2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Több százan a Kalocsa Jövőjéért Egyesület gyermeknapi rendezvényén – Filvig Géza 200 milliós játszótér-fejlesztési programot jelentett be

Illés György Cinó  |  2021. 05. 30., 14:48

Ma, vasárnap reggel tíz órai kezdettel idén másodízben tartja meg a Kalocsa Jövőjéért Egyesület a gyermeknapi programját. A bábelőadással, koncerttel, bűvészprodukcióval, népi játszótérrel, játékos foglalkozással, népművészeti kézművessarokkal, arcfestéssel, lufihajtogatással, pizza ebéddel és üdítővel, sőt motoros furikázással és még mivel nem fűszerezett program a tervezetthez képest kis csúszással, fél tizenegykor vette kezdetét dr. Grabarits István, a KJE elnöke köszöntőjével, bár a garabonciás fa játékos népi játszótér eszközeit a gyerekek már korábban is önfeledten vették birtokukba.

Grabarits István felidézte, hogy tavaly a járványhelyzet nem engedte meg hogy megtartsák ezt a rendezvényt, holott két évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal tartották meg a gyermeknapi programjukat ugyanezen helyszínen. Most kárpótlásul az akkorinál nagyobb lélegzetű bulival kedveskednek a gyermekeknek, amit számos kalocsai vállalkozó támogatása mellett a CLLD pályázaton elnyert uniós forrás tett lehetővé.


A továbbiakban dr. Filvig Géza polgármester nyitotta meg a rendezvényt.
A polgármester rövid megnyitó beszédében köszönetet mondott az egész napos program létrejöttéhez nyújtott támogatásokért, és az alkalmat arra is megragadta, hogy fontos bejelentést tegyen, épp a célközönség előtt:
Elmondta:

VÁROSUNKBAN KÉTSZÁZMILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ JÁTSZÓTÉRFEJLESZTÉSI PROGRAM INDUL.

Ennek keretében a következő négy évben a város számos pontján hajtanak végre játszótéri fejlesztéseket, részben új játszóterek építésével, részben a meglevők bővítésével, felújításával.


Filvig Géza azt is elmondta, ennek a programnak első elemeként

MÉG IDÉN NYÁRON LÉTREJÖHET EGY VADONATÚJ JÁTSZÓTÉR,

amelynek helyszínére a gyermekek motoroztatását is vállaló Kék Lovagok Motoros Klub elnöke, Eperjesi György adott javaslatot.
E szerint

A VIDATS UTCA MENTÉN TALÁLHATÓ NAGY, FÜVES TERÜLETEN ALAKÍTANAK KI EGY ÚJ JÁTSZÓTERET, AMELYNEK ÁTADÁSA AUGUSZTUSRA VÁRHATÓ.

Ezzel az örömhírrel kívánt Filvig Géza polgármester jó szórakozást minden résztvevőnek figyelmükbe ajánlva a változatos színes programot, amellyel kapcsolatban holnap részletesebb összeállítással is jelentkezünk!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK