2025. 02. 08. szombat
Aranka
: 405 Ft   : 389 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Első Uszódi Ételek Napja a Boldizsár Emlékházban – A gasztronómia mellett a hagyományok tiszteletéről és a barátságról szólt

Zsiga Ferenc  |  2020. 07. 28., 11:04

Ugyan idén a több napon át tömegeket vonzó uszódi Gubbantós Népművészeti Fesztivál elmaradt, azonban helyette, a hagyományteremtés szándékával július 25-én, szombaton rendezték meg az Első Uszódi Ételek Napját. A járványveszély miatt kevesebb résztvevővel megtartható esemény célja, hogy a Vörös Zoltánné Proczka Erzsébet tanítónő által írt, a község önkormányzata által kiadott és minden háztartásba eljuttatott Uszód- A messzeségbe vesző múlt című könyvében szereplő, a régi paraszti étkezési kultúra részét képező ételeket népszerűsítsük és mint hagyományt, megőrizzék az utókornak – tájékoztatta portálunkat a helyszínen Bedi Gyula polgármester.

Az esemény előkészületei közé tartozott: a főzni szándékozók előzetesen a szervezőkkel egyeztettek, hogy minél több étel készüljön, senki ne főzze ugyanazt.

A helyszínen nem volt lehetőség főzésre, így mindenki otthon készítette el, mint kiderült, egyesek számos előfőzés után a Boldizsár Emlékház szabadtéri pavilonja szépen felterített asztalain feltálalt ételt és süteményt.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek



AZ ÉTKEK KÖZÜL NÉHÁNY - KÜLÖNÖSEN A RÉGMÚLTBA VESZETTEK - ISMERETLENÜL, MÉGIS KELLEMESEN HATOTTAK AZ ÍZLELŐBIMBÓKRA,

hiszen a főzéstudomány évszázadok alatt kiérlelt fogásai azt bizonyították: az egykori vidéki, szerényebb körülmények között élő emberek találékonysága és leleménye is kellett ahhoz, hogy a viszonylag egyszerű alapanyagokból kihozzák a legjobbat.


A TÖBB MINT 20 FAJTA ÉTEL KÖZÜL MEG LEHETETT KÓSTOLNI PÉLDÁUL A TÁSKALEVEST ÉS TÚRÓSRÉTEST , A FÜSTÖLT HÚST JÓSZÁGRÉPÁVAL, A TEJES BORSÓLEVEST, KRUMPLI LEVEST, KUKORICAMÁLÉT, KRUMPLIS KEKSZET, VÉKONY PITÉT, KRUMPLISPOGÁCSÁT ÉS MÉG SOROLHATNÁNK.

Ám inkább teret adunk a helyi hagyományok iránt elkötelezett Vörös Zoltánné Poroszka Erzsébetnek, aki videón is elmondta, amit a színvonalas, 194 oldalas, számos fotóval illusztrált könyvében mások mellett az ételekről részletesen kifejtett.


Bedi Gyula polgármester az egyes főzőknek emlékéremmel is elismerte, megköszönte azt a munkát, kísérletező kedvet, a hagyományok iránti tiszteletet, amelyek nélkül az első rangos esemény nem jöhetett volna létre.

A kóstolásra kitett ételek fogyasztása közben persze megindult a beszélgetés, receptcsere, egy-egy régi történet, a gyerekkori emlék felidézése.

Ugyan személyes, de azért elárulom, hogy nekem a Holló Mátyásné által készített kitűnő, gyermekkoromat idéző diós és csokis kuglóf ízlett legjobban- innen is köszönet érte!

Ugyan ezen a napon délután, szintén a Boldizsár Emlékházban az Uszód Település Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében, a Cinka Panna Cigány Színház és a Romano Glaszo (Emberi Hang) Népzenei Együttes részvételével tartottak előadást. A műsorban a magyarországi cigány népdalok mellett román, balkán, orosz, spanyol cigány népdalok is felcsendültek. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-02 12:25:11
A tavaszi nyitányon a sereghajtó Balogh Tészta TVSE otthonába látogatott a felsőházi rájátszásba igyekező Gézengúz UKC zömében fiatalokból álló gárdája. Ellenfele ezúttal az a tiszakécskei együttes volt, amely a 2024/2025-ös bajnoki évben nem érezhette még a győzelem ízét, a siker semmihez sem fogható varázsát.
2025-02-01 10:30:01
A Mályvavirág Alapítvány országos kezdeményezése az egészségmegőrzésről, az összefogásról és a nők támogatásáról szól, a kalocsai Mályvapolcot február harmadikán, könyvbemutatóval egybekötve avatják fel.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 07., 21:18
Számos közlekedési szabályt megszegett az a 25 éves tengelici férfi, akit a forgalom-ellenőrző járőrök fogtak el február 5-én a délutáni órákban. Még >>>
2025. 02. 07., 14:00
A bajai rendőrök két nap alatt három olyan sofőrt vettek őrizetbe, akik eltiltás hatálya alatt vezettek. Az ügyeket már le is zárták, és az iratokat átadták az ügyészségnek. Még >>>
2025. 02. 07., 12:58
Több mint egy kilogramm marihuánát találtak a NAV pénzügyőrei egy moldáv kisbusz rakterében. Tojásokkal és liszttel takarták el az illegális növényi törmeléket. Még >>>
2025. 02. 07., 10:13
Egy fiatal férfi bukott le a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) komplex ellenőrzésén, aki különféle ízesítésű elektromos cigarettákat és több száz extasy tablettát tartott birtokában. Még >>>
2025. 02. 06., 19:04
Nem adott elsőbbséget, összeütközött egy biciklistával, aki megsérült. Az esetről videó is készült. (Lásd a cikkben!) Az ismeretlent keresi a rendőrség. Még >>>
2025. 02. 06., 10:04
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola legújabb felmérése megmutatja mi motiválja a fiatalokat a pedagóguspálya választására. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK