2025. 02. 11. kedd
Bertold, Marietta
: 404 Ft   : 391 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Veretlenül állnak lányaink a terembajnokságban

Tamás Ferenc  |  2024. 02. 20., 12:00

Hosszú kihagyás után újra futsaloznak a „Méhecskés” lányok a megyei bajnokságban. Eddig két fordulót már teljesített is az ötcsapatos mezőny az U15-ös lányok versengésében, ahol a Méhecskék SE lányai egyedüli veretlenként állnak a mezőnyben. A négy fordulóból álló megyei mezőnyben a Kiskunhalas, a Bugac, a Kerekegyháza és az Izsák gárdái szerepelnek a Radványi László edzette kalocsai csapat mellett.

A szabadtéri nagypályás csatározások után sokkal gördülékenyebb, jóval gyorsabb játékot produkálnak a lányok, ahol a lüktetőbb meccselés azonnal tapintható volt az edzők véleménye szerint. Arról már nem is beszélve, hogy ilyenkor a felkészülési időszakban mennyire jól szolgálják a teremtornák a csapat kondicionálását, hiszen a sorozat terhelések mind nagyban segítik a fizikális képzést az alapozás időszakában.

Az I. fordulót még január 7-én, Bugacon rendezték, ahol lányaink az alábbi eredményeket érték el.
Bugac – Méhecskék SE 2-2; Kiskunhalas – Méhecskék SE 0-2, Kerekegyháza – Méhecskék SE 0-3, Izsák – Méhecskék SE 0-1.

A második fordulót aztán február 11-én, Kerekegyházán játszották, ahol a Radványi csapat eredményei a következők,
Méhecskék SE – Kiskunhalas 7-0; Bugac – Méhecskék SE 1-2; Méhecskék SE – Izsák 3-1; Kerekegyháza – Méhecskék SE 1-6.

A Méhecskék SE eddig veretlenül, első helyen álló csapatának nagyszerű eredménysora a következő:
1. Méhecskék SE            8           7           1           -             26-5      22 p.

A csoport góllövőlistáját is lányaink vezetik, akik közül 1. Nagy Nóra 8 gól; 2. Sallai Melina 8 gól; 4. Pirisi Vanda 4 góllal. Kalocsai csapattagok voltak: Ruskovics Anna (kapus), Pálinkás Fanni, Németh Karolina, Fekete Bianka, Darin Mira, Sallai Melinda, Szilágyi Zoé, Nagy Nóra, Pirisi Vanda (mezőnyjátékosok). Edző: Radványi László

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 11., 14:25
A Biztonságosabb Internet Napja alkalmával szerveztek kitelepülést a prevenciós szakemberek. Még >>>
2025. 02. 11., 08:17
Teret hódít a fagyos levegő Európában a hét második felében, hétvégén idehaza többfelé napközben is fagyhat. Még >>>
2025. 02. 10., 08:12
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a bűnelkövető bíróság elé állítását javasolják. Az iratok már az ügyészségen vannak. Még >>>
2025. 02. 09., 13:15
Véradási helyszínek február 10. és 17. között Még >>>
2025. 02. 09., 08:06
Soltvadkerti és kiskőrösi tűzoltók oltották a lángokat. Még >>>
2025. 02. 08., 12:07
Egy kerékpárost gázolt halálra egy személyautó Kiskunhalastól 2 kilométerre Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK