2025. 02. 13. csütörtök
Ella, Linda
: 401 Ft   : 385 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk
   NAPI GYORS: 2025. január 22.
2025. 01. 22., 12:48
Gyógyszeres csaló hálózatot számoltak fel
A rendőrség 12 gyanúsított ellen indított eljárást. A bűnszövetség a folytatólagos tevékenysége során számos bűncselekményt követhetett el számos alkalommal, és sokmilliós kárt okozhatott a társadalombiztosításnak. Ám ebből jelentős összeget a rendőröknek sikerült lefoglalni, és jelentős további károkozást akadályoztak meg – derül ki a Police.hu cikkéből, amelyet annak kapcsán közöltek a 2023-as ügyről, hogy a rendőrség az ügy iratait most adta át az ügyészségnek, vádemelési javaslattal.

Amint arról rendőrségi portál Gyógyszerhamisító hálózatot számolt föl a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság című cikke beszámol, egy szegedi férfi még 2020-ban ajánlott fel jogtalan előnyt egy szegedi háziorvosnak, hogy praxisát felhasználva a pácienseinek vényköteles gyógyszert írjon fel, miközben az adatbázisában szereplőknek nem volt indokolt ez, arról tudomásuk sem volt.

Továbbá a szegedi férfi hamis szerb vényeket vásárolt, melyeket a magyar orvostól szerzett vényekkel együtt közel 30 hazai – főként kecskeméti, kisteleki, csengelei, szegedi, sándorfalvai, továbbá soproni és mosonmagyaróvári – gyógyszertárban az ott dolgozó patikavezetővel vagy alkalmazottal összejátszva váltotta ki.

A gyanúsított a valótlan tartalmú vényekkel kiváltott gyógyszerek egy részét egy magyar, illetve egy azonosított szerb–magyar kettős állampolgár bűntársa közreműködésével továbbértékesítette.
A magyar orvos által felírt gyógyszerek a normatív támogatásnak köszönhetően olcsóbbak voltak, és az így keletkezett hasznon a megrendelővel osztoztak.

Ezt a bűnszövetséget számolták fel 2023-ban a Bács-Kiskun vármegyei nyomozók.

Az ügyben vesztegetés, bűnszövetségben elkövetett gyógyszerhamisítás, vesztegetés elfogadása, személyes adattal visszaélés, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása miatt folytattak nyomozást a rendőrök. Összesen 12 gyanúsítottat azonosítottak és hallgattak ki a nyomozók.

Az eljárás során 2,1 millió forintot, 2080 eurót és 1690 szerb dinárt, több ezer kiváltott és még fel nem használt magyar és külföldi orvosi vényt és gyógyszertári bizonylatot, gépjárművet, számítógépeket és mobiltelefonokat, valamint több száz doboz, köztük pszichotrop gyógyszereket is lefoglaltak a rendőrök.

A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök befejezték a nyomozást, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.


Borítóképünk a hivatkozott cikk illusztréciója!

   MAI GYORS
2025. 02. 13., 14:00
Egy hete menekülni próbált, most rácsok mögé került
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. Még >>>
2025. 02. 13., 11:00
Házasság hete
Idén február 9. és 16. között tartják a házasság hetét Még >>>
2025. 02. 13., 08:19
Eltűnt Szauervein Jázmin Kata
Segítsenek megtalálni a Szekszárdól késő este eltűnt kislányt! Még >>>
   TEGNAPI GYORS
2025. 02. 12., 17:38
Ellopták, de visszakerült!
A dusnoki szentmise alatt lopták el a bicikliket Még >>>
2025. 02. 12., 14:00
Ne engedjünk a csalóknak!
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség telefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Még >>>
2025. 02. 12., 12:42
Felgyújtotta egy vonat üléseit a 20 éves férfi
Késett a vonat, ezért felgyújtotta az üléseket Még >>>
2025. 02. 12., 10:30
Ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést
Négy vármegyére - köztük Bács-Kiskunra is - adtak ki figyelmeztetést, de sokfelé havazhat Még >>>
2025. 02. 12., 09:16
Háromoldalú megállapodással erősítik a lakosság tájékozottságát és biztonságérzetét Bács-Kiskun vármegyében
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Katona József Könyvtár és az Europe Direct Bács-Kiskun együttműködési megállapodást írt alá 2025. február 11-én, melynek célja a lakosság edukációja és a közösségi biztonság növelése közös programokon keresztül. Még >>>
2025. 02. 12., 09:10
Rabló a piaci tömegben
Egy idős asszonyra támadt egy 26 éves férfi Kecskeméten Még >>>
   TEGNAPELŐTTI GYORS
2025. 02. 11., 14:25
Biztonságban az online térben is
A Biztonságosabb Internet Napja alkalmával szerveztek kitelepülést a prevenciós szakemberek. Még >>>
2025. 02. 11., 08:17
Visszatér a zimankó
Teret hódít a fagyos levegő Európában a hét második felében, hétvégén idehaza többfelé napközben is fagyhat. Még >>>

  Legfrissebbek most

  NÉPSZERŰ HÍREK