Az első motoros találkozó 1989-ben volt Szakmáron, azóta töretlen a hagyomány: már 31. alkalommal jönnek össze Szakmáron a környékbeli motorosok és számos országból a határon túlról érkező vendégek, akiket elsősorban a régi bulikat idéző baráti légkör, a nonprofit jelleg, valamint az egyedülállóan hosszú, több mint 70 kilométeres motoros felvonulás vonz ide – tudtuk meg Szabó Istvántól, a rendezvény szervezőjétől.
A rendezvény egyszerű baráti összejövetelnek indult, az első néhány alkalomnak még nem is adtak nevet, ezért nem jön ki a matek. Az egyre növekvő érdeklődésre tekintettel ezen a néven 1992 óta tartják meg a szakmári motoros bulit, amelynek a nemzetközi érdeklődésen, a rekord hosszúságú felvonuláson kívül az is jellegzetességét adja, hogy
A BÜFÉ SZOLGÁLTATÁSAI KIVÉTELÉVEL MINDEN PROGRAMELEME INGYENES, BELEÉRTVE AZ ÖT KONCERTET IS.
Erre a bulira a fél világ megmozdul, holland, német, osztrák, svéd, angol motorosok is eljönnek, de érkeznek vendégek Szlovákiából, Ukrajnából is, és idén Délvidékről is ígérkeztek. Persze sokan jönnek Magyarország különböző vidékeiről, és természetesen a környékből is, nem csak motorral”– mondja Szabó István, aki azt is elárulta, mi vonzza ide ilyen messze földről az érdeklődőket, túl azon, hogy szeretnek motorozni:
Ez a rendezvény most is arról szól, amivel 31 éve elindult: a lényeg a barátság, hiszen sokan a kezdetektől visszajárnak, és viszik a buli hírét Európa szerte, így évről évre csatlakoznak hozzájuk új látogatók is.”A RENDEZVÉNY HANGULATÁT ESTÉNKÉNT TÁBORTŰZ ÉS ÉLŐ ZENE FŰTI, A HŰTÉSRŐL PEDIG A BÜFÉBEN KAPHATÓ JÓ HIDEG SÖR ÉS MÁS HŰTÖTT ITALOK GONDOSKODNAK.
Idén a zenei kínálatban pénteken este a kalocsai Country Road és a kiskunhalasi Dead Seattle szerepel, szombat este pedig a kecskeméti Blue Donkeys, a kisskunhalas térségéből érkezett Rock Life, valamint a soltvadkerti Kavalkád Rock Band lesz a hangulatfelelős.
IGAZ, MOTOROS TALÁLKOZÓ, DE NEM CSAK MOTORRAL ÉRDEMES IDEJÖNNI:
Jöjjenek minél többen, annál jobb lesz a hangulat! Akinek esetleg nincs motorja, az jöhet kocsival, vagy bringával, sőt a közelebbi településekről akár gyalog is!”– invitálja az érdeklődőket a szervező, aki azt is elmondta portálunknak, hogy
A RENDEZVÉNY KÜLÖNLEGESSÉGE A 72 KILOMÉTERES MOTOROS FELVONULÁS.
Szabó István hozzátette:
Ilyen hosszú felvonulás máshol nincs, ez is egyedülállóvá teszi ezt a bulit.”A felvonulás szombaton délután kettőkor indul Szakmárról, ahonnan Kalocsára, majd Foktőn, valamint a Duna menti falvakon keresztül Dunapatajra, onnan a Szelidi-tóhoz, végül Újtelek érintésével vissza Szakmárra visz a motoros konvoj útja.
A SZERVEZŐK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRNAK!