Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Kutatók éjszakája rendezvénysorozat keretében a NAIK Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztályán – a közbeszédben: Paprikakutató Állomáson – is az országos programba illeszkedő nyílt napot.
Az előzetesen portálunkon is népszerűsített program keretében az érdeklődők az intézet munkatársai által prezentált előadásokból megismerhették az osztályon folyó nemesítési és termesztéstechnológiai kutatások legfrissebb eredményeit, valamint egy kis fajtabemutató és őrleménykóstoló mellett kipróbálhattak néhány egyszerűbb laboratóriumi mérési módszert is.
Forrás: Illés György Cinó
A legkisebbek játékos kvízkérdéssor kitöltésével tehették próbára ismereteiket a paradicsom növény jellegzetességeit illetően.
Forrás: Illés György Cinó
A látogatók lelkes részvétele alapján nem kétséges a jövő évi folytatás” – nyilatkozta portálunknak a rendezvény kapcsán Gál Tibor, az intézmény vezetője.
Forrás: Illés György Cinó
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Tomaskovity Szabolcs tisztelendő úr, a dusnoki Szent Fülöp és Jakab apostolok templomának megbízott adminisztrátora, aki Rómába visszatérve, a Szent Péter téren követhette végig a pápaválasztás eseményeit.