2025. 02. 17. hétfő
Donát
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Zsemberi területi bajnok szabadfogásban

Tamás Ferenc  |  2019. 10. 28., 13:52

Október 19-én, Orosháza adott otthont a Délkelet-Magyarország Területi Diák I. – Diák II. Szabadfogású Diákolimpia és Gyermek Birkózó Gála küzdelmeinek, amely egyben a régió egyik legnagyobb szabadfogású versenye volt.

Az orosházi viadal egyben az első Horváth László „Karika” emlékverseny is volt, amelyet a házigazdák a Nagyszénási SE Diák Birkózó Klubbal közösen rendeztek. A viadalon népes mezőny, mintegy kettőszáz ifjú birkózó mérlegelt be, akik a diák mezőnyben az országos döntőbe jutásért viaskodtak egymással. Az indulók sorában ott voltak a Kalocsai SE szépreményű fiataljai – Hamzók József tanítványai –, akik az alábbi eredményeket érték el.


Forrás: Katona Erika (KSE)

A Diák I. korcsoportban szőnyegre lépő

Zsemberi Herman négy ellenfelét is megadásra késztetve a dobogó legmagasabb fokára állhatott

a 46 kg-osok súlycsoportjában, és ezzel kvalifikálta magát az Országos Diákolimpiai Döntőbe, amelyet majd november 9-én, Hajdúszoboszlón rendeznek.

A Diák II. korcsoport (2008/2009-es születésűek) népes mezőnyében a 32 kg-osok súlycsoportjában Kálóczi Richárd a hetedik helyen zárta a versenyt.

A gyermek korcsoport csak „gálázott”, amely azt is jelentette, hogy ebből a kategóriából nem volt kvalifikáció, innen nem lehetett bekerülni az országos fináléba.


Forrás: Katona Erika (KSE)

Itt a Kalocsai SE két versenyzője mérlegelt be, eredményeik a következők:
32 kg-ban Gaál Vilmos aranyérmes súlycsoportjában.
29 kg-ban Burai Henrik a dobogó harmadik fokára állhatott.

A Kalocsai SE birkózó szakosztálya ezzel teljesítette küldetését, azaz egy versenyzője bejutott a területi-bajnokságról az országos döntőbe, amely újabb szép siker a KSE birkózóinak idei remek eredménysorában.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.
2025-02-12 16:39:11
A polgármester a helyhatósági választásokon jelölőszervezetként fellépő Békés Kalocsáért Egyesületet a rasszizmussal kapcsolta össze, azáltal, hogy Jobbikkal szövetségben álltak föl a választásokra. Ezt a szervezet elnöke határozottan visszautasította, egyben – burkoltan – új napirendi pontot javasolt a pénteki testületi ülésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK