2025. 02. 13. csütörtök
Ella, Linda
: 401 Ft   : 385 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Pedig vezettünk, de fordított a vendég

Pedig vezettünk, de fordított a vendég
Tamás Ferenc  |  2022. 06. 18., 13:48

Június 12-én, vasárnap délelőtt, klasszikus focimatinén fogadta borvárosi ellenfelét a Méhecskék SE éremre törő gárdája, ám a negyedóra végére megszerzett vezetése után a félidőre már fordított a vendég Kiskőrös, majd a második játékrész végére szállították a történelmileg számító 6-3-as végeredményt.

A megyei labdarúgó-bajnokság U16-os Déli csoportjának rangadóján mint kiderült, a „Méhek” vereségükkel elveszítették a nemes veretű érmekért folytatott csatározásukat, és a Kőrös a győzelmével még odaérhet akár a dobogó tetejére is.
Pedig milyen jól indult. Egy hazai sarokrúgás után beívelt labdát belül fejjel megcsúsztattuk, majd a lecsorgót Kovács Dávid közelről a kőrösi kapuba vágta (1-0). Aztán egyre inkább kidomborodott a vendégek erőfölénye, a félidőre pedig már 2-1-es kiskőrösi előnyt mutatott a pálya eredményjelzője.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


A fordulás után Simon találatával növelte előnyét a vendég (1-3), amin Tamás Zoltán gólja módosított ugyan a mérkőzés 65. percében, ám Simon ismét „beköszönt” a mieink kapuját őrző Greksának (2-4), ám még messze nem volt vége. A meccs 75. percében Tapolcsányi Pazar góljával ismét nyílttá tette az összecsapást (3-4), de utána már csak az ellenfél szerzett gólt a lefújásra, amivel beállították a magyar foci emlékezetes 6-3-as diadalát.
A mieink ezzel több mint tempóhátrányba kerültek a bajnokság finisében és le kell hogy mondjanak bajnoki álmaikról, de ezzel a vereséggel még az ezüst is veszni látszik /három/ fordulóval a bajnoki zárás előtt.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek



Az U16-os bajnokság élcsoportjának állása

1. Kecel FC                       20          17          1             2             52 p.
2. Bácsalmás                    21          16          1             4             49 p.
3. Kiskőrösi LC                 20          15          2             3             47 p.
4. Méhecskék SE              19          14          1             4             43 p.

Méhecskék SE – Kiskőrösi LC 3-6 (1-2)
Vezette: Tóth István
Kalocsa: Greksa D.-Perity O. (Fuszenecker D.), Kovács D., Bedics Á.-Szántó F., Szántó R., Tapolcsányi D., Réfy M., Polyák K.-Tóth Z., Tamás Z.
Edző: Faragó László, Gojtán István
Gólszerző: Kovács Dániel (1-0) a 13., Dörmő Ádám (1-1) a 28., Dörmő Ádám (1-2) a 42., Simon Kornél (1-3) a 62., Tóth Zalán (2-3) a 65., Simon Kornél (2-4) a 73., Tapolcsányi Dávid (3-4) a 75., Kolozsi Zalán (3-5) a 85., Simon Kornél (3-6) a 88. percben.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 13., 14:00
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. Még >>>
2025. 02. 13., 11:00
Idén február 9. és 16. között tartják a házasság hetét Még >>>
2025. 02. 13., 08:19
Segítsenek megtalálni a Szekszárdól késő este eltűnt kislányt! Még >>>
2025. 02. 12., 17:38
A dusnoki szentmise alatt lopták el a bicikliket Még >>>
2025. 02. 12., 14:00
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség telefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Még >>>
2025. 02. 12., 12:42
Késett a vonat, ezért felgyújtotta az üléseket Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK