A megyei értéktár értékeit ismerték el a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésén 2020. június 26-án, Akasztón.
A Bács-Kiskun Megyei Értéktárba a legtöbb javaslat települési értéktár bizottságoktól érkezett.
Ezért a munkáért kívánt köszönetet mondani a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság a javaslatot benyújtóknak, akik oklevelet kaptak a megyei értéktárba felvett értékekről.
A javaslattevők mellett külön megemlékeztek azokról a személyekről is, akiknek példamutató életútját, életművét, szakmai tevékenységét, termékeit megyei értékké nyilvánították, akik az értéket gondozzák.
A Bács-Kiskun Megyei Értéktárban már 251 érték szerepel. A mai napon ezek közül 13 érték okleveleinek átadására került sor, bízva abban, hogy példájuk alapul szolgál a további értékgyűjtő munkának.
Az okleveleket Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke adta át.
Az oklevéllel díjazott értékek a következők:
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.