2025. 02. 08. szombat
Aranka
: 405 Ft   : 389 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Harta Önkormányzata vásárolta meg és működteti a Duna-parti Panoráma Halászcsárdát – A BM Gazdaságélénkítő Programban 200 milliót nyert a nagyközség

Harta Önkormányzata vásárolta meg és működteti a Duna-parti Panoráma Halászcsárdát – A BM Gazdaságélénkítő Programban 200 milliót nyert a nagyközség
Zsiga Ferenc  |  2021. 09. 03., 11:46

A Belügyminisztérium által kiírt Gazdaságélénkítő Program III. ütemének pályázatán elnyert 200 millió forint forrásból Harta Nagyközség Önkormányzata megvásárolja, majd korszerűsítés után a helyi és a turisztikai igények kielégítésére hasznosítja a közismert Duna-parti Panoráma Halászcsárdát. A „Hartai Felsőzátonyi sziget turisztikai célú, valamint konyhai kapacitást bővítő fejlesztése” című projektről Dollenstein László polgármestert kérdeztük.

Dollenstein László elmondta: Önkormányzatunk a pályázati támogatásból egy nemrégiben még működő, gyönyörű dunai környezetben elhelyezkedő, közkedvelt éttermet vásárol és azt a mai kor követelményeinek megfelelően felújítja. Az ingatlan az önkormányzat területe által körbevett vendéglátóipari egység, mely Harta Duna-part, Felsőzátonyi-szigeten található Panoráma Halászcsárda. Az ingatlan megvásárlásával egy bejáratott, a helyiek és a turisták által közkedvelt vendéglátó egység kerül az önkormányzat tulajdonába, mely egyszerre 15 főnek szálláshelyet is tud biztosítani a tetőtérben kialakított szobákban.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A cél az ingatlan vásárlásával vállalkozási tevékenységként, a helyi lakosság részére napi menü, illetve a’la carte étkezés biztosítása, szezonális jelleggel a turisták kiszolgálása. Az ingatlan vételára 95 millió forint, de korszerűsítésre van szükség. A felújítás részeként a főzőkonyhát bővítjük, és az épületet alakítjuk át. A felújítás költsége 74 millió 903 ezer forint, mely a meglévő konyha és kiszolgáló épületrész földszinti átépítését, meglévő épület bővítését bejárati előtérrel, egyéb kiszolgáló és szociális helyiségek átalakítását foglalja magába. A konyhatechnológiai berendezések, eszközök és 2 darab hűtőkamra beszerzése 21 millió 237 ezer forintba kerül. A fent maradó összegből a projektelőkészítés (műszaki tenderterv, ingatlan értékbecslés) költségeit, ügyvédi díj, közbeszerzés, projektmenedzsment kiadásait fedezzük – részletezte a projekt fő jellemzőit a polgármester.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Dollenstein László hozzátette: az önkormányzat a beruházás megvalósításával 6 fő foglalkoztatását vállalja. A megvalósult beruházás fenntartását, üzemeltetését Harta Nagyközség Önkormányzata és Dunatetétlen Község Önkormányzata által alapított Harta Dunatetétlen Intézményfenntartó Társulás intézménye, a Hartai Hársfavirág Szociális Központ fogja végezni, vállalkozási tevékenységként.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-02 12:25:11
A tavaszi nyitányon a sereghajtó Balogh Tészta TVSE otthonába látogatott a felsőházi rájátszásba igyekező Gézengúz UKC zömében fiatalokból álló gárdája. Ellenfele ezúttal az a tiszakécskei együttes volt, amely a 2024/2025-ös bajnoki évben nem érezhette még a győzelem ízét, a siker semmihez sem fogható varázsát.
2025-02-01 10:30:01
A Mályvavirág Alapítvány országos kezdeményezése az egészségmegőrzésről, az összefogásról és a nők támogatásáról szól, a kalocsai Mályvapolcot február harmadikán, könyvbemutatóval egybekötve avatják fel.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 07., 21:18
Számos közlekedési szabályt megszegett az a 25 éves tengelici férfi, akit a forgalom-ellenőrző járőrök fogtak el február 5-én a délutáni órákban. Még >>>
2025. 02. 07., 14:00
A bajai rendőrök két nap alatt három olyan sofőrt vettek őrizetbe, akik eltiltás hatálya alatt vezettek. Az ügyeket már le is zárták, és az iratokat átadták az ügyészségnek. Még >>>
2025. 02. 07., 12:58
Több mint egy kilogramm marihuánát találtak a NAV pénzügyőrei egy moldáv kisbusz rakterében. Tojásokkal és liszttel takarták el az illegális növényi törmeléket. Még >>>
2025. 02. 07., 10:13
Egy fiatal férfi bukott le a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) komplex ellenőrzésén, aki különféle ízesítésű elektromos cigarettákat és több száz extasy tablettát tartott birtokában. Még >>>
2025. 02. 06., 19:04
Nem adott elsőbbséget, összeütközött egy biciklistával, aki megsérült. Az esetről videó is készült. (Lásd a cikkben!) Az ismeretlent keresi a rendőrség. Még >>>
2025. 02. 06., 10:04
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola legújabb felmérése megmutatja mi motiválja a fiatalokat a pedagóguspálya választására. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK