2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Két KFC-s játékos került be Bács megye ifjúsági válogatottjába

Tamás Ferenc  |  2019. 08. 26., 11:16

Vatai Adrián és Lakatos-Lengyel Márton képviselhette városunk színeit augusztus 20-án Ásotthalmon, ahol második alkalommal küzdött meg egymással Bács-Kiskun és Csongrád megye U19-es válogatottja, hogy megemlékezzenek a 2017-ben autóbalesetben elhunyt tehetséges fiatal labdarúgóról, Andróczki Mátéról.

A Soltvadkerti TE volt labdarúgója azon a nyáron igazolt át a Csongrád megyei Ásotthalom gárdájába, amikor végzetes autóbalesetet szenvedett Kisszállás és Ásotthalom között, így az ő emlékének adóznak a két megye U19-es válogatottjai a hagyományos emléktornával.

Az elsőt még 2018-ban Kelebián rendezték, majd ezt követte az idei augusztusi második összecsapás, amelyet Ásotthalmon rendeztek.


Forrás: Tamás Ferenc

A Vanó Sándor vezette megyei válogatottunkba

meghívót kapott a Kalocsai FC felnőtt csapatában is szereplő szálfatermetű kapusunk Vatai Adrián, valamint az idei ősztől szintén a felnőttek soraiban vitézkedő Lakatos-Lengyel Márton irányító-középpályásunk is.

Nem véletlenül esett rájuk a megyei szakemberek választása, hiszen róluk valóban elmondható, hogy fizikai adottságaik megfelelő technikai képzettséggel párosulnak és már bizonyos fokú taktikai érettséggel is fel vannak vértezve, hiszen eddigi pályafutásuk során már külön-külön is közel kétszáz meccsen léphettek pályára.

Az I. Andróczki Máté emléktornán 2018-ban 4–0-ra nyert Bács megye gárdája, idén Ásotthalmon pedig 5–2-re bizonyultak jobbnak a mieink.

Így, a vándorserleget ezúttal is a Bács megyei fiatalok emelhették magasba és vihették haza a szövetség vitrinjébe.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-20 19:40:06
Húsvét vasárnapján a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK