Még hogy a farsangi mulatságok, vidámság hónapja a február ! Akik ezt állítják, bizonyosan nem jártak január 19-én, szombaton Hartán, az V. Kolbászfesztiválon, amelyre megteltek a hartai és környékbeli vendégházak, de még a nagyközség is, hogy az egész délutánt felölő programon a kolbász, a pálinka és a sváb hagyományok, népszokások legyenek a középpontba. Ugyan még csak 5. születésnapját ünnepelte idén, de máris elmondhatjuk, hogy az induló csapatok és látogatók számát tekintve a kalocsai járás legnagyobb téli bulija Hartán van.
Harta évszázados húsfeldolgozói hagyományai, az itt készült kolbász és minden nemű sertéshez köthető étek hírneve is kellett ahhoz, hogy szombaton vidám, felszabadult emberekkel teljen meg a művelődési ház és környéke. No’ és persze a kolbászhús darálásában, keverésében, „dagasztásában”, majd bélbe töltésében, sütésében jeleskedő 28, zömmel helybéli, de azért Kalocsáról is érkező csapat, hogy föltűrjék az ingujjukat, és neki lássanak a versenyművek elkészítésének.
Ugyan Hartán idén sem volt kolbászból a kerítés, de annyi azért átszüremkedett az állításon, hogy a látogatók a kóstolásra kitett kolbászokból és a finomabbnál finomabb disznóságokból akár degeszre ehették magukat. Ezúttal a „több nap mint kolbász” szólásmondás igazsága is megdőlt, mert az ízekben gazdag rendezvényen sokkal több volt a kolbász, mint ameddig az egynapos fesztivál tartott.
Ám hogy a gyomrát senkinek ne ülje meg a nem éppen diétás, inkább ellenpontnak számító kolbász, hurka, sonka, töpörtyű, májas, disznósajt, mindenki kedvére ihatott egy kupica pálinkát, vagy fröccsöt.
Az hamar igazolódott, hogy ezúttal is a játékos jókedv hozta Hartára az induló csapatokat, de ezt a játékot azért nagyon komolyan vették mind a higiéniában, mind az elkészült kolbászok minőségében. A receptet persze mindenki titkolta, de azért talán nem ördögtől való gondolat részünkről, hogy a díjnyertes kolbászokat valakinek gyártani kellene. Higgyék el, bőven lenne rá kuncsaft.
A zömmel családi hagyományápolás, pártolás jegyében zajló kolbászkészítést kitűnőbbnél kitűnőbb programok színesítették. A díszvendégként bemutatkozó császártöltési Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület tánccsoportja, a császártöltési fúvószenekar, Fuch József és énekkara fellépését persze leginkább a közönség versenyen kívüli része élvezte, de az eredményhirdetés utánra időzített Szávolovics Gabriella aranykoszorús énekes és zenekara műsorán már a csapatok tagjai is ott voltak.
Többen virágos jókedvvel érkeztek, hiszen a kolbászok versenye eredményhirdetésén már az is kiderült, kik kapták a legrangosabb elismerést, a Harta kolbásza I-III. díjat. A legkreatívabb, legjobb generációs, legjobb megjelenésű, legjobb hangulatú csapatok is díjakkal térhettek haza.
Jut eszembe, bűn lenne a legszebb tálalásról, a legdekoratívabban díszített asztalról megfeledkezni, hiszen ezen a területen is kimagasló kreációkban gyönyörködhettünk. Egészen addig, amíg a nagy harmóniát meg nem bontották az éhes szájak, és be nem falták az ezúttal díszítőelemként is használt kolbászokat, szalámikat, egyéb disznóságokat.
Amikor az egyik helyi képviselőnél a díjazottakról érdeklődtem, a lakonikusan rövid válasz az volt: itt mindenki nyert, a csapatok éppúgy, mint a közönség. Az hogy szájíze szerint 10 kilogramm kolbászhúshoz a főszabályt tartva, miszerint tojás nagyságú, többször ledarált fokhagymát, 2,1 gramm durva sót, 2,2 dekagramm édes paprikát, 1 dekagramm erős paprikát teszünk a kolbászba, az az egyes csapatoknál arányaiban csak igen keveset változott, nekem valamennyi jó volt!
A szombati nap legfőbb tanulsága, egyben élménye, hogy Hartán és környékén senki nem veti meg a jó kolbászt és a jó társaságot!