Békesség nektek!

Az a néhány asszony, aki kora reggel reményvesztetten Krisztus sírjához megy, hogy bebalzsamozzák holttestét, volt az első húsvéti hívő közösség. Mondhatnánk őket gyülekezetnek is, ahogy protestáns testvéreink teszik, mert többen voltak és mert a megfeszített Krisztus emléke gyűjtötte össze őket. Ennek a néhány gyászos hangulatú embernek a nyomába lépve, akik húsvét reggelén is a halottak között keresték az élő Jézust, összejövünk templomainkban, mi, akik még nem felejtettük el Jézust egészen és együtt imádkozunk, énekelünk, ünnepelünk. Nem vagyunk sokan, mert a többiek velneszelni vannak. Meg túrázni mentek. Meg külföldre. Meg vendégek jöttek hozzájuk és most nem érnek rá. „Húsvét lesz jövőre is – mondják –, majd akkor megyünk a templomba.” Igen, ha az atomháború nem töröl el bennünket a Föld színéről, mert akkor el tetszettek számolni magukat – de ezt csak én teszem hozzá.

Jézus addig is, míg „majd lesz valami”, ott áll zárt ajtóinkon belül, kitárt kezeivel és vár, hogy elmondhassa: „Békesség nektek!” (Lk 20, 19-31) Ez volt abban az időben a mindennapi köszönési forma, amivel üdvözölték egymást az emberek, ha az utcán találkoztak, mint ahogy mi jó estét kívánunk egymásnak. Ilyen természetesen, egyszerűen, egészen emberien szeretné nekünk is mondani, amit az apostoloknak: Jó estét, itt vagyok nálatok, itt vagyok újra közöttetek.

Kedves Emberek, jó lenne végre a lényegre figyelni. Amíg túl késő nem lesz. Persze, fontos a halászlé, meg a húsvéti locsolkodás, ha a lényeg már meg volt. Igen. A hit abban a Jézusban, aki személyesen, a halálból életre kelve, eleven valóságában, mint győztes az övéi között van jelen! Ez a húsvét. Ha nincs ilyen húsvéti hitünk, akkor semmilyen hitünk sincsen. Mint ahogy húsvét nélkül a nagypéntek sem egyéb, mint Isten legszentebb tervének, amellyel az embert akarta megmenteni, fájdalmas csődje, teljes kudarca. És vele együtt minden szépnek, jónak, szent törekvésnek, tisztaságnak a végleges bukása, a gonoszság teljes diadala, a legszörnyűbb reménytelenség. Érdemes-e jónak lenni, szeretni, másokon segíteni, becsülettel megállni, életet áldozni, amikor még Jézus példája is azt mutatja, hogy úgyis hiába minden, a gonoszság hatalma az erősebb és a halálé az utolsó szó?

Nem. Nagypéntek után fölvirradt a húsvét és Isten a húsvétban válaszolt a nagypéntekre. Ez a válasz lenyűgözően más, mint amit ember valaha elgondolhatott. Nem egy új özönvíz, amit sokszor megérdemelnénk. Isten nem vonult vissza sértődötten és nem hagyta az emberiséget megérdemelt sorsára. Ellenkezőleg: teljesen kitárta, megnyitotta az utat a halálból az életre. Ez a húsvét és ez a lényeg. Minden más utána következik.

Áldott, szent ünnepet Mindenkinek!

Mészáros István atya