzást a Földön nem ismerünk.
Robert Hedges (az oxfordi radiokarbonos vizsgálat vezetője) azt állítja, hogy a leplet ért sugárzás legjobban egy erős neutronkisüléshez hasonlítható. Mark Antonacci történész és Arthur Lind fizikus „Részecskesugárzás a testből" című közösen publikált tudományos cikkükben ismertették kutatási eredményüket,
MELY SZERINT A LEPEL LENYOMATÁT OLYAN SUGÁRZÁS OKOZTA, AMI A LEPEL TAKARTA TESTBŐL JÖTT.
A 2005 és 2010 között elvégzett legújabb vizsgálatokról az olasz sugárfizikai laboratórium (ENEA) kutatócsoportja által kiadott zárójelentés szerint kizárható, hogy a megkorbácsolt test kirajzolódása a halotti bomlás gázaiból jött volna létre, ami a testnyílásoknál kezdődik, a halál beállta után 40 órával.
Ennek semmi jelét nem találták,
KÖVETKEZÉSKÉPPEN A TEST KÉT NAPNÁL TOVÁBB NEM LEHETETT A LEPELBE TAKARVA.
A textilt egy rövid ideig tartó vákuum UV-sugárzás tudná hasonlóképpen elszínezni, ha az 34 millió kilowattos VUV sugárzású volna. Ilyen eszköz azonban nincs a földön sem ma, és természetesen a középkorban sem volt.
A kutatócsoport így szintén kizárta a lepel középkori vagy mesterséges eredetét. A svájci Gent Egyetem textilszakértő professzora, Gilberto Raes kimutatta, hogy a lepel az anyaga és a szövésmintája alapján az 1. században készülhetett a mai Palesztina, illetve Izrael területén.
A lepel anyagából összesen 49 növényi spórát sikerült kimutatni, amelyek közül 14 endemikus faj csak Palesztinára jellemző, és ezekből további nyolc bennszülött növény kizárólag a Holt-tenger, illetve Jeruzsálem környékén honos. Az 1999-ben St. Louisban megtartott 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson tovább árnyalták az addig megállapítottakat; két faj ugyanis csak és kizárólag a Jeruzsálem-Hebron régióban él.
A kutatók szerint az egyikből, a Gundelia tournefortii fajnevű tövises növényből készülhetett az a süvegszerűség,
AMI A TORINÓI LEPEL ALAKJÁNAK HOMLOKÁN ÉS FEJTETEJÉN KIMUTATOTT SZÚRT SÉRÜLÉSEKET OKOZTA.
Avinoam Danin, aki a jeruzsálemi Héber Egyetem botanikaprofesszora, Uri Baruchhal, az Izraeli Régészeti Főfelügyelőség pollenszakértőjével együtt vizsgálta meg a leplen található virágporokat. Megállapították, hogy ezek közül az egyik pollen gazdája napszakosan csak délután 3 és 4 óra között nyílik.
(Az evangélium szerint Krisztus délután három óra körül halt meg, a közeledő ünnep miatt a testét pedig rögtön levették a keresztről és a halotti gyolcsba csavarták.) A lepel vándorlásával kapcsolatos történelmi forrásokat a botanikai szakvizsgálatok is megerősítették: a Jeruzsálem környéki növényeken kívül anatóliai és dél-franciaországi virágpolleneket is sikerült kimutatni a lepel anyagából.
A középkori és újkori festmények kivétel nélkül a tenyéren és a lábfejen átütött szegekkel ábrázolják a keresztre feszítést. A leplen látható sérülések azonban eltérnek ettől a hagyományos felfogás szerinti ábrázolástól: a szegek nyomai ugyanis a kézfej alatt a csuklón, illetve a lábfej felett a bokánál azonosíthatóak. Ez felel meg egyébként az ókorban alkalmazott kegyetlen kivégzési módnak: a tenyereken és a lábfejen átütött szegek ugyanis nem tartották volna meg a testet a keresztfán.
Az úgynevezett Destot-nyílást az ókori hóhérok még ismerték, de a középkorra feledésbe merült ez a szörnyű kivégzési mód, és erre vezethető vissza a későbbi korok helytelen ábrázolásmódja is. Az 1980-as években a komputertechnikával feljavított felvételek alapos analízisével azt is sikerült megállapítani,
HOGY A TESTET ÖSSZESEN 120 KORBÁCSNYOM BORÍTJA,
amelyeket a hírhedt római flagrummal, vagyis a „háromágú macskával" mértek az áldozatra. A római korbács ágai végén apró fémhorgok voltak, amelyek minden egyes ütésnél beleakadtak a bőrbe, s felszakítva azt, még tovább növelve az áldozat gyötrelmeit.
Ennek vérzéses nyomai világosan kimutathatóak az alak végtagjain és a törzsén. A vizsgálat vállficamra utaló nyomokat is azonosított, amelyek szintén összhangban állnak a szenvedéstörténetben írtakkal, miszerint a Golgotára menet Jézus háromszor esett össze a kereszt súlya alatt.
Emiatt kényszerítették cirénei Simont, hogy segítsen a halálraítélt Jézusnak a kereszt cipelésében. A leplen világosan látszik, hogy a jobb váll nem szimmetrikus a ballal, ami vállficamra utaló nyom.
A fejről készített komputertechnikával feljavított és kinagyított felvételen a bal arcféltekén, a járomcsont közelében zúzódásos sérülés nyomai láthatók, ami ugyancsak összhangban áll az evangéliumban írtakkal: „Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: Így felelsz a főpapnak?" A Szentírás szerint az egyik római legionárius kegyelemből dárdával átdöfte Jézus szívét, amelyből »vér és víz folyt ki«.
A leplen jól megfigyelhető ez a szívtáji vérzésnyom. Sőt, a vizsgálat megállapította, hogy a dárdadöfés nem csak a szívet, hanem a tüdőt is átszúrta, amelyből – a vérrel együtt – vizenyő folyt ki.
Az egyik igen érdekes eredmény Francis Filas jezsuita történészprofesszor felfedezéséhez kapcsolódik. Filasnak az 1978-ban készített 3D-s felvételek tanulmányozása közben tűnt fel, hogy a fejlenyomaton szokatlanul nagyok az alak szemei. A professzor számítógépes technikával feljavította és erősen kinagyította a szemeket,
MEGÁLLAPÍTVA, HOGY AZOKAT KÉT PÉNZÉRME TAKARJA EL.
További képfeljavítás után a pénzérmékről is sikerült az azonosításhoz szükséges minőségű képet készíteni. Az egyik érme előlapján jól kivehető a római madárjósok, az augurok pásztorbothoz hasonlító hajlított végű botja, a görög „Tiberias kaiserios", vagyis „Tiberius császáré" félkörös felirattal.
A numizmatikai szakértők ebből megállapították, hogy mindkét, úgynevezett provinciális pénzérmét Kr. u. 29 és 31 között a júdeai római prokurátor, Quintus Pontius Pilatus verette.
A lepel valódiságát kétségbe vonó szkeptikusok az 1988-ban elvégzett radiokarbonos kormeghatározás eredményére szoktak hivatkozni olyan perdöntő bizonyítékként, mint ami megcáfolja a torinói lepel eredetiségét.
A lepel tulajdonosa, a római katolikus egyház 1988-ban hozzájárulását adta ahhoz, hogy három független sugárlaboratórium elvégezze a lepelből kivágott minták C-14 szénizotópos radiokarbon-kormeghatározást. Egyenként három, jelölés nélküli mintát küldtek el az oxfordi, a zürichi és egy arizonai laboratóriumnak.
A kormeghatározást végzőknek arról sem lehetett tudomásuk, hogy mit vizsgálnak. Mindhárom laboratórium hasonló eredményre jutott: Oxford szerint 1200, a zürichi mérés alapján 1274, Arizona szerint pedig 1304 a lepel keletkezési ideje. Christopher Ramsey az oxfordi kormeghatározást végző csoport vezetője azonban a következőket nyilatkozta a méréssel kapcsolatban:
Nagyon sok más bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy a lepel idősebb, mint amit a radiokarbonos kormeghatározás engedni vél, így további kutatások feltétlenül szükségesek."
Csak ezáltal leszünk képesek arra, hogy meghatározzuk a lepel koherens történetét, amely számba veszi és megmagyarázza az összes elérhető tudományos és történelmi információt."
2004-ben Raymond Rogers, a Los Alamos Nemzeti Laboratórium kutatója megállapította, hogy a radiokarbon vizsgálathoz felhasznált mintavételi terület a lepel többi részéhez viszonyítva különös növényi pigmenteket tartalmaz. Pirolízis tömegspektrometriai, valamint mikroszkopikus és mikrokémiai vizsgálatok eredményei bebizonyították,
HOGY A RADIOKARBON VIZSGÁLATHOZ FELHASZNÁLT MINTA NEM AZ EREDETI LEPEL RÉSZE VOLT,
így az elvégzett C14 vizsgálat eredménye nem releváns a lepel valós korát illetően.
Ugyanerre a megállapításra jutott 2008-ban Robert Villera is, aki szintén a Los Alamos Nemzeti Laboratórium kutatója.
Villera szerint:
A kormeghatározási folyamat hibázott abban a tekintetben, hogy figyelmen kívül hagyta az analitikai kémia egyik legfontosabb szabályát, vagyis azt, hogy bármely minta, amelyet egy terület vagy populáció karakterizációja céljából vesznek, szükségszerűen reprezentálnia kell a sokaság egészét. A résznek reprezentatívnak kell lennie az egészre vonatkozóan. A mi analízisünk a Raes és 14C-mintára vonatkozóan megmutatta, hogy a mintavételre vonatkozó kritériumok nem teljesültek."
Mások az oxfordi, zürichi és arizonai mérések kétséget kizáró bizonyosságát azzal kérdőjelezik meg, hogy az 1532-ben keletkezett tűzben
A LEPEL MEGPÖRKÖLŐDÉSE ELEVE KIZÁRJA A PONTOS RADIOKARBON-KORMEGHATÁROZÁST.
A mintavétellel és a vizsgálati módszertannal kapcsolatos hibákat újabb, és most már pontosított mintavételen alapuló kormeghatározással lehetne tisztázni, de a Vatikán egyelőre nem járult hozzá ahhoz, hogy a torinói lepelből újabb mintadarabokat vágjanak ki.
A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ FELFOGÁSA SZERINT A HIT NEM EREKLYÉK KÉRDÉSE.
Természetesen egy-egy szent ereklye is elősegítheti azt, hogy valaki hívővé váljon, de a hitnek nem ez a fő pillére. Szent II. János Pál pápa 1989-ben „valóságos relikviának" nevezte a torinói leplet, Ferenc pápa 2015-ben pedig hosszasan imádkozott előtte a Keresztelő Szent János katedrálisban. Hogy ki miben hisz, illetve kit mi győz meg, az már a torinói lepel eredetén túlmutató kérdés.
Forrás: origo.hu
