2025. 04. 17. csütörtök
Rudolf
: 408 Ft   : 358 Ft Benzin: 585 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Ünnepi képviselő-testületi ülés augusztus 20-án – Átadták Kalocsa város kitüntető díjait

Illés György Cinó  |  2023. 08. 20., 17:32

Augusztus 20-án, vasárnap reggel fél kilenckor kezdődött a kalocsai városháza dísztermében az ünnepi képviselő-testületi ülés, amelynek keretei közt városunk hagyományai szerint átadták Kalocsa kitüntető elismeréseit. Az ünnepélyen közreműködött a Kalocsa Kamarakórus, a díjak odaítéléséről szóló képviselő-testületi határozatokat a város jegyzője ismertette.

Az ünnepi testületi ülés kezdetén a Himnuszt, majd zárásaképp a Szózatot a Kalocsa Kamarakórussal közösen énekelhették el a megjelentek, akiket – köztük kiemelten a díjazottakat – dr. Filvig Géza polgármester köszöntött.

A polgármester örömét fejezte ki, hogy idén is köszönthetünk a díjazottak közt fiatalokat is, és köszönetet mondott a kitüntetetteknek a városunkért végzett áldozatos munkájukért, a továbbiakhoz pedig sok sikert, erőt és egészséget kívánt.

Ezt követően a Kalocsa Kamarakórus rövid ünnepi műsora következett. Elhangzott: Vecchi: Néked zeng ez a dal, Wolf: Musica Beata, Bárdos: Dana-dana.

A továbbiakban sorra adták át a város elismerő kitüntető díjait az érintetteknek a következők szerint: a díjak odaítéléséről szóló önkormányzati határozatokat dr. Kiss Csaba jegyző olvasta föl, majd Markó Mónika ismertette a részletes méltatásokat.

A díjazottak érdemeivel részletesen is foglalkozunk önálló cikkeinkben, melyeket az adott díjazottról szóló bekezdésben megtalálhatják.

Kalocsa Városért – Csáky Imre-díjat vehetett át:
Romsics Imre múzeumigazgató, a kalocsai népi hagyományok megőrzéséért, archiválásáért és átörökítéséért.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Romsics Imre
Forrás: KALOhírek

Kalocsa Város Ifjúságának Neveléséért – Dreisinger Ferenc-díjat vehetett át:
Katus Györgyné óvodavezető, több évtizedes óvodákban végzett pedagógusi munkája elismeréseként.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Katus Györgyné
Forrás: KALOhírek

Kalocsa Város Tudományos Életéért – Tóth Mike-díjat vehetett át:
Baranyiné Hellényi Viktória, a kalocsai szakképzésben végzett kiemelkedő munkájáért.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Baranyiné Hellényi Viktória
Forrás: KALOhírek

Az átadó ünnepségen nem tudott részt venni, így a későbbiekben veszi át a Kalocsa Város Népművészetéért – Király Ilus-díjat:
Dudás Szilvia tánctanár, a kalocsai gyermek táncoktatásban végzett munkájáért.

Kalocsa Város Művészetért – Haynald Lajos-díjat vehetett át:
Juhász Lászlóné, kézműves munkássága elismeréseként.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Juhász Lászlóné
Forrás: KALOhírek

Kalocsa Város Közművelődéséért – Cziráki Imre-díjat vehetett át:
Cserenkó Gábor, írói munkássága elismeréseként.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Cserenkó Gábor
Forrás: KALOhírek

Kalocsa Város Közszolgálatáért – Bozsó Ferenc-díjat vehetett át:
Tóth Tibor, a városban és a járási hivatalban végzett munkája elismeréseként.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Tóth Tibor
Forrás: KALOhírek

Kalocsa Város Egészségügyéért – Ilk Viktor-díjat vehetett át:
Baltás László Jánosné Dr. Sipkai Ibolya, több évtizedes példamutató orvosi munkájáért.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Baltás László Jánosné Dr. Sipkai Ibolya
Forrás: KALOhírek

Kalocsa Város Gazdaságáért – Vidats István-díjat vehetett át:
Vicai Optika Kft., a városban végzett több évtizedes kiemelkedő munkájukért, társadalmi szerepvállalásukért.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Viczay Endre
Forrás: KALOhírek

Kalocsa Város Sportjáért – Vatai László-díjat vehetett át:
Apród Péter tanár, a város diáksportjának segítéséért.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Apród Péter
Forrás: KALOhírek

Kalocsa Város Szociális Munkáért Díjat vehetett át:
Domokos Julianna, karitatív munkája elismeréseként.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Domokos Julianna
Forrás: KALOhírek

Kalocsa Város Ifjúsági Díjat vehetett át, megosztva:
Vörösváczki Edmond és Pergel Norton tanulók, a közösségi munkájuk elismeréseként.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Vörösváczki Edmond (b) és Pergel Norton (j)
Forrás: KALOhírek

Kalocsa Város Polgármesterének Kitüntető Díja elismerésben részesült:
dr. Lakatos Istvánné, kiemelkedő tanári munkájáért.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
dr. Lakatos Istvánné
Forrás: KALOhírek

Ekkor, Lakatos Istvánné Klári néni köszöntésére felcsendült még egy, az ünnepelt számára igen kedves kórusmű: Mendelssohn: Búcsú az erdőtől című kompozícióját már csak azért is tudta tiszta szívből énekelni a Kalocsa Kamarakórus, mivel tagságának nem csekély része is a díjazott keze alatt szívta magába a zene és a kóruséneklés szeretetét.

Az ünnepélyes testületi ülés után a Szent István-nap programsora a 10 órai ünnepi szentmisével folytatódott a Nagyboldogasszony főszékesegyházban, majd a Szentháromság téri Szent István szobornál tartottak koszorúzással egybekötött városi ünnepélyt.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-15 10:15:02
Mezőgazdasági vegyszer került az akasztóiak ivóvizét adó kutakba. Hogyan került oda? Hosszas nyomozást folytattak le. De megszabadulni tőle nem tudunk, más megoldást kellett találni – ezt ismertette Szigeti Attila a víz világnapján tartott előadásán, aki szólt a választott műszaki megoldás hátrányáról is, és arról is, hogy hogyan lehet hosszútávon megnyugtatóan rendezni Akasztó térségének ivóvízellátását, a jelenleginél gazdaságosabban.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 17., 14:43
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 1-es fokozatú, sárga figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun vármegyére április 17-re a záporok és zivatarok miatt. A zivatarokat villámlás, szélerősödés, sőt, akár jégeső is kísérheti. Még >>>
2025. 04. 17., 12:31
Április 17–26. között újra feltűnik az éjszakai égbolton a Lyridák meteorraj. Még >>>
2025. 04. 17., 10:42
Egy egyszerű igazoltatás során jutottak olyan információkhoz a jánoshalmi rendőrök, melyek egy helyi nő kábítószer-kereskedelmére utaltak. Az ügy végül kommandós bevetéssel zárult. Még >>>
2025. 04. 17., 10:19
A 2025-ös húsvéti négynapos hosszú hétvégén több nap is munkaszüneti napnak számít, így a nagyobb üzletláncok zárva tartanak. Mutatjuk, mikor érdemes bevásárolni, és mely boltok lesznek nyitva az ünnep alatt. Még >>>
2025. 04. 16., 14:24
Már délben többfelé átlépte a hőmérséklet a 25 fokot, holnap pedig az első hőségnap is meglehet. Még >>>
2025. 04. 16., 13:25
Április 18. és 21. között csak a sürgősségi és fekvőbeteg-ellátás működik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK