2025. 04. 29. kedd
Péter
: 404 Ft   : 355 Ft Benzin: 589 Ft/l   Dízel: 597 Ft/l   Írjon nekünk

Megvan az ötödik győzelmünk

Tamás Ferenc  |  2023. 10. 11., 16:39

Október 8-án, vasárnap jött el az “igazság pillanata” a több évtizedes hagyományokkal bíró Kalocsa-Harta szomszédvári derbin, amelyet a Bács-Kiskun Vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszottak.

Számtalanszor leírtuk már: lehet eső, lehet sár, egy Kalocsa-Harta mérkőzés az aktuális helyezésektől függetlenül mindig rangadónak számít. A vasárnap lezajlott ütközetüknek az adta a diszkrét báját, hogy a hazaiak egy nyerő szériában voltak, míg ellenfelük önmagához képest kissé gyengébben rajtolt. Talán éppen ezért is az előzetes esélylatolgatások egyértelmű kalocsai sikert prognosztizáltak.
A csapatok Bosnyák játékvezetővel az élen vonultak az ütközet helyszínére, amely az utóbbi idők egyik legjobban előkészített játéktere volt. Míg a mieink ötödik győzelmükért harcoltak, addig a vendégek csak a harmadik megszerzéséért.
A találkozó lejátszása előtt a két csapat eddigi eredménysora a következő volt.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


5. Anda Kalocsa FC    7     4     1     2       18-10        13 p.
10. Harta SE               8     2     2    4        13-18         8 p.


Az első játékrész legelején aztán a Kalocsa előnyhöz is jutott, amikor Farkas Zalán verekedte le magát az alapvonalig, majd parádés visszagurításából Varga Stefano lőtte ki az ellenfél kapujának jobb alsó sarkát (1-0), mintegy fazont adva az Anda KFC játékának. Ezt követően aztán Tamás Beni kapu elé ívelését Farkas Szabi alig fejelte mellé (megkomponált akció volt, igazán gólt érdemelt volna - A szerk.)

Mindeközben a vendégek jól adogattak a pályán, látszott rajtuk, hogy zömében “futszálozni” szoktak, ám alig jutottak előre. Volt amikor eladtuk a labdát a védő harmadunkban, amiből mögénk kerültek és a beadásból Dunai gólt fejelt (1-1). Percekre rá, a hartai kapu előtt tűzijátékot rendeztünk - kapufát lőttünk, majd a kipattanót Farkas Szabi lőtte rá, de a vendégek hálóőre parádézott. A félóra végén aztán kiérdemelt előnyhöz jutott a Kalocsa, amikor Tamás Benjamin egy lepattanó labdát löbbölt a hartai kapus felett a léc alá (2-1).

A fordulás után a jó rúgótechnikával rendelkező Farkas Szabolcs góljával már döntött a pontok sorsáról. Egy, a védőkről lepattanó labdát elemi erővel lőtte a hosszú felsőbe, amely igazán látványos találat volt (3-1). Percekre rá, a hazai védők hibájából Ivacs a lábak erdejében Varga Sanyi kapujába talált (3-2). Majd jött a meccs 76. perce, amikor Tóth Kristóf szögletét testvérbátyja, Tóth Levente fejelte a bal alsó sarokba, amely a “lefagyott” Hauschen kapus mellett vágódott a Harta hálójába (4-2).

A szurkolók így hat emlékezetesen szép gólt kaphattak a pénzükért, a csapatunk pedig végre elindulhatott méltó helye, a dobogó felé.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Anda Kalocsa FC - Harta SE 4-2 (2-1)
240 néző, vezette: Bosnyák Sándor
Kalocsa: Varga S.-Lakatos-Lengyel M., Rideg L., Tamás B., Rábóczki R. (Katus Z.)-Tóth K., Tóth L.-Farkas Z. (Monori M.), Farkas Sz. (Salacz A.), Matos M. (Bányai E.)-Varga S. (Busa D.)
Edző: Kohány Balázs
Gólszerző: Varga Stefano (1-0) a 3., Dunai Rudolf (1-1) a 17., Tamás Benjamin (2-1) a 33., Farkas Szabolcs (3-1) a 71., Ivacs Gábor (3-2) a 73., Tamás Levente (4-2) a 76. percben.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 10:01
Legutóbb az OECD Nukleáris Energia Ügynökség VVER Workshopjának résztvevői járták be új blokkok építési területét. A szakembereket Kiss László Gábor programigazgató kalauzolta az 5. blokki munkagödörben. Eközben Oroszországban, Szentpétervár mellett elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, az 5. blokk reaktortartályának összeállítása pedig hamarosan megkezdődik az AEM-Technologies volgodonszki üzemében. A gyártásindításon részt vett Szarvas Krisztián műszaki igazgató is. (x)
2025-04-27 09:35:12
Az NN Ultrabalaton nem csupán egy körbefutott tó története: kitartásról, közösségről és jótékonyságról szól. Az elmúlt közel két évtized alatt az esemény a magyar sportélet egyik ikonikus rendezvényévé vált.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 29., 09:46
Az elmúlt hét közlekedésbiztonsági tapasztalatai alapján Bács-Kiskun vármegyében továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás és az ittas vezetés – egy román sofőr az M5-ös autópályán okozott balesetet. Még >>>
2025. 04. 29., 09:36
Hamis SMS-ekkel próbálják megszerezni a fogyasztók adatait ismeretlen csalók, akik a Kiskunvíz Kft. nevében küldenek megtévesztő üzeneteket – figyelmeztet a szolgáltató. Még >>>
2025. 04. 29., 09:25
Egy hangos veszekedésről szóló bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök egy katymári háznál, de egészen más bűncselekményre bukkantak: egy házi cannabis-ültetvényre. Még >>>
2025. 04. 29., 09:24
Április 29-én a világ a táncot ünnepli – a művészetet, amely egyszerre fejezi ki az érzelmeket, őriz hagyományokat és teremt közösséget. A Tánc Világnapja alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazokat, akik e mozgásművészetet életformaként űzik – legyen szó néptáncról, balettről vagy modern irányzatokról. Még >>>
2025. 04. 29., 09:07
Május első hosszú hétvégéje előtt érdemes tervezni: bár pihenőnap lesz május 1-je csütörtök és május 2-a péntek is, cserébe május 17-én, szombaton dolgoznunk kell. Még >>>
2025. 04. 28., 14:24
Szép sikert ért el a Paprika Fitness Sport Egyesület fiatal ökölvívója, Sztojka Denisz, aki ezüstérmes lett az Ökölvívó Utánpótlás Magyar Kupán. Csapattársai, Csikós Bálint és Burai Henrik is kitettek magukért, bár ezúttal lemaradtak a dobogóról. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK