2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

SPORTMIX – Az év kalocsai sportsikereiből (2.)

Tamás Ferenc  |  2021. 01. 03., 08:50

Igaz, a koronavírus-járvány és megfékezése érdekében hozott intézkedések kétszer is majdnem térdre kényszerítették a honi sportélet képviselőit, ám Kalocsa sportolóinak legjobbjai a 2020-as évben is remek eredményeket produkáltak a hagyományok jegyében.

A sorozat első részében négy sportág – asztalitenisz, atlétika, birkózás, felnőtt labdarúgás – emlékezetes kalocsai eredményeit méltattuk, amit ezúttal még színesebbé kívánunk tenni a kalocsai evezősök, karatékák és a százszázalékos teljesítményt nyújtó Méhecskék SE Kalocsa ifjúsági focistáinak páratlan eredménysorával.

EVEZÉS:
A Kalocsai SE evezősei – Németh Zoltán edző tanítványai – érmek garmadáját lapátolták össze sportáguk csúcsversenyén, az országos bajnokságon, 2020. nyarán a szegedi Maty-éri Evezőspályán, az utánpótláskorúak népes mezőnyében. A KSE hajói rendre az élbolyban futottak át a célvonalon az egyes futamok során. A számtalan futamgyőzelem és döntőbeli pontszerző helyezések mellett a Kalocsa csapatának talán legrangosabb eredményét a „Női tanuló 14 évesek kormányos négypár” egysége hozta. Az 1500 m-es pályát az előfutamban elért kimagasló győzelmük után egy „A”-döntőbeli magyar bajnoki ezüstéremmel koronáztak meg. A Markó Diána, Kapitány Klarissza Kármen, Kovács Anett, Németh Hanna (kormányos: Szilágyi Szabolcs) összetételű hajóegységünk ezzel beírta nevét Kalocsa város evezősportájának legszebb oldalaira.



KARATE:
A Kalocsai SE Ciglédi úti dozsójának karatékái, Shihan Szűcs Zsolt mester tanítványai a hagyományaikhoz hűen ismét gazdag eredménysorral dicsekedhetnek a 2020. évi versenyévaduk befejezése után. A számos kiemelkedő sikerükből mi ezúttal Jáksó Márkó bajnoki aranyait méltatnánk. Márkó még márciusban megnyerte a kyokushin karatékák legrangosabb utánpótlás versenyét a Diákolimpiát, amelyet Szentes városában rendeztek. Szűcs Zsolt tanítványa a gyermek korcsoport középsúlyú mezőnyében nem talált legyőzőre, mely sikerével gyarapította a Ciglédi úti karatékáink veretes eredménysorát. Október elején aztán a fővárosban is brillírozott a kalocsai fiú, hiszen a 2020. évi Utánpótlás Magyar Bajnokság budapesti viadalán is magyar bajnoki címet szerzett a gyermek korcsoport középsúlyú mezőnyében küzdelemben, amellyel a kalocsai dozsó egyik élversenyzőjévé lépett elő.



LABDARÚGÁS:
A szorgos „Méhek” minden pontot begyűjtöttek, hiszen kilenc lejátszott mérkőzésükből kilencszer is nyerni tudtak „Miszter Százszázalék”, azaz Gyuricza János edző tanítványai.
A hibátlan Méhecskék SE Kalocsa, azaz a KFC ifjúsági csapataként közismert együttes az átszervezett új bajnoki évadban a Bács megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság U19-Közép csoportjába nyert besorolást, ahol szinte mindent vittek a mieink.

1. Méhecskék SE Kalocsa        9       9       –      –       47–9            27 p.

Ők lőtték a legtöbb gólt (47), ami 5, 2-es gólátlagot jelentett meccsenként. Megosztva a Kiskőrössel kapták a legkevesebbet (9 gól).

A csapat gólgyárosa, Markó Renátó lett a csoport őszi gólkirálya (19 találattal). A csapat mindössze 1 piros lapot kapott az őszi szezon során (Vinkó Benjamin), azt is az ősz utolsó összecsapásán a Dusnok ellen, ráadásul a 93. percben.
Csapattagok voltak: Markó Renátó, Szőgyi Kevin, Sebők Ferenc, Fekete Johnny, Orovicz Márk, Borsos Martin, Tóth Patrik, Virágh Milán, Kovács Máté, Török Márk, Varga Alex, Falus Levente, Virizlai József, Mikes Adrián, Jakab József, Romsics Péter, Práger Ádám, Varga Loránd, Vass Zoltán, Kovács Márk, Vinkó Benjamin, Okvátovity Dominik, Taba Balázs, Leták Zsolt.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 19., 07:30
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK