2025. 02. 17. hétfő
Donát
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Hazánk elnyerte a Sakkolimpia rendezési jogát

Hazánk elnyerte a Sakkolimpia rendezési jogát
Tamás Ferenc  |  2020. 12. 12., 04:36

A Nemzetközi Sakkszövetség döntése értelmében, hazánkban kerül majd megrendezésre a 46. sakkolimpia, amelyet várhatóan a fővárosban, a Hungexpo területén rendeznek meg mintegy 3500 résztvevővel.

Ezzel a döntéssel az a megtiszteltetés érte országunkat, hogy a világ ötödik legnagyobb sporteseményének adhat otthont Budapest, amely már önmagában is több, mint sportdiplomáciai siker, dicső sakkhagyományaink elismerése és annak megkoronázása.

Mindezt Szabó László, a magyar szövetség elnöke így kommentálta:
„A sakk Magyarországon otthon van. Hazánk legalább százötven éve a versenysakk élvonalába tartozik. Az olimpiai érmek tekintetében pedig végképp az egyik legsikeresebb sakknemzet vagyunk.”
Hiszen már az első olimpiát is mi rendeztük meg 1926-ban (amely akkor még nem volt hivatalos – A szerk.), amit mi nyertünk meg.
A Szovjetunió, illetve Oroszország után öt-öt győzelemmel az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország voltak a legeredményesebbek a sakk olimpiák történetében. Már az első két hivatalos sakkolimpiát Magyarország nyerte 1927-ben és 1928-ban. Olyan csapattagok ültek nemzeti színeikben az asztaloknál, mint Maróczy Géza, Nagy Géza, Vajda Árpád, Havasi Kornél, Steiner Endre.

A magyar válogatott csapat dicső eredménysorát a sakkolimpiákon 3 arany, 7 ezüst és 2 bronzérem fémjelzi. Az eddigi sakkolimpiák összesített eredményei alapján Magyarország csapata szerezte a legtöbb pontot, valamint a legtöbb mérkőzést is válogatottunk nyerte.

Portisch Lajos játszotta a legtöbb játszmát sakkolimpián (260-at), ő aratta a legtöbb győzelmet (121) és szerezte a legtöbb pontot (176,5), aki csapatban már kétszeres olimpiai bajnoknak vallhatja magát.


Ma hazánkban közel százhetven egyesületben sakkozik versenyszerűen mintegy 10000 játékos a pepita táblák varázslatos világában. Ennek igazolására álljon itt egy töredék versrészlet, hogy miért népszerű játék a sakk.

„Soha még e játéknál szebb játék nem létezett;
Egyszerre van művészet a játékban és játék a művészetben”. 
(ismeretlen perzsa szerzőtől)

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.
2025-02-12 16:39:11
A polgármester a helyhatósági választásokon jelölőszervezetként fellépő Békés Kalocsáért Egyesületet a rasszizmussal kapcsolta össze, azáltal, hogy Jobbikkal szövetségben álltak föl a választásokra. Ezt a szervezet elnöke határozottan visszautasította, egyben – burkoltan – új napirendi pontot javasolt a pénteki testületi ülésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK