2025. 04. 22. kedd
Csilla, Noémi
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Már nyolc hete veretlenül - KFC – Kelebiai KNSK 3-0

Tamás Ferenc  |  2018. 11. 06., 11:33

Idegenben kapott gól nélkül lehozni egy meccset, már az maga figyelemre méltó eredmény, ám közben hármat is vágni, az már valóban dicséretes teljesítmény.

Nos, erre szokták volt mondani, hogy soha rosszabbat, hiszen

a végére felőröltük az újoncot,

amelyről köztudott, hogy tavalyi hatodik (!) helye után vállalta a megyei első osztályt.


Forrás: Tamás Ferenc

Azonban korai lenne még dicshimnuszokat zengeni – igaz, a táblázaton elfoglalt jelenlegi ötödik helyünk erre nem is predesztinál bennünket –, de hogy jó úton jár a csapat, azt az is bizonyítja, hogy már

nyolc forduló után veretlen a bajnokságban, amire nem volt példa az utóbbi évtizedben.

És még nincs vége, vasárnap jön a Tiszakécske elleni halasztott forduló, ahol szó szerint megkoronázhatja a csapat őszi produkcióját egy újabb győzelemmel és előreléphet akár az ősz harmadik helyére.

A kelebiai határ menti diadal igazi csapatmunka volt, ám a jók közül is kiemelkedtek gólszerzőink: Salacz (1–0) az 59., Vuits V. (2–0) a 61. és a 94.percben (3–0).

MESTERMÉRLEG:

Kohány Balázs edző: –Egy ínszaggató szerdai kupameccsel a lábunkban álltunk oda Kelebián egy újabb kilencven percre, ezért egy kicsit tartottam is a találkozótól. Az első félidőben még meg is látszott ez a fiúk mozgásán, de aztán a másodikban sikerült váltanunk, és megérdemelten hoztuk el a pontokat ellenfelünktől. 

Kelebiai KNSK – KFC 0–3 (0–0)

100 néző, vezette: Kiss Anikó

Kalocsa: Hegedűs – Melcher (Nasz), Szabó, Pintér, Zorván – Salacz, Tóth, (Pandúr), Márkus (Bányai), Rábóczki (Busa) – Follárdt (Dostyicza), Vuits V. Edző: Kohány Balázs.

Ifjúsági eredmény: 5–2 a vendég Kalocsa javára. Gólszerző: Markó Renátó 3, Varga Alex, Katus Richárd. Az ifink már hetek óta őszi első.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.
2025-04-17 11:58:44
Sokat árt hazánknak az uniós Helyreállítási Alap forrásainak visszatartása. Az emiatt parkolópályára került projektek több területet érintenek. A baloldal brüsszeli alkujának következtében hátráltatott egészségügyi fejlesztéseket, Takács Péter egészségügyi államtitkár ismertette Szolnokon, köztük kalocsai és Bács-Kiskun vármegyei projektekkel.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK