2025. 02. 18. kedd
Bernadett
: 402 Ft   : 384 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Tervezik az új szociális épületet, nagyszabású járdarekonstrukció Fajszon –Városias utcakép és hangulat a „Duna gyöngye” központjában

Zsiga Ferenc  |  2018. 11. 19., 14:35

Fajsz, az 1700 lelket számláló községnek talán legnagyobb hátránya, hogy zsáktelepülés, azaz onnan közúton már nincs merre menni. Különösen úgy, hogy a dusnoki Duna-híd megépítése óta a kompjáratot is megszűntették. Ám ha valaki mégis veszi a fáradságot, és megteszi a faluba vezető két kilométert, igencsak elcsodálkozik azon, milyen komoly fejlesztések vannak folyamatban, vagy előkészítés alatt.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat TOP-os pályázatán elnyert összesen 250 millió forintból öt jelentős fejlesztési cél, mások mellett idegenforgalmi attrakció megvalósításán dolgoznak Fajszon. Ám menjünk csak sorjában, ezúttal az utóbbit is segítő járdarekonstrukciókról és a már tervezőasztalon lévő új szociális épület funkcióiról Berta Zsolt polgármester segítségével tájékoztatjuk portálunk olvasóit.


Forrás: Zsiga Ferenc

A településvezető először a Dózsa György utcában lévő Sportcsarnokhoz és az  iskolaépülethez invitált bennünket, hogy a nagyszabású járdarekonstrukciós munkálatokat a helyszínen megmutassa. Ott jártunkkor a hajósi DONEKO Kft. emberei a régi, elöregedett, több helyen felfagyott járda felszedése után kialakított tükörben helyezték el az esztétikus járdaköveket, amelyek az utca mindkét oldalán, a rendben tartott épületek előtt futva adnak majd városias utcaképet és hangulatot Fajsz központjának.

A munka költség igényéről szólva Barta Zsolt emlékeztetett arra, hogy

a község azon települések közé tartozott, amelyet kiegyensúlyozott költségvetése miatt nem kellett adósságkonszolidációban részesítenie a kormánynak.

Ezt kompenzálandó kaptak 18,5 millió forintot, amelynek egy részét tavaly év végéig utak korszerűsítésre fordítottak, de még mindig maradt 9,5 millió forint fel nem használt összeg ebből a forrásból.


Forrás: Zsiga Ferenc

A képviselő-testület döntése nyomán a pénzt most járda, de nem akármilyen, hanem

a kor követelményeinek esztétikai szempontból is megfelelő járda

kialakítására használják. A munkálatok a kedvező időjárásnak köszönhetően is jól haladnak, és mivel ezt a tevékenységet a fagy különösebben nem befolyásolja, meg sem állnak addig, amíg várhatóan az év végéig be nem fejezik a munkálatokat.


Forrás: Zsiga Ferenc

A polgármester szólt arról is, hogy a Bács-Kiskun Megyei TOP-os pályázatán

45 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek egy a Petőfi Sándor utcában létesítendő új szociális épület megépítésére.

A létesítményben mások mellett a házi gondozást végző szakembereket helyezik el. Az épületben irodát, öltözőket, vizesblokkot, foglalkoztatót, teakonyhát alakítanak ki.


Forrás: Zsiga Ferenc

Jelenlegi helyükről ide kerülnek majd a Szivárvány Szociális Szolgáltató családvédelemmel és gyermekvédelemmel foglalkozó munkatársai is. A beruházás a tervezés stádiumában van, csak a tervek jóváhagyását követően, várhatóan tavasszal kötnek majd szerződést a Magyar Államkincstárral a megvalósításra – mondta Berta Zsolt, Fajsz polgármestere.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-14 09:46:29
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK