2025. 03. 24. hétfő
Gábor, Karina
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Hiányos Honvéd a bátyai „Hagymafesztiválon”

Tamás Ferenc  |  2016. 08. 08., 19:09

Az augusztus 5-i, pénteki VIII. Bátyai Fokhagymafesztivált a hagyományok jegyében az öregfiúk focigálájával nyitották, amelyet az égiek is kegyeikbe fogadtak, hiszen a nézőknek ugyan kedvező volt, ám a játékosok azért tudnának mesélni a tikkasztó hőségről és a páratartalomról. Az örömbe azonban annyi üröm is vegyült, hogy a Honvéd előre meghirdetett 20 fős keretéből legalább tizenöten meg sem jelentek a „bátyai fiesztán”, ráadásul éppen azok, akik a klub egykori legismertebb játékosai, azaz igazi közönségcsalogatók voltak.

A nemes ellenfél – a bátyai és a kalocsai járás játékosaiból verbuválódott old boy’s csapat – hiánytalanul felsorakozott a bátyai katlanban, ahol aztán az első félidőben a hazaiak öregfiúi nézhettek farkasszemet a kispesti bandériummal. Míg az egyik oldalon többek között Virág Jóska, Szerencsés, Máté Csaba, Greksa, Jelencsity, Perity, Szűcs Zoli, SoósKazal”, Deák „Dixi” vehették fel a küzdelmet, addig a másik oldalon Csehi Tibi, Bárányos Zsolt, Hamar Pista és Árki Gábor voltak az ellenfelek.

A hiányzókról csupán annyit, hogy az előre meghirdetett keretből nem volt ott Détári, Garaba, Kovács Kálmán, Gyimesi, Sallai vagy Nagy Antal, de hiányzott például Bücs, Bujáki és Plókai is.

Képgaléria megtekintése (35 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Az első játékrész hajrájában aztán egy kapu előtti kavarodásnál a Matos Zsoltot szorongató Hamar lábáról csorgott a labda a hazai kapuba (0–1), majd a lefújás előtt Hamar Pista már a második találatát jegyezhette (0–2).

A második játékrészben az egykori kalocsai muskétások és a járás kiválasztottjai mérkőzhettek a Kispest „öregfiúkkal”, ahol aztán 2–2-es döntetlen eredmény született. Előbb Farkas „Cola” lőtt varázslatos gólt, amellyel szépítettek a vendéglátók, majd Hamar és Csehi Tibor tizenegyes góljával összesítésben már 4–1-re húzott el a vendég társulat.

Képgaléria megtekintése (35 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A vége előtt Farkas Zoli aztán ismét villant egyet és kapufás gólt lőtt a fővárosiaknak, beállítva ezzel a félidő 2–2-es eredményét és a Honvéd 4–2-es győzelmét.

Szép péntek koraeste volt, a küzdőtéren ügyeskedő játékosok mindent megtettek a „tisztelt nagyérdemű” kiszolgálásáért, ahol egy Csehi, egy dr. Kováts Gabi, egy Bárányos, egy Farkas „Cola”, egy Hamar Pista vagy egy Vén Csaba mindent beleadott a közönség szórakoztatásáért, de akkor még nem is beszéltünk Gojtán Pistáról, Illés Attiláról, Dobler Robiról, Márton Zsoltról, Evanics Zoliról és társaikról, akik szokás szerint a szívüket kitették a pályára a sikerért.

Köszönet érte a szervező-rendezőknek – Maros Attilának, Varajti Gábornak, Kacska Józsefnek, Grőb Jánosnak, és a többi barátnak, – akik időt, fáradtságot és anyagiakat sem kímélve mindent megmozgattak az újabb sikerért, a fesztivál közönségének a kiszolgálásáért.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 21., 05:35
A korábbi, több település konzorciumi projektjéből visszamaradt forrásból a barákai vízbázis rekonstrukciójára szerzett 300 milliós forrás volt a tét Kalocsa polgármestere és a térség országgyűlési képviselője közt kirobbant csörtében. Valaki nem mond igazat, de ki?! Cikkünk elolvasása után döntse el Ön!
2025. 03. 21., 11:38
Készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A Paks II. munkatársai – akárcsak a hatóság képviselői – rendszeresen végeznek a gyárakban auditokat, gyártóművi ellenőrzéseket. A Paks II. projekthez kapcsolódó gyártási és létesítési tevékenységek minőségellenőrzéséért felelős szervezeti egység egyik szakembere, Kolonics Gábor beszél munkájukról a márciusi Szinergia magazinban. További témák a magazinból: halad a tervezési szintig történő talajkiemelés a Paks II. Atomerőmű 5. blokkjának munkagödrében, idén is nagy érdeklődés övezte a Paks II. standját a Műegyetemi Állásbörzén. (x)
2025. 03. 19., 13:19
A kalocsai borverseny mezőnye és eredményei alapján ítélve a tavalyi év a fehérboroknak kedvezett: a benevezett tételek fele volt fehér, és közülük került ki a közönségdíjas bor is. A szakmai zsűri értékelése alapján 12-12 arany és ezüst, valamint 6 bronzérmet, emellett hat oklevelet osztottak ki, és egy bor különdíjban részesült – ez utóbbi szintén fehérbor volt.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 23., 20:48
Bár hétfőn akár 19 fokot is mutathat a hőmérő, egész héten kitart majd a felhős, szeles, esős idő. Még >>>
2025. 03. 23., 16:48
A Rákóczi Szövetség Március 15-i Diákutaztatási Programjának keretében 45 tanuló utazhatott el Szabadkára három kísérő pedagógussal közösen, ahol egy megemlékezést is tartottak. Még >>>
2025. 03. 22., 11:42
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. Még >>>
2025. 03. 21., 13:00
A Szekszárdi Rendőrkapitányság kezdeményezésére Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot tartottak Tolnán, ahol a rendőrség kábítószer-kereskedelem elleni fellépése és a DELTA program került a középpontba. Még >>>
2025. 03. 21., 11:58
A Tolna vármegyei rendőrök továbbra is várják azokat, akik határvadászként csatlakoznának a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredéhez. A toborzás március végén Pakson és több más településen is folytatódik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK