2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

A járvány árnyékában telt a 2020-as év hazánkban – Öt százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye

A járvány árnyékában telt a 2020-as év hazánkban – Öt százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye
Zsiga Ferenc  |  2021. 05. 17., 13:30

Öt százalékkal csökkent a gazdasági teljesítmény, 58 százalékkal visszaesett a kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma, valamint 11 százalékkal a járműgyártási volumen, miközben 34 százalékkal több lakás épült. Mintegy 376 ezren dolgoztak otthonról, 42 százalékkal nagyobb bevételt értek el a csomagküldő és internetes kiskereskedelmi szolgáltatók, illetve rekordközeli lett a kukorica termésátlaga – csak néhány adat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb, Magyarország számokban, 2020 című kiadványából, amely a pandémia gazdasági-társadalmi folyamatokra gyakorolt főbb hatásait is bemutatja. Sajnos a kiskereskedelmi árak jelentős emelkedéséről nem esik szó, holott aki üzletbe jár, nap mint nap érzékeli.

A rövid elemző részekből álló publikáció uniós kitekintéssel ad képet 2020-ról, így többek között a járvány főbb gazdasági-társadalmi hatásairól. Az Európai Unióban például 6,2 százalékos volt a visszaesés, az egyes tagállamokban a járvány gazdasági hatásai nagymértékben függtek a Covid19 időbeli megjelenésétől, a megfékezésére hozott intézkedésektől, a leginkább érintett ágazatok súlyától, és a gazdaságok járvány előtti helyzetétől is.

A COVID19 MEGTÖRTE A MAGYAR GAZDASÁG LENDÜLETÉT. A 2013 ÓTA – RENDSZERINT AZ UNIÓS ÁTLAGOT MEGHALADÓ ÜTEMBEN – BŐVÜLŐ GDP VOLUMENE 2020-BAN 5,0 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT AZ EGY ÉVVEL KORÁBBIHOZ KÉPEST.

2020-ban a legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítménye visszaesett. Az ipar bruttó hozzáadott értéke 4,9 százalékkal csökkent, miután a járvány első, tavaszi hullámakor több gyárban átmenetileg teljesen leállt a termelés. A csökkenést elsősorban a feldolgozóipari termelés legnagyobb hányadát (28 százalékát) realizáló járműgyártás 11 százalékos visszaesése határozta meg, ami az iparág beszállítói hátterének, főként a gumi-, műanyag- és építőanyag-ipar, valamint a fémfeldolgozás, kohászat produktumát is visszafogta.

A TAVASZI MÉLYPONTOT KÖVETŐEN A LEGGYORSABBAN A VILLAMOS BERENDEZÉS GYÁRTÁSA TALÁLT MAGÁRA, KÖSZÖNHETŐEN AZ AKKUMULÁTORGYÁRTÁSNAK, AMI ÉVES SZINTEN DINAMIKUSAN, 13 SZÁZALÉKKAL NŐTT. EZEN KÍVÜL CSAK A GYÓGYSZERGYÁRTÁS, AZ ÉLELMISZERIPAR, VALAMINT AZ ELEKTRONIKAI IPAR BŐVÜLT.

A szolgáltatások teljesítménye összességében 4,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a korlátozások leginkább a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátást, a szállítást, és a szórakoztatással, szabadidővel kapcsolatos tevékenységeket érintették.

2020 márciusától, a járvány első hullámától kezdve mindegyik hónapban lényegesen kevesebb kereskedelmi szálláshely működött, mint egy évvel korábban.

TAVALY A VENDÉGEK (5,2 MILLIÓ) ÉS AZ ÁLTALUK ELTÖLTÖTT VENDÉGÉJSZAKÁK SZÁMA (13 MILLIÓ) 60, ILLETVE 58 SZÁZALÉKKAL MARADT EL A 2019. ÉVITŐL, EZZEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN A BRUTTÓ SZÁLLÁSDÍJBEVÉTELEK ÖSSZEGE (128 MILLIÁRD FORINT) 62 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT.

Az átlagoshoz képest jelentősebben visszaesett a külföldi vendégek száma, valamint a nagyobb kapacitású szállástípusok forgalma.


A megelőző három évben rendre kétszámjegyű növekedést elérő építőipar kibocsátása 2020-ban 9,1 százalékkal csökkent. A termeléskiesésben a járvány mellett jelentős szerepet játszott a jórészt út- és vasútfejlesztésre irányuló nagy állami megrendelések kifutása is, így főként az egyéb építmények építése csökkent (13 százalékkal). Ugyanakkor a kivitelezők 2020. december végi rendelésállománya az épületépítések iránti megnövekedett igények eredményeként 7,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A LAKÁSÉPÍTÉSEK SZÁMA ÖTÖDIK ÉVE FOLYAMATOSAN EMELKEDIK, 2020-BAN 34 SZÁZALÉKKAL MEGHALADTA AZ ELŐZŐ ÉVIT. ÖSSZESEN 28 EZER ÚJ LAKÁST VETTEK HASZNÁLATBA, AMINÉL TÖBB HASZNÁLATBAVÉTEL UTOLJÁRA 2009-BEN VOLT.

Ugyanakkor az év során az új lakásokhoz képest mintegy 6 ezerrel kevesebb építési engedélyt adtak ki, számuk egy év alatt 36 százalékkal csökkent. Népességarányosan a legtöbb használatbavételi és építési engedélyt Győr-Moson-Sopron, a legkevesebbet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jegyezték. Az ezer lakosra jutó használatbavételt tekintve a megyék között közel 20, az építési engedélyeket nézve pedig 10-szeres különbség alakult ki.

AZ ÚJ LAKÁSOK DRÁGULÁSA 2020-BAN MÉRSÉKLŐDÖTT, AZ ÁTLAGOS NÉGYZETMÉTERÁR 9,1 SZÁZALÉKKAL, 551 EZER FORINTRA NŐTT.

2020-ban számottevően megváltoztak az emberek vásárlási és költési szokásai, elsősorban a járvány miatti pánikszerű felvásárlás, illetve a boltokra vonatkozó nyitvatartási korlátozások miatt. Tavaly a hazai kiskereskedelmi forgalom összértéke megközelítette a 12,6 ezer milliárd forintot, a naptárhatástól megtisztított volumene közel azonos volt a 2019. évivel.
Az élelmiszer jellegű vegyes üzlettípusok, valamint a gyógyszertárak forgalma emelkedett, más üzleteké visszaesett, ahogy a benzinkutaké is.

A CSOMAGKÜLDŐ ÉS INTERNETES KISKERESKEDELEM 42 SZÁZALÉKKAL MAGASABB BEVÉTELT ÉRT EL, DINAMIKUS BŐVÜLÉSE FOLYTATÓDOTT 2020-BAN IS.

Az atipikus munkavégzés (például távmunka, részmunkaidős foglalkoztatás) lehetősége a 21. században egyre szélesebb körben terjedt el, amit felerősített a koronavírus okozta járvány.

A RÉSZMUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA 2017 ÓTA EMELKEDIK. 2020-BAN A NEGYEDMILLIÓ RÉSZMUNKAIDŐS KÖZEL KÉTHARMADA NŐ VOLT. 2020-BAN A 15–64 ÉVES FOGLALKOZTATOTTAK 8,6 SZÁZALÉKA, 376 EZER FŐDOLGOZOTT TÁVMUNKÁBAN. KÖZÜLÜK FELÜLREPREZENTÁLTAK A NŐK ÉS A (NAGY)VÁROSOKBAN DOLGOZÓK.

2020-ban kedvező termésátlagokkal számolhattak a gazdák. Kukoricából rekordközeli, 8,6 tonna volt a hektáronkénti termésátlag, de a búzáé (5,4 tonna/hektár) is meghaladta az előző évi eredményeket. Gabonából közel 2,3 millió hektárról 15,3 millió tonna termést takarítottak be, miközben a gabonafélék betakarított területe 2014 óta – egy év kivételével – csökken.

A KSH Magyarország számokban, 2020 című kiadványa az alábbi linken érhető el:
http://www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany?p_kiadvany_id=1062497





Forrás: KSH

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK