2025. 04. 29. kedd
Péter
: 404 Ft   : 355 Ft Benzin: 589 Ft/l   Dízel: 597 Ft/l   Írjon nekünk

Dr. Bábel Balázs érsek újra megszólalt a belvárost elkerülő útról – Pontos méretekkel látták el a már bemutatott tervet

Zsiga Ferenc  |  2023. 02. 21., 09:05

Miután a „Közlekedésbiztonsági és demonstratív oka van a Katona István ház Petőfi Sándor utca felöli kerítése áthelyezésének” című, a belvárosi új elkerülő útról szóló cikkünk február 7-én megjelent, Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke az azóta eltelt fejlemények, vélemények tükrében kezdeményezte, hogy a témára térjünk vissza. Érsek atya kérésének szívesen teszünk eleget, mert mint magunk is tapasztaljuk, az elkerülő útról szinte mindenkinek – hangsúlyosan persze leginkább az érsekséget, önkormányzatot megkereső közelben élőknek - van véleménye. Ám ahhoz, hogy az ügy előre haladjon, és ne újabb csataterek nyíljanak, a legjobb megoldásnak mi is azt gondoljuk, ha a fejleményeket ezúttal az ügyben egyik leginkább kompetens érsekség nyilatkozata alapján vesszük számba.

Dr. Bábel Balázs érsek a hétfőn felvett interjúban elmondta:

Azért kezdeményeztük a riportot, hogy a téves elképzeléseket, híreszteléseket helyreigazítsuk. Tehát újra leszögezem: mindazt, amit már 2021 novemberében elmondtunk, abban nincs változás. Álljuk a szavunkat, vagyis a Szentháromság téren korábban átvezető út kiváltásához biztosítjuk a szükséges területet.”„A Katona István ház udvarából mintegy 800 négyzetméternyi ingatlanrészt ingyenesen átadunk az önkormányzat számára. Ez az a bizonyos, a mi költségünkön, kerítésáthelyezéssel felszabadított terület, amely - az általunk felkért szakemberek, közlekedési mérnökök szerint - elegendő egy a jármű - és gyalogos forgalmi feltételeknek, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő kiváltó út megépítéséhez. A többi feladat és egyben gond, ami ezzel jár, az nem tartozik az érsekségre. Még konkrétabban: egyes ingatlanok esetleges megvásárlása, szanálása, elbontása nem a mi kompetenciánkba tartozik – így vissza kell utasítanunk azokat az állításokat, véleményeket, miszerint ezt mi kezdeményeztük volna, mi kényszerítenénk ki.
A közelben lakók közül többen személyesen és elektronikus levél formájában is megkerestek, és annak adtak hangot, hogy valójában nem tudják mi történik, szinte számon kérték rajtunk, mit és miért akarunk mi itt lebontatni. Amikor kimentem a helyszínre, egyebek mellett ott is erről kérdeztek az emberek. Ezért is szerettem volna a nyilvánosság előtt és számára tisztázni: elegendő területet adtunk a kérdéses út és járda megépítéséhez, az érsekség hozzájárulását – már amennyiben ahol erre szükség van - az önkormányzat e tekintetben bírja. Úgy érzékelem, ahhoz, hogy ebben a sokakat érintő kérdésben lehetőleg mindenkihez eljussanak a tények és az érsekség álláspontja, nekem és a szakmai kérdésekben illetékes, a közlekedésszervező mérnökökkel egyeztető főépítészünknek, Vörös Mártának ajánlatos - a már elmondottakon túl – ismételten megszólalni.”

Remélem félreérthetetlen, félremagyarázhatatlan a most itt újra megerősített, 2021 óta változatlan álláspontunk: szerintünk az immár pontos méreteket tartalmazó, papírra vetett, önöknek is átadott elkerülő út terve a leggyorsabban és a legköltséghatékonyabban megvalósítható. Ehhez a területet ingyenesen biztosítjuk, más ingatlanok bevonásával mi nem kalkuláltunk. A szakmai részleteket főépítész asszony mondja el önöknek.” -
mondta dr. Bábel Balázs érsek.


Vörös Márta főépítész kifejtette: „Azon részletes terv - amit 2021-ben arra az ominózus testületi ülésre magunkkal vittünk, és kivetítésre került- csak és kizárólag az érsekség Katona ház udvarán átvezetendő kétsávos úttal, az út minkét oldalán járdával számolt, magán ingatlanok igénybe vétele nélkül. A Petőfi Sándor utcánál mintegy 11 méter útszélességgel és járdaszélességgel kalkuláltunk, míg a Katona István háznál a Petőfi Sándor utca és a Hunyadi utca összekötésére 10 méter szélességgel. Ez azt jelenti, hogy egy kétsávos út, két oldalt kétméteres járdával készülhet. Azt talán itt érdemes megjegyeznem: ha az ember ránéz a térképre, a belvárosban nincs még egy ilyen út, mint az általunk tervbe vett, hiszen az úgynevezett sóhajok hídja alatti út is csak 9 méter széles, amit jelenleg két sávon használnak. Tehát mi olyan elkerülő utat ajánlunk, amelyhez nem szükséges sem bontás, sem magáningatlanok vásárlása. Az önkormányzat a bemutatott elképzelésünk szerint bírja érsek atya ígéretét, hogy ingyen oda adja a városnak a már említett ingatlanrészt."

Természetesen közlekedésszervező mérnökkel közösen néztük meg és dolgoztuk ki a megvalósítás immár pontos lehetőségét. Így bátran mondhatom, hogy a felkínált terület a szakmai irányelvek és követelmények mindennemű betartása mellett elegendő a belvárosi közlekedés biztosítására. Nyilván teherforgalom nélkül, mert az továbbra sem kívánatos családi házak között.”
magyarázta a főépítész.


Vörös Márta hozzátette:

Természetesen egy elkerülő út, ami tudomásom szerint a városon átmenő 51. számú utat tehermentesítené, az továbbra is épülhetne, és máris megkönnyebbülhetne az egész város. Az általunk bemutatott elkerülő út a belső forgalom csillapítását szolgálja, és főképp az iskolába járó gyerekek szüleinek jelent könnyebbséget. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy akinek nincs erre dolga, az is erre jár. Ezt kellene korlátozni, szabályozni, de úgy gondolom, az a kétsávos út, amit mi letettünk az asztalra, teljesíti mindazon igényeket, amire szükség van. A pontos méretekkel ellátott tervrajzon az látszik, hogy a Kossuth Lajos utca felől a Petőfi utcán 11 méter, a Katona ház udvarán keresztül 10 méter, a Hunyadi utcában és a sóhajok hídja alatt 9 méter szélességű út biztosítja a behajtást a Szent István király útra, illetve onnan indulva a vissza vezető utat a Kossuth Lajos utcára. Javaslatunk szerint a Petőfi Sándor utca felső szakaszát egyirányúsítva, megfordított forgalommal kellene ráterelni a Kossuth Lajos utcára, az ellenkező irányú forgalmat pedig rávezetni a Hunyadi utcára.”– zárta mondanivalóját Vörös Márta, a Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye főépítésze.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 10:01
Legutóbb az OECD Nukleáris Energia Ügynökség VVER Workshopjának résztvevői járták be új blokkok építési területét. A szakembereket Kiss László Gábor programigazgató kalauzolta az 5. blokki munkagödörben. Eközben Oroszországban, Szentpétervár mellett elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, az 5. blokk reaktortartályának összeállítása pedig hamarosan megkezdődik az AEM-Technologies volgodonszki üzemében. A gyártásindításon részt vett Szarvas Krisztián műszaki igazgató is. (x)
2025-04-27 09:35:12
Az NN Ultrabalaton nem csupán egy körbefutott tó története: kitartásról, közösségről és jótékonyságról szól. Az elmúlt közel két évtized alatt az esemény a magyar sportélet egyik ikonikus rendezvényévé vált.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 29., 12:53
A rendőrség napja alkalmából két kalocsai szakember is kiemelkedő elismerésben részesült: Hagymási-Lakatos Lilla r. zászlós „Az év rendőre” miniszteri díjat kapta, míg Kardos Péterné „Az év háttértámogatója” címet érdemelte ki. Még >>>
2025. 04. 29., 09:46
Az elmúlt hét közlekedésbiztonsági tapasztalatai alapján Bács-Kiskun vármegyében továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás és az ittas vezetés – egy román sofőr az M5-ös autópályán okozott balesetet. Még >>>
2025. 04. 29., 09:36
Hamis SMS-ekkel próbálják megszerezni a fogyasztók adatait ismeretlen csalók, akik a Kiskunvíz Kft. nevében küldenek megtévesztő üzeneteket – figyelmeztet a szolgáltató. Még >>>
2025. 04. 29., 09:25
Egy hangos veszekedésről szóló bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök egy katymári háznál, de egészen más bűncselekményre bukkantak: egy házi cannabis-ültetvényre. Még >>>
2025. 04. 29., 09:24
Április 29-én a világ a táncot ünnepli – a művészetet, amely egyszerre fejezi ki az érzelmeket, őriz hagyományokat és teremt közösséget. A Tánc Világnapja alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazokat, akik e mozgásművészetet életformaként űzik – legyen szó néptáncról, balettről vagy modern irányzatokról. Még >>>
2025. 04. 29., 09:07
Május első hosszú hétvégéje előtt érdemes tervezni: bár pihenőnap lesz május 1-je csütörtök és május 2-a péntek is, cserébe május 17-én, szombaton dolgoznunk kell. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK