2025. 04. 29. kedd
Péter
: 404 Ft   : 355 Ft Benzin: 589 Ft/l   Dízel: 597 Ft/l   Írjon nekünk

Négyből három szobor költözik a Szentháromság téren

Borbély-Juhász Ágnes  |  2016. 05. 10., 11:48
Kapcsolódó
cikkek (1)

A múlt kedden megtartott érsekségi sajtótájékoztatón a Főszékesegyház megnyitásával kapcsolatos félreértések tisztázásán kívül a Szentháromság tér felújításáról is szó esett. Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek és Vörös Márta egyházmegyei főépítész a szobrok áthelyezéséről és a téren várható régészeti feltárásokról is beszélt.

Mint ismert, a Szentháromság tér teljes felújítását magára vállalta az érsekség. A térburkolat a Főszékesegyház felújítása miatt közlekedő nehézgépjárművek okozta terhelésből adódóan is károsodott, de süllyedésére jelentősen rásegített az is, hogy alatta temető van, és a jelenlegi burkolat alá ez idáig nem készült nagy teherbírású alap.

A felújítás miatt elszenvedett károk helyreállítása egyébként is az érsekségre rótt volna kötelezettséget, akik azonban a Főszékesegyház és a Kalocsa Szíve program fejlesztéseit is figyelembe véve úgy döntöttek, igazán egységes képet az egész tér felújításával mutat majd a történelmi belváros.


Forrás: KALOhírek

A tájékoztatón elhangzottak szerint, az önkormányzatnak jelenleg nincs forrása a térrekonstrukcióra, ezért – képviselő-testületi döntés alapján – hozzájárult ahhoz, hogy a szükséges munkálatokat az érsekség végezze el.

Se fakivágások, se teljes térburkolat

Újságírói felvetésre, miszerint gesztenyefákat vágnának ki a Hősök emlékművének áthelyezése miatt, Vörös Márta leszögezte:

Ebből egy szó sem igaz. Egy darab gesztenyefát nem érint a szoboráthelyezés, de semmi nemű fát nem érint.


Forrás: KALOhírek

Nem csak a szoboráthelyezések, de a térkövezés miatt sem lesz fakivágás, mivel a szintén csak pletyka szintjén terjedt információkkal ellentétben nem burkolják le az egész teret – ezt is Vörös Márta nyomatékosította a képviselő-testület elé terjesztett beadványra utalva, amely tartalmazza annak a 3500 négyzetméternyi térkőnek a beszerzését, amelyet erre a célra szánnak. Mint mondta, a tér 12 ezer négyzetméter nagyságú, tehát „fizikai képtelenség” lenne leburkolni azt ennyi, egyébként már meg is vásárolt kővel. A főépítész szerint ezekből az adatokból is jól látszik, hogy 

nagyjából annyi felületet fognak leburkolni, mint amennyit jelenleg is kő fed.

Ami zöldterület, az továbbra is zöldterület marad. Ami gesztenyefa, az továbbra is gesztenyefa marad
– zárta a kérdéskört a főépítész.

Hősök emlékműve
Forrás: KALOhírek

Bábel Balázs ezt még annyival kiegészítette, hogy szó sincs arról, hogy Haynald Lajos botanikai tevékenységének örökségeit el akarnák pusztítani. Sőt az ő munkáját folytatva, illetve az eddig elültetett 2600 facsemetével mára már meghaladva azt, igyekeznek Kalocsát szépíteni.

Erre a részre kerülhet át a Hősök emlékműve
Forrás: KALOhírek

Négyből három szobor költözik

A tér új elrendezésével kapcsolatos kérdésre válaszolva Vörös Márta azt hangsúlyozta: a szobrok elmozdításának komoly oka van, oda kerülnek, ahová történelmileg köthetők. Az áthelyezésekről mégis csak nagyvonalakban nyilatkozott, mondván a térrekonstrukció még tervezés alatt áll.

Szent István szobra, mögötte az Astriceum épületével
Forrás: KALOhírek

  • A Szent István szobor a tervek jelenlegi állása szerint a Szent István király út tengelyében marad, de ráirányul majd az ezer évvel ezelőtti első Szent István kori templom tengelyére. 
  • A Szentháromság oszlop a tér templom előtti részének közepére kerül, térszervező erővé lépve elő.
  • A Magyar Hősök emlékművét a templom északi (a katolikus óvoda felöli) oldalára helyezik, és az Érsekkert felvezető útjára fog nézni. 
  • A Liszt Ferenc szobor ugyanakkor jelenlegi helyén marad.

A Liszt szobor, jelenleg építési területen belül
Forrás: KALOhírek

A teljes tér régészeti feltárására nem kell számítani

A térrekonstrukció befejező időpontját Vörös Márta nem tudta pontosan megnevezni, mivel azt várhatóan régészeti feltárások is lassítják majd. Elmondta ugyanakkor, hogy a korabeli templomok és történeti épületek feltárásától a Szentháromság tér rendezésével járó feltárások különböznek, utóbbi esetében ugyanis csak a 40 centiméternél mélyebbi, például közmű kiváltási munkálatokhoz kötelező régészeti szakfelügyeletet kérni.

A Szentháromság oszlopot még márciusban bontották el
Forrás: KALOhírek

Ilyen mélységben cserélik majd például az 500-as ivóvízvezetékeket. A szabály szerint, ha bármilyen objektum, például egy korabeli fal, vagy egy emberi testnek akár csak a kézfeje belenyúlik ebbe a részbe, akkor az egész objektumot szakszerűen fel kell tárni. De hogyha például egy hatalmas kelta gödröt vág át a közmű, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egész gödröt fel kell tárni – magyarázta Vörös Márta, aki az Astriceumnál tapasztaltak alapján ezt az eshetőséget is előrevetíti, így, mint mondta, az ilyen esetekre felkészülve különítettek is el forrást.

Az ivóvízvezetékek cseréjéről újságírói kérdésre válaszolva Vörös Márta elmondta: nem térnek el a meglévő nyomvonaltól. A városi beruházásban a Foktői út végéig, másik irányban pedig az óvodáig kicserélt vezetékeket fogják összekötni a jelenleg is használt vonalon.
– Ez egy élő vezeték. Ezt a vezetéket kiássák, és közvetlenül mellé fektetik az újat. A vezeték egészen addig él, míg egyszer csak egy nagyon gyors lépéssel át nem kötik. Akkor van egy ivóvíz hiány, majd pár óra alatt helyreállítják ezt a csövet – magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy ez a munka körülbelül 2,5-3 méter széles munkagödörrel fog járni.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

2025. 04. 28., 10:01
Legutóbb az OECD Nukleáris Energia Ügynökség VVER Workshopjának résztvevői járták be új blokkok építési területét. A szakembereket Kiss László Gábor programigazgató kalauzolta az 5. blokki munkagödörben. Eközben Oroszországban, Szentpétervár mellett elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, az 5. blokk reaktortartályának összeállítása pedig hamarosan megkezdődik az AEM-Technologies volgodonszki üzemében. A gyártásindításon részt vett Szarvas Krisztián műszaki igazgató is. (x)
2025-04-27 09:35:12
Az NN Ultrabalaton nem csupán egy körbefutott tó története: kitartásról, közösségről és jótékonyságról szól. Az elmúlt közel két évtized alatt az esemény a magyar sportélet egyik ikonikus rendezvényévé vált.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 29., 12:53
A rendőrség napja alkalmából két kalocsai szakember is kiemelkedő elismerésben részesült: Hagymási-Lakatos Lilla r. zászlós „Az év rendőre” miniszteri díjat kapta, míg Kardos Péterné „Az év háttértámogatója” címet érdemelte ki. Még >>>
2025. 04. 29., 09:46
Az elmúlt hét közlekedésbiztonsági tapasztalatai alapján Bács-Kiskun vármegyében továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás és az ittas vezetés – egy román sofőr az M5-ös autópályán okozott balesetet. Még >>>
2025. 04. 29., 09:36
Hamis SMS-ekkel próbálják megszerezni a fogyasztók adatait ismeretlen csalók, akik a Kiskunvíz Kft. nevében küldenek megtévesztő üzeneteket – figyelmeztet a szolgáltató. Még >>>
2025. 04. 29., 09:25
Egy hangos veszekedésről szóló bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök egy katymári háznál, de egészen más bűncselekményre bukkantak: egy házi cannabis-ültetvényre. Még >>>
2025. 04. 29., 09:24
Április 29-én a világ a táncot ünnepli – a művészetet, amely egyszerre fejezi ki az érzelmeket, őriz hagyományokat és teremt közösséget. A Tánc Világnapja alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazokat, akik e mozgásművészetet életformaként űzik – legyen szó néptáncról, balettről vagy modern irányzatokról. Még >>>
2025. 04. 29., 09:07
Május első hosszú hétvégéje előtt érdemes tervezni: bár pihenőnap lesz május 1-je csütörtök és május 2-a péntek is, cserébe május 17-én, szombaton dolgoznunk kell. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK