Szakmabeliek sem tagadják, a Kalocsa-Paks Duna-híd tervezésére kiírt, két eredménytelennek nyilvánított pályázat után joggal mondhatta bárki, „úgy készül mint a Luca széke.” Ám most végre, a „három a magyar igazság” jegyében eredményes tervezői pályázatról számolhatunk be. A Közbeszerzési Értesítő szeptember 19-i száma adta hírül, hogy a KALOCSA HÍD 2017 Konzorciumot alkotó CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt., a Pont-TERV Mérnöki Tervező és Tanácsadó Zrt., valamint az UTIBER Közúti Beruházó Kft., mint három konzorciumi tag együtt 568 millió forint + Áfa összegért végezheti el a Kalocsa-Paks Duna-híd tervezését és engedélyeztetését.
A másik két ajánlattevő árban nem sokkal maradt el a nyertes konzorcium mögött, ezek a cégek 570, illetve 573 millió forintért vállalták volna a ugyanezt a feladatot. Egy ekkora összegű tervezésnél kettő, illetve ötmillió forint különbség elenyésző, így az ajánlatok értékelésénél, az adható pontszámok között mások mellett a hídszerkezeti- és geotechnikai tervezési szakterületen szerzett minimum 3 év tervezői gyakorlat feletti évek is sokat számítottak.
Harmadszorra sikeres pályázat a tervezésre
Örülünk persze így is, még ha az optimistább változat szerint a harmadik pályázati kiírást követő tervezői szerződést idén június környékére ígérték. Elégedettek lehetünk, hiszen a Paks II. beruházás lakossági fórumain központi kérdéssé vált Duna-híd legfőbb akkori és mai célja nem változott: a Duna kalocsai oldalán élők könnyebben vállalhassanak munkát a Paksi Atomerőmű új 5. és 6. reaktorblokkjainak építkezésén, majd azok működtetésében.
Mint emlékezetes, a Kormány 2015 júniusában hozott határozatot, hogy a dunaföldvári és a szekszárdi Duna-hidak között egy harmadik Paks-Kalocsa között épüljön meg. Ennek előkészítésére, a tervezői munkákra a központi költségvetésből 870 millió forintot különítettek el.
Az eredeti elképzelések szerint az új Duna-hidat és a hozzá kapcsolódó utakat 2021-22-ben, vagyis a Paks II. projekt építésének megkezdése után adták volna át a forgalomnak, de ez az időpont a tervező kiválasztásának elhúzódása miatt már aligha lesz tartható. A csak harmadszorra sikeres pályázati eljárás következtében eddig legalább egy éves csúszás van, és azt követi még a híd megépítésére kiírandó pályázat, amelynek szintén lehetnek buktatói. És akkor még ott van a kivitelezés.
Ezzel együtt nemcsak nekünk, de a Duna bal partján elterülő másik régiókban élőknek is jó hír, hogy végre konkrétan megmozdult valami, megkezdődik a Duna-híd tervezése.
A Paks II. alapozásának várhatóan jövő évi kezdéséről, az új híd tervezéséről szóló hírek fényében már elérhető távolságba került, hogy a Paksot Kalocsával összekötő hídnak általános gazdaságélénkítő hatása lehet.
A hidat építtető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által közzétett adatok szerint a tervezőnek el kell készíteni az új Duna-hidat tartalmazó 512-es számú főút Kalocsa-M6 autópálya közötti szakaszára és a ma Paksot Gerjennel összekötő földút nyomvonalára tervezett szilárd burkolatú közútra vonatkozó környezetvédelmi hatástanulmányt is.
Ezt követi az építési engedélyezési terv és a kivitelezői ajánlatadásra alkalmas, úgynevezett tender terv elkészítése, de meg kell szereznie a környezetvédelmi és építési engedélyeket is. Ezek a feladatok a nyertes pályázójával aláírt tervezői szerződés szerint 23 hónap alatt valósulnak meg. Az új Duna-hídon átvezetett 512-es számú főút Kalocsa-M6 autópálya közötti szakaszára kiírt tervezési tender szerint a híd „A” teherbírású mederhíd. A hídszerkezet becsült hossza 1060 méter, a támaszok száma 12. A legnagyobb nyílás 220 méter, a legkisebb hajózási szélesség 180 méter. Az út műszaki jellemzője, hogy 2X1 sávos, 11 kilométer új, plusz 1,6 kilométer felújított része van, a forgalmi sávok szélessége 3,5 méter.
A híd kivitelezése
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy 2018 tavaszán országgyűlési választások lesznek, de szerencsére az új Duna-híd megépítésének egyik politikai oldalon sincs ellenzője. Amennyiben a híd megépítéséhez szükséges forrás is rendelkezésre áll, az addigra megszerzett engedélyek birtokában, részben kisajátítással megszerzett területeken indulhat majd az építés.
Természetesen a kivitelezésre is közbeszerzést kell lefolytatni. A győztes ajánlattevőnek várhatóan 26 hónap áll rendelkezésére, hogy megépítse az új Kalocsa-Paks Duna-hidat.
Hol épül az új Duna-híd ?
Amint már beszámoltunk róla, a tervezett nyomvonal a paksi oldalon az M6 autópályától indulva Dunaszentgyörgyöt délről elkerülve, keleti irányból ér az új Duna-hídhoz, majd azon át a kalocsai oldalon Foktőt északra elkerülve éri el, csatlakozik rá az 512-es számú főút már meglévő szakaszára, így téve lehetővé a Kalocsától két kilométerrel északra történő rácsatlakozást az 51-es főútra.