2025. 02. 18. kedd
Bernadett
: 402 Ft   : 384 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Vörös Balázs a KSE legeredményesebb evezőse volt az OB-n

Vörös Balázs a KSE legeredményesebb evezőse volt az OB-n
Tamás Ferenc  |  2019. 07. 20., 13:29

A Magyar Evezős Szövetség által megrendezett viadalon rekord létszámú mezőnyök indultak az egyes versenyszámokban, ahol a Kalocsai SE szakosztályát tizennégy fiatal képviselte. A mieink tizenegy érmet gyűjtöttek be – 2 arany, 5 ezüst, 4 bronz–, amelyből Vörös Balázs egymaga két arany és egy ezüstérmet zsebelt be, és ezzel Németh Zoltán együttesének legeredményesebb versenyzője lett az OB-n.

Az elért szép eredményről Vörös Balázst kérdezte portálunk, aki szerényen, de őszinte örömmel számolt be sikereiről.
„Az egyik aranyat Szeitz Csanáddal nyertük fiú tanuló (12 évesek) 2 párban, a másikat pedig ugyanebben a korcsoportban, de 1 párban szereztem. Legalább így örültem a társaimmal közösen kiharcolt tanuló MIX (11–13 évesek) kormányos 4 párban elért ezüstérmünknek, amelyet emlékezetesen nagy csatában hajszállal vesztettünk el a rajtnál előbb bemozduló csepeli hajó ellen.”


Forrás: Tamás Ferenc KALOhírek


Arra kérlek, pár szóban mutasd be magadat, ki is az a Vörös Balázs?

A Kertvárosi tagiskola 6.osztályos tanulója voltam, az evezést két éve, 2017-ben kezdtem rendszeresen gyakorolni, ma már ott tartok, hogy mintegy két tucat érmet szereztem ezen időszak során. A versenyeinkre a szüleink is elkísérnek bennünket, így szó szerint családias hangulat van a kempingekben egy-egy versenyünk során. Csapatunk összetartó, igazi baráti társaság, őszintén tudunk örülni egymás sikereinek – zárta gondolatait az utánpótlás magyar bajnokság legeredményesebb kalocsai evezőse Vörös Balázs.

 


Forrás: Tamás Ferenc KALOhírek

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-14 09:46:29
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK