2025. 03. 16.
Henrietta
: 400 Ft   : 369 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Földre szállott égi jel, fotóval! – Új sorozat nyitóalkalmán mutatkozott be Filvig Géza polgármester

Illés György Cinó  |  2020. 02. 19., 17:00

Tegnap, kedd délután öt órai kezdettel a Kamarateremben tartották a TOP pályázat révén, a Kalocsa Művelődési Központ által indított Történelmi múlt, cselekvő jelen című projekt keretében megrendezésre kerülő „A politikus is ember” című új programsorozat nyitóalkalmát, amelynek első vendége dr. Filvig Géza, Kalocsa város polgármestere volt. A továbbiakban a városi önkormányzat tagjai, az alpolgármester és a képviselők mutatkoznak majd be a sorozat keretében, ezúttal személyes, emberi oldalukról, politikamentesen.

A nyitóalkalmon dr. Filvig Géza polgármester beszélgetőtársa Kézér Lilla Kata, a nemrégiben névváltozáson átesett Kalocsa Művelődési Központ művelődésszervező munkatársa volt. Filvig Géza rövid bemutatkozása után, vele beszélgetve szólt mindennapjairól, magánéletéről, szokásairól és körülményeiről, mindezt projektorral kivetített fotókkal illusztrálva, végül a polgármester a hallgatóság kérdéseire is válaszolt.

A beszélgetésből kiderült: Filvig Géza 1976-ban született Kalocsán, köztiszteletben álló családba, jogász szülők második gyermekeként. Tanulmányait a Kertvárosi (akkor: Vén József) Általános Iskolában kezdte, majd a Szent István Gimnáziumban tett érettségije után a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Bojtárkodása után ügyvédi szakvizsgát tett, és magánpraxist alakított ki.

2010-ben önkormányzati képviselővé választották, és az akkori önkormányzatban 2013-tól kezdődően alpolgármesteri feladatokat is ellátott, majd 2014-ben újra elnyerte a választók bizalmát, végül a 2019. októberi helyhatósági választásokon Kalocsa város polgármesterévé választották.
Időközben, 2011-ben feleségül vette – amint elhangzott – élete szerelmét, Hajdú Ágnest, aki 2017-ben adott életet első gyermeküknek, Adélnak, majd 2019-ben fiuknak, Gézának.

Képgaléria megtekintése (23 db kép)

Forrás: Illés György Cinó/ KALOhírek


Noha a program keretében a város politikai életének szereplői magánéleti oldalukról mutatkoznak be, azért a politika is szóba került: a tavalyi választási kampányt Filvig Géza nagyon fárasztónak találta, az őt és feleségét ért személyes támadásokat értelmetlennek, alaptalannak és bántónak, a kisvárosi létben közösségrombolónak mondta, és sokat bosszankodott miatta.
Ugyanakkor családjának hálás, hogy e megpróbáltatások között mindvégig szilárdan álltak mögötte.

Nehéz időszakon van tehát túl, és jelenleg a városvezetés feladata nehezedik rá, aminek kapcsán megköszönte a választók bizalmát.

A továbbiakban valóban magánéleti, személyiségi kérdések kerültek szóba, végig a család körül forogva, ez ugyanis Filvig Géza számára a legfontosabb, amit többször hangsúlyozott is.

Földre szállott égi jel

A polgármester köztudomású dologkánt említette, hogy eleinte gondjaik voltak a gyermekvállalással, így hiába döntöttek úgy feleségével, hogy Kalocsán letelepedve családi házat építenek, amihez meg is vásároltak egy kertvárosi telket – látva családalapítási szándékuk sikertelenségét – már-már a telek továbbértékesítésén gondolkodtak elkeseredésükben, és már meg is hirdették azt.

Eben az időben egy alkalommal feleségével együtt „elkanyarodtak” a telek felé, és ekkor azt látták, hogy épp az ő telkükre leszállt ez a gólya:

Képgaléria megtekintése (23 db kép)

Forrás: Illés György Cinó/ KALOhírek



És akkor megfogtuk egymás kezét a kocsiban, és könnyes szemmel azt mondtuk, hogy nem adjuk el a telket. Hát, ha most itt ez a gólya, az nem véletlen van itt, nem véletlen. És eltelik kettő év, és a feleségem így locsolja az épülő házunk lapját”
– mondta Filvig Géza most is elérzékenyülve, megremegő hanggal, és a nagypocakú várandós feleségéről mutatott képpel érzékeltetve: a telkükre égi jelként leszállott gólyamadárnak igaza lett.

Mennyire csodálatos az élet és mennyire hálás vagyok, mert igen, Ágika már Adélkával volt várandós. (…) Egy kicsit szentimentálisnak tartom magam, de ezeknek a jeleknek én nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok,”

Nem sokkal Adél lányuk születése után már Géza fiukat várták, aki tovább viszi a Filvig nevet, és a családban már a negyedik lesz, akit Géza névre kereszteltek.

Filvig Géza számára a család az első, gyermekei születésnapjára már jó előre, polgármesteri szabadságolási tervében is szabadnapot vett ki, és kikapcsolódni, kirándulni, nyaralni, üdülni, sportolni is együtt járnak – derült ki az elmondottakból. Igaz, volt már, amikor ettől eltértek, de azt – amint Filvig fogalmazott – ők is és a gyerekek is rosszul viselték.

Vízen, havon

A síelés szokását felesége hozta a családba, és már nagyobbik gyermekükbe is elkezdték beleoltani e sportág szeretetét, sőt, kenguruban apja elé kötözve már a kis Géza is ízelítőt kapott belőle, bár csak lassan, óvatosan.

A vízi sportok, a hajózás és a Duna szeretetét viszont édesapjától örökölte, és honosította meg a családban. A hajózás meghatározó dolog családjuk életében. Amikor teheti, szívesen indul motorcsónakkal kirándulni, alkalmanként fölhajózva akár a Dunakanyarig és így járták be családjukkal a fővárost is.
Amint mondta, nem tengerpartra járnak nyaralni, hanem a hazai vizeket járják be hajójukkal, amelynek ő a kapitánya.

Képgaléria megtekintése (23 db kép)

Forrás: Illés György Cinó/ KALOhírek


Csináld magad!

A házát – nem lévén hozzáértő szakember – nem maga építette, de a kertet már a rotációs kapázástól kezdve a gyepesítés munkálatain át a fűnyírásig ő végzi, és örömét leli benne. E munkák hangulatát többek közt egy gumicsizmás, háti permetezős fotóval érzékeltette, mondván: „ez a kedvenc dresszkódom”.

Motoros tapasztalatai nyomán maga szerelte meg a rotációs kapa karburátorát is – ebben nagy segítségére volt kislánya is, aki a karburátor sok apró alkatrészét épp az összeszerelés előtt borította bele a porba. Így lett a félórás karburátorpucolásból kétórás munka.

Motorra föl!

Ha már a motorkerékpár-ápolás művészetét említettük – zen nélkül – akkor szót érdemel az is, hogy polgármesterünknek nagy szerelme a motorozás is.
Elmondása szerint erre sajnos elég kevés ideje jut, de már a motormosást is élvezi.

Itt is szóba került édesapja, hiszen ő is motorozott, és mint mondta a hobbijait lényegében mindet tőle leste el, örökölte, ahogyan a motorozás szeretetét is ő oltotta belé.

A járművek szeretete egyébként is meghatározó az életében.
Autót vezetni is nagyon szeret, amint mondta, eddig sem volt sohasem sofőrje, ez után sem lesz, sőt még a KAL-111 rendszámú polgármesteri kocsit is saját maga szokta mosni.

Hálaadás

Az eddigiek mellett fontos szerepet tölt be életében a hit, a vallás, nagyon fontosnak tartja, hogy higgyünk valamiben. Az egyházi közösségi életben is aktívan részt vesz:
komoly megtiszteltetésként tekint arra, hogy ünnepi misék alkalmával fölolvashat a templomban.

Nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy ilyen boldog családi életet ad nekünk.”

Könnyed főzés, nehéz vacsora

„Férfiember nem főz a konyhában” – vallja Filvig, ennek ellenére ő maga is szeret főzőcskézni, de ezt általában a garázsban, gázlángon, bográcsozva teszi. Ő főzi mindig a karácsonyi halászlét is, de nem csak azt. Szereti a paprikás ételeket, ami nem volt mindig így, korábban a sülteket és a rántott húst részesítette előnyben.

Hozzám tartozik, hogy nagyon szeretem a hasamat”
– ismerte el a polgármester, hozzátéve, hogy mostani munkája miatt heti néhány alkalommal ki kel hagynia az ebédet, amit viszont este kiadósabb vacsorával pótol, holott tudja, hogy ez nem túl egészséges.
Később az is kiderült, hogy felesége alkalmanként szóvá is teszi, hogy túl sok a vacsora, és ebben mindig igaza van.

A továbbiakban a polgármester kérdésekre is válaszolt.
Először az est moderátora tett föl kérdéseket:

Mit jelent számodra

  • a család?
    – A családom. Ági, Adél, öcsi.
  • a politika?
    – Nehéz.
  • a polgármesterség?
    – Szolgálat.
  • a felelősség?
    – Azt vállalom mindig.
  • kampány?
    – Nagyon nehéz volt.
  • Isten?
    – Hiszek benne, és sokat köszönhetek Neki.
  • szabadidő?
    – igyekszem hasznosan eltölteni, együtt a gyerekekkel.
  • gyermeknevelés?
    – Nem egyszerű.
  • Duna?
    Imádom, kikapcsol, csodálatos!

 

Képgaléria megtekintése (23 db kép)

Forrás: Illés György Cinó/ KALOhírek


A következő kérdezz-felelek során pedig a kérdezettnek kellett befejeznie a mondatokat:

  • Amire, amiért a legbüszkébb vagyok, …
    hogy egy jó városvezetői csapatnak lehetek a tagja, jó kollégák vesznek körül.
  • Akire a legbüszkébb vagyok, …
    apám, aki nagyon meghatározó volt életemben, nagyon sok mindent csinálok, amit ő is csinált, és szeretném ugyanolyan jól csinálni, mint ő, és szeretném, hogy ő is büszke lehessen rám.
  • Életem legmeghatározóbb élménye, élményei …
    a gyermekeim születése.
  • Kalocsa az a város, ...
    amelyikért nagyon sokat szeretnék dolgozni, és azt szeretném, hogy Kalocsa az a város legyen, ahol jól érezzük magunkat, és büszkék lehetünk rá, hogy kalocsaiak vagyunk.
  • A jó házasság titka …
    az őszinteség. Koránt sincs mindenben egyetértés köztünk, de nálunk az intenzív kommunikáció bevált.
  • A feleségemnek mindig igaza van abban, hogy …
    sokat eszek vacsorára.
  • A gyermekeimnek szeretném örökül hagyni …
    hogy nagyon szeressék egymást, és tartsanak össze.
  • A mottóm pedig az, hogy …
    az ember mindig tudjon emelt fővel járni.

Képgaléria megtekintése (23 db kép)

Forrás: Illés György Cinó/ KALOhírek



Végül a közönség soraiból érkezett kérdések következtek, amelyek többségében azonban személyes témájú érdeklődés helyett inkább a polgármesteri munkára vonatkozó elvárások, tanácsok, illetve jókívánságok fogalmazódtak meg, valamint egyes a Duna-parttal illetve a várossal kapcsolatos tervekre, programokra irányultak. Ezekre is válaszolt röviden Filvig Géza, majd a rendezvény végén a Kamaraterem előtti folyosószakaszon ivóvízzel és falatszendvicsekkel vendégelték meg a közönséget, amelynek tagjai a fehér abrosszal terített asztal mellett falatozva kötetlen beszélgetés során értékelték a látottakat, hallottakat.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-03-10 08:57:00
Nemrégiben Franciaországban, az Arabelle Solutions belforti gyárában járt, cikkünk születése idején Kolpinóban végzi munkáját Kolonics Gábor. A Paks II. Zrt. Program Minőségügyi Osztályának szenior szakértője számára a gyártóművi ellenőrzés az egyik legtesthezállóbb feladat. (x)

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 16., 11:33
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított fiatalokat fogtak el a rendőrök Kiskunfélegyházán. A drogokat kortársaiknak terjesztették, a banda legfiatalabb tagja mindössze 15 éves. Még >>>
2025. 03. 15., 09:58
A hideg, esős idő sem szegte kedvüket, a sétáló utcában minden érdeklődőt lelkesen várnak az árusok. Még >>>
2025. 03. 15., 08:49
Az esős időjárás miatt megváltozott a városi megemlékezés helyszíne! Még >>>
2025. 03. 14., 09:33
A tavaszi jó idővel egyre többen pattannak motorra, ám a balesetek elkerülése érdekében érdemes fokozott óvatossággal útnak indulni. Összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat a biztonságos motorozáshoz. Még >>>
2025. 03. 13., 16:35
A 17 hónapos Denisz csontvelő-átültetés utáni felépülésének támogatására gyűjtötték a pénzt egy kalocsai bárban, ám valaki ellopta a kisfiúnak szánt adománygyűjtő ládát. Még >>>
2025. 03. 13., 14:38
Citromsárga riasztást adtak ki a viharos szél miatt az egész országban. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK