A TeSzedd mozgalom keretében iskolák, civilek, magánszemélyek fognak össze, hogy tegyék szemétmentessé közterületeinket. Idén a Kalocsai Fegyház és Börtön fogvatartottjaiból alakult különítmény is csatlakozott a kezdeményezéshez, akik számára ez egyben „jóvátételi munka”, a benne való részvétel pedig jutalom.
Már évek óta bekapcsolódnak a TeSzedd országos mozgalomba a Kalocsai Börtön és Fegyház fogvatartottjai, pontosabban azok, akik önként jelentkeznek rá, és ki is érdemlik.
Idén Kalocsa Város Sport- és Szabadidőközpontjában, a lelátók alatt és azok környékén, körben a kerítés mentén, a pályák közti területeken mindenütt végigjárták a sporttelepet, és nagy zsákokba gyűjtötték a szétszórt szemetet. Való igaz, szerencsére már a munka kezdetén sem volt belőle sok, de ekkora felületről azért mégis szépen telegettek a zsákok, és a munka végére egy fecni sem maradt utánuk.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Az akció hátteréről, a csatlakozásuk történetéről Cselik Beatrix címzetes bv. százados, sajtóreferens tájékoztatta a sajtó képviselőit a helyszínen.
– A Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola regisztrált a TeSzedd mozgalom oldalán, és mindenki előtt nyitott szemétgyűjtő akciót hirdettek. Így mi is az iskola kezdeményezéséhez csatlakozva veszünk részt az akcióban, amelyben biztonsági okokból mindössze hat fő vehet részt. Így nagy kiváltság, egyfajta jutalom ez, hiszen mindenki szeretne egy kicsit kimozdulni a falak közül, „szabad levegőt szívni” – mondta a sajtóreferens.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Dr. Tanács Eszter Tímea, a Kalocsai Fegyház és Börtön parancsnoka támogatja a jóvátételi munkák lehetőségét, főleg az előnyös lélektani következmények miatt. Többnyire a közeli szabadulásúak, „átmenetisek” kapnak lehetőséget, hogy részt vegyenek az ilyen munkákban, amelyek lehetőséget nyújtanak nekik arra, hogy a társadalom számára hasznos, önkéntes munkával valamelyest jóvátegyék az általuk elkövetett cselekményeket. De főleg az önbecsülésük építésében van fontos szerepük ezeknek az önkéntes akcióknak – derült ki a tájékoztatásból.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.