Itt találod az összes cikket a „Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye” témában!
A főpásztor Tomaskovity Szabolcs atyát római tanulmányai befejeztével Dusnokra helyezte káplánnak, megbízva őt a horvát ajkú hívek lelkipásztori segítésével.
Az érseki közleményből kiderül, hogy elsőként, mást jóval megelőzve Dr. Bábel Balázs érsek kezdeményezte, hogy az új dunai átkelő Tomori Pál nevét viselje.
Negyedszázados évfordulójához érkezett Dr. Bábel Balázs kalocsai érseki kinevezése.
„Az a kétsávos út, amit mi letettünk az asztalra, teljesíti mindazon igényeket, amire szükség van.”
A szakember szerint ennek kapcsán érdemes arról is szót ejteni, hogy dr. Bábel Balázs érsek minden ellenkező híresztelés ellenére soha nem vonta vissza azon ígéretét, hogy a mondott útvonalon történő forgalomszervezési célra a városnak átenged a Katona István ház udvarából mintegy 700 négyzetmétert. Az érsekség képviselője azt is mondta: természetesen a végső döntés az oda ígért terület vonatkozásában a kérdésben kompetenciával rendelkező önkormányzat és a szakhatóságok kezében van.
Dr. Bábel Balázs érsek október 21-én kelt levelében kérelemmel fordult az önkormányzathoz: a Kossuth Lajos utca tér felőli részén az iskola előtt már meglévő térkőburkolattal azonosra cserélnék a javítgatott aszfalt-beton burkolatot. A képviselők vita nélkül megszavazták a város tulajdonában lévő útszakasz- az önkormányzat költségvetését nem érintő - korszerűsítését.
Az elmúlt 16 évben a kápolna gyakran látogatott ima-és zarándokhellyé vált.
Dr. Bábel Balázs érsek Kovács Ferenc kiskunhalasi káplán atyát Fajszra helyezte plébánosnak. Feladata lesz a foktői és uszódi plébániák oldallagos ellátása is.
Keresztényként fontos a szavazáson kiállni az egyház álláspontja mellett, amely régre visszanyúló keresztény értékekben gyökerezik.
Idén Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke kezdeményezésére a kalocsai főszékesegyház adott helyet a január 17-én, kedden megtartott ökumenikus imanapnak, amelyen a közel és távolabb élő római katolikus, evangélikus, református, a pünkösdi egyházhoz és más keresztény felekezetekhez tartozó hívek vettek részt.
Az ország legkülönbözőbb településeiről érkeztek fenyőfadíszek Kalocsára. A legtávolabbról Békéscsabáról, de küldtek díszt Tárnokról, Kecskemétről, a megye több településéről, az egyházi iskolákból.
A képviselő a kormányfő ígéretét bírja, hogy a tér kikerülésére szolgáló út tervezésének és kivitelezésének költségeire a központi költségvetésből biztosítanak forrást.
"A végleges kialakítás után, véleményünk szerint eséllyel pályázhatunk a világörökségi díj elnyerésére.”
„A kalocsaiak nem lesznek szegényebbek azzal, hogy más lesz a terület kezelője, mert ez az örökség itt marad.”
Évekig valóban csatatérre emlékeztetett Kalocsa főtere. Mire egyre nagyobb felületen készül el az új díszburkolat, hétfőn megütközött a városházán a képviselő-testület és a kivitelező érsekség. Egy újabb határidő-hosszabbítási kérelem volt a casus belli. A testület nem engedett. Eben a cikkben a kérelmezők érvrendszerét ismertetjük, dr. Filvig Géza polgármester bevezetőjével.
A hatályos megállapodás szerint addigra kétirányú forgalmú utat kell kialakítani a korábbi nyomvonalán, súly- és sebességkorlátozással. Most újabb kéréssel fordult az önkormányzathoz a kivitelező érsekség, a szokott módon kész tények elé állítva a testületet, de a grémium ezúttal nem engedett. Közben újra szóba került az út kiváltásának lehetősége. Röpke néhány év alatt megvalósulhat...
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke Szent Asztrik ünnepén címzetes apátokat és címzetes prépostot nevezett ki a kalocsai főszékesegyházban.
Dr. Bábel Balázs: Ha a világ tehetősebb hányada rövid időn belül nem fékezi le mértéktelen túlfogyasztását, az emberiség reménytelenül menthetetlen.
A templomokban kötelező a maszki viselése. Akik felső légúti betegség tüneteit észlelik magukon (köhögés, tüsszögés, orrfolyás), ne menjenek templomba!
Az újratemetés alkalmából – az orosz fél kérésével egyezően - méltó emlékművet emelt a kalocsai temető már korábban kijelölt parcellájában a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye.
Ugyan a vadászok biztosat nem mondhattak, de ha a vadászszerencse kitart mellettük, akkor az egyik fő attrakció, az alkalomra elejtett szarvasbika ravatalra történő behozatala ezúttal sem marad el.
„Isten népe vagyunk, és úgy van rendjén, ha összeköt bennünket a szeretet, és érezzük, hogy egy népet alkotunk.” – mondta a gyulafehérvári érsek.
Erdő Péter: Ahol a templom, az egyházmegye fejlődik, az most is mércéje annak, a lakosság, a nép miként fejlődik ezen a vidéken.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye júniusi ünnepi programjai között megtalálható: Egyházmegyei papi rekollekció, Bíborosi látogatás, Papszentelés, A Szent Efrém Férfikar fellépése.
Az orosz nagykövetségtől megérkezett az engedély, hogy a Szentháromság téren lévő szovjet katonai sírokat áthelyezzék.
Az érseki tanácsost, soltszentimrei plébánost 2021. február 20-án a kecskeméti megyei kórházba szállították, ahol koronavírus-megbetegedés miatt elhunyt.
A délelőtt folyamán alig volt néhány autó, amely a legközelebbi Szent István király úti körforgalomból a kórház irányába hajtott volna ki, az erről szóló felhívás érezhetően időben adott tájékoztatást a lakosságnak.
Miközben az útlezárások, elterelések, parkolási gondok miatt az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen ezzel végre karnyújtásnyira került a Szentháromság tér felújításának befejezése.
Az Önkormányzat és az Érsekség megállapodása szerint 2021. november 30-ig szerződést kötnek a felújítás során létrejött vagyonelemek további hasznosításáról, használatáról, és tulajdonjogának rendezéséről.
Orbán Viktor miniszterelnök Bábel Balázs érseket 70. születésnapja alkalmából november 22-én személyesen látogatta meg és köszöntötte Kalocsán, és tett azóta beváltott ígéretet az egyházi beruházások további támogatására.
Font Sándor országgyűlési képviselő december 18-án, pénteken valamennyi kalocsai számára jó hírt tett közzé a közösségi médiában tett bejegyzésében.
Bábel Balázs érsek Pest megye szülötte és egészen püspökké szenteléséig gyakorlatilag végig ott szolgált.
„A jóhiszemű hozzáállás, rugalmasság azt vetíti előre, hogy a változásnak a géderlaki iskolába járó gyerekek lesznek a legnagyobb haszonélvezői.”
Az örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárást már lefolytatták, megkapták az engedélyeket a felújításra. A munkálatok a támogatás érkezésétől függően kezdődnek.
Kalocsát is elérte az egykori kalocsai káplán, Dr. Benyik György professzor által 2016-ban útjára indított, úgynevezett „hangos Biblia” kezdeményezése.
A főegyházmegye kifejezetten a kecskeméti nagytemplom külső felújítására részesül 800 millió forint állami támogatásban.
Kalocsára látogatott március 3-án, vasárnap Michael August Blume, Magyarország múlt év júniusától kinevezett új apostoli nunciusa. Pápai nagykövet évekkel korábban járt Kalocsán, így látogatása és miséje kuriózumnak számít a városban.
Akik ott lesznek, azok papok, hívek, de a Nuncius úr megnézheti az intézményeinket, az Astriseumot, a Könyvárat.
Az engedélyek megszerzése után, várhatóan tavasszal, először a „gödörként”emlegetett, mára azonban feltöltött területen kezdődhet a tér már régebben beszerzett trentói profir kővel történő burkolása.
Az Astriceum Érseki Múzeumban nyitotta meg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a Katolikus Karitász „Egymillió csillag” jótékonysági akcióját vasárnap. Az adományból befolyó összeget a Karitász minden országban a hátrányos helyzetűek megsegítésére fordítja.
A Kalocsa-kecskeméti egyházmegye számára kiváltképp jelentős évforduló ez – gondolatébresztő szavak hangzottak el Bábel érsektől.
Az egyházmegyei fenntartású általános iskolák ballagó diákjai ünneplőbe öltözve, iskolájuk zászlajával zarándokoltak el az egyházmegye anyatemplomába.
Minden bizonnyal feltűnt, hogy a néhány héttel ezelőtti, gőzerővel folyt munkálatok lelassultak. Ezek miértje felől kérdeztünk.
Látványos, szép pillanatokon osztozik az érdeklődőkkel az érsekség – harangemelés előtt szentelés!
Évszázados tanítások és mindaz, ami a mindennapjainkat áthatja – ahogy a főpásztor látja, kötetbe foglalva. Könyvespolcra vele!
Méltó helyen a méltó alkalom – négy pedagógusnak adományozott Kunszt-díjat Bábel érsek.
Hogyan jelenik majd meg ezeréves városunk, amelynek köztudottan egyik fő kitörési pontja a turizmus a legnagyobb turisztikai eseményen? Az érsekség és nagyszabású beruházásaik jóvoltából így!
Az „Eltaposott virágok” című különleges, interaktív, intenzív vizuális élményt ígérő anyaggal tárja szélesre kapuit a kívül-belül megújult, funkcióját tekintve is átalakított épület.
A kalocsai főszékesegyház búcsújának ünneplésével vette kezdetét idén a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papnövendékeinek tábora augusztus 15-én.
Szeptembertől a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában, Szent Balázs Katolikus Iskola néven a működik tovább a fölvégi iskola.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében Bábel Balázs érsek újabb személyi változásokról döntött.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!