Itt találod az összes cikket a „Tiszti Klub” témában!
Az első vendég Csuja Imre színművész volt, akit elkísért Csáki Judit színikiritkus-író – velük Vörös István beszélgetett. Következik: Péterfy Bori, felkészül: Falusi Mariann.
A kalocsai kórház pszichiátriai osztálya és az Octopus Egyesület közös szervezésében Kalocsán először, péntek déltől szombat délig megtartott alkalmon készült képek legjobbjai egy országos vándorkiállítás keretében tárlatra, sőt árverésre is kerülnek majd.
Közös, szabad alkotás, alkalmasint zeneszóra, egy teljes napon át – nem muszáj végig bírni, és később is be lehet kapcsolódni! A rendezvény nyilvános és ingyenes, azon bárki részt vehet, úgy érdeklődőként, mint alkotóként, akkor is, ha valakinek ez lenne az első festménye. Nincs egy ecseted se? Ne törődj vele! A szabad alkotáshoz minden eszközt biztosítanak!
A város kulturális életének élénkítését célul tűző egyesület helyi intézmények, cégek és magánszemélyek támogatásával új, őszi-téli rendezvénysorozatot indít útjára októberben, a „bekuckózás” és „bensőségesség” jegyében.
A művészeteket népszerűsítő, a helyi alkotókat és előadókat összefogó és a közönséggel egybegyűjtő kulturális programsor fellépői közt országos híresség is lesz.
A képviselő testület erre vonatkozó döntése más egyesületeket sem zár ki a patinás épületből, sőt az Octopus ez irányú kérelme szerint kifejezetten más civil szervezetekkel együttműködve kívánja az ingatlant működtetni. A döntés egyelőre április 1-től ez év végéig szól.
Néhány helyszínhez kötött programelem elmaradt, ezeket egy későbbi rendezvény keretében tartják meg.
Múlt pénteken délután négy órakor kezdődött fórumon a párt alelnöke bemutatta a Virradat című választási programot. Apáti István a pártnak az ukrán háborúval kapcsolatos álláspontját is ismertette, a járványhelyzettel összefüggésben pedig szólt a COVID elleni védőoltás kötelezővé tételét elutasító hozzáállásukról is.
A fertőzéstől való félelem rányomta bélyegét már a hónap elején Európai uniós forrás felhasználásával Kalocsán tartott állásbörzére is.A több éven keresztül futó program segít megtalálni a munkaadóknak a megfelelő képzettségű és képességű munkaerőt, és viszont, a munkát keresők számára a megfelelő állást. A program azonban a koronavírus miatt egyelőre beláthatatlan ideig szünetel – ellenben a járvány után fontos szerepet játszhat az élet újraindításában.
A Fókuszban Podcast legújabb adásában a május 9-11. közt megrendezésre kerülő II. NemArt Fesztiválról beszélgetünk vendégeinkkel, akiktől megtudtuk: Netflix-sorozatokban közreműködő zeneművészek és nemzetközileg elismert magyar képzőművészek is érkeznek városunkba!