2025. 04. 29. kedd
Péter
: 404 Ft   : 355 Ft Benzin: 589 Ft/l   Dízel: 597 Ft/l   Írjon nekünk

Eddig láttuk, nemsokára halljuk is őket – Harangszentelés a Szentháromság téren

2017. 11. 08., 09:08

Jó ideje már annak, hogy a kalocsai Főszékesegyház déli tornyának harangjai a templom előtti téren pihenve várják türelmesen a „hazatérést”. Várakozásuk már nem tart sokáig, a tervek szerint ugyanis pénteken mind a négyet visszaemelik a magasba.

Bár az a pillanat, amikor egyszerre zúg fel templomunk összes harangja, minden bizonnyal még várat magára, annyi bizonyos, hogy a héten komoly erőfeszítések és szervezőmunka eredményeképpen sikerült összeállítani a fogadásukra szolgáló három haranglábat, és jelenleg is készül a harangállványzat odafenn – írta közösségi oldalán Vörös Márta, az érsekség beruházásait koordináló egyházmegyei főépítész.

Azt is hozzátette, hogy a 2002-ben készült Deo Gratias és Asztrik titulusú harangok, valamint az 1922-ben öntött Szűz Mária és Szent Mihály harangok pénteki emelését aprólékos, a külső szemlélő számára kevésbé látványos munka előzte meg, hiszen a tornyon belül gerendázatot kellett építeniük, ami alapjául szolgál az összességében majdan 18 tonnát nyomó tartószerkezetnek, alatta a 28 méter mélységgel.

A mérnökasszony rövid írásában kitért arra is, hogy az Asztrik-harang a tekintetben is kiemelt jelentőségű, hogy vasárnapján tartják azon hálaadó szentmisét, amelyen pápai jóváhagyással immáron hivatalosan is szentként tisztelhetjük kalocsa első, koronahozó érsekét, Szent Asztrikot.

Mint emlékezetes, a kiemelt hitéleti eseményre egyházi és világi elöljárókat, vendégeket hívott Bábel érsek, és az első híradások szerint Orbán Viktor miniszterelnök is jelezte, hogy személyesen teszi tiszteletét a szertartáson. Ugyan időközben kiderült, hogy őt a kötelesség elszólítja,

biztosan eljön viszont Áder János köztársasági elnök, feleségével az oldalán, ahogyan dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, további államtitkárokkal és a teljes püspöki karral, valamint egyházi fenntartású iskolák intézményvezetőivel,

így minden bizonnyal csordultig telt templomban mutathatják be a vasárnapi szentmisét, ami a főpásztor által hirdetett Asztrik-év kiemelt pillanata lesz.


Forrás: Vörös Márta / Facebook

Előtte azonban minden érdeklődőt várnak a Szentháromság térre csütörtök délután fél négykor, aki szeretne a szemtanúja lenni a déli torony harangjainak visszaköltöztetését megelőző harangáldásnak. A terv az, hogy a téren állomásozó toronydaru segítségével a pénteki nap folyamán juttatják vissza eredeti helyükre az addigra újraszentelt harangokat, amely mozzanatoknak a szerencsés járókelők ugyancsak szemtanúi lehetnek majd jókor, jó helyen.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 10:01
Legutóbb az OECD Nukleáris Energia Ügynökség VVER Workshopjának résztvevői járták be új blokkok építési területét. A szakembereket Kiss László Gábor programigazgató kalauzolta az 5. blokki munkagödörben. Eközben Oroszországban, Szentpétervár mellett elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, az 5. blokk reaktortartályának összeállítása pedig hamarosan megkezdődik az AEM-Technologies volgodonszki üzemében. A gyártásindításon részt vett Szarvas Krisztián műszaki igazgató is. (x)
2025-04-27 09:35:12
Az NN Ultrabalaton nem csupán egy körbefutott tó története: kitartásról, közösségről és jótékonyságról szól. Az elmúlt közel két évtized alatt az esemény a magyar sportélet egyik ikonikus rendezvényévé vált.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 29., 12:53
A rendőrség napja alkalmából két kalocsai szakember is kiemelkedő elismerésben részesült: Hagymási-Lakatos Lilla r. zászlós „Az év rendőre” miniszteri díjat kapta, míg Kardos Péterné „Az év háttértámogatója” címet érdemelte ki. Még >>>
2025. 04. 29., 09:46
Az elmúlt hét közlekedésbiztonsági tapasztalatai alapján Bács-Kiskun vármegyében továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás és az ittas vezetés – egy román sofőr az M5-ös autópályán okozott balesetet. Még >>>
2025. 04. 29., 09:36
Hamis SMS-ekkel próbálják megszerezni a fogyasztók adatait ismeretlen csalók, akik a Kiskunvíz Kft. nevében küldenek megtévesztő üzeneteket – figyelmeztet a szolgáltató. Még >>>
2025. 04. 29., 09:25
Egy hangos veszekedésről szóló bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök egy katymári háznál, de egészen más bűncselekményre bukkantak: egy házi cannabis-ültetvényre. Még >>>
2025. 04. 29., 09:24
Április 29-én a világ a táncot ünnepli – a művészetet, amely egyszerre fejezi ki az érzelmeket, őriz hagyományokat és teremt közösséget. A Tánc Világnapja alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazokat, akik e mozgásművészetet életformaként űzik – legyen szó néptáncról, balettről vagy modern irányzatokról. Még >>>
2025. 04. 29., 09:07
Május első hosszú hétvégéje előtt érdemes tervezni: bár pihenőnap lesz május 1-je csütörtök és május 2-a péntek is, cserébe május 17-én, szombaton dolgoznunk kell. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK