2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Egy rekesz sörnek köszönheti élete párját – Katus Györgyné másik arca

Borbély-Juhász Ágnes  |  2016. 03. 30., 20:57

A két hete elmaradt előadás pótlásával tegnap délután Katus Györgyné Erika, Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje vezetőjének előadásával zárult a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár A főnök másik arca című sorozata. A fotókkal illusztrált, kellemes emlékekről, összetartó családi és baráti háttérről, ugyanakkor példás szakmai elhivatottságról tanúskodó bemutatkozásnak köszönhetően a szélesebb közönség ez alkalommal is olyan vezetővel ismerkedhetett meg, aki több kollektíva irányítására rendelt beosztása ellenére nem felejtette el, hogy honnan indult.

Katus Györgyné, leánykori nevén Vörösvácki Erika csakúgy, mint a sorozat többi előadója, a családi gyökerek ismertetésével kezdte bemutatkozását.
A kiskecskemégyi származású dédnagyszülőkig visszanyúló elbeszéléséből tudjuk, hogy a napjainkban már csak mintegy 30 fős lélekszámú településen – igaz, azóta új helyen – mai napig kegyhely emlékezteti a családot az első világháborúból szerencsésen hazatért családtagokra. Erika dédnagyapja, akkoriban aggódó szülőként ugyanis elhatározta, hogyha mindhárom bevonult gyermeke visszatér a háborúból, kegyhelyet állíttat.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A családi szálon haladva a szülők Vörösváczki Mihály és Pécsi Margit megismerkedése, majd 1946-os házasságkötése és kiskecskemégyi letelepedése vitte előrébb a történetet egészen 1951-ig, amikor a fiatal házaspár a létező egyik legfájóbb tragédiát kellett, hogy átélje: elveszítették három hónapos csecsemőjüket.
A főként mezőgazdasági munkákkal, földműveléssel, állattartással foglalkozó dolgos pár élete következő tíz évét abban a hitben élte le, hogy nem lehet gyermekük, mígnem 1961-ben a gólya mégiscsak megérkezett, és Szegeden világra jött Erika.

A kis Erika Homokmégyre járt óvodába. Ezt a távot minden nap busszal, az egyik óvónője kíséretében tette meg. A korai kelés ellenére szeretett óvodába járni, ahol ráadásul a dajka nénik odaadó gondoskodását is élvezte. Mint elmondta, valószínűleg innen ered, hogy a mai napig nagyra becsüli munkájukat.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A Kiskecskemégyen eltöltött gyermekkor végérvényesen megszerettette vele a természetet és az állatokat, rengeteget horgászott és strandolt. A mai napig jó szívvel emlékszik vissza a hagyományok ápolására, a közösségi eseményekre, úgy, mint a néptáncra, disznótorokra, sátoros lakodalmakra, névnapok ünneplésére, amelyek a családot és a szomszédságot igazán közel hozták egymáshoz.

Az általános iskolát is Homokmégyen végezte, ahol a betűvetésre Tóth Lászlóné tanította meg, a történelmet pedig Lakatos tanár bácsi szerettette meg vele olyannyira, hogy sokáig régésznek készült. De mint mondta, több dolog is érdekelte, így amikor nyolcadik osztály után pályát kellett választania, nehéz döntés előtt állt. Szülei a gimnáziumi jelentkezést preferálták, de épp abban az évben óvónőképző szakközépiskola nyitotta meg kapuit, amely számára vonzóbb volt, így oda felvételizett.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Elmondása szerint az ezt követő időszakban egy új világ nyílt meg előtte. Ekkor kötött életre szóló barátságot Irénnel és Erzsivel, és komaasszonyát is ebből az időszakból ismeri. Szintén ekkor került a Csokonai óvodába, ahol Geri Marikától tanulta a szakma csínját-bínját.

Érettségi után egy évet dolgozott Kiskőrösön, majd 1980-ban házasságot kötött Katus Györggyel, és még az év szeptemberében visszatért Kalocsára, ahol akkoriban bővítették a Petőfi Sándor utcai óvodát. Az induló új csoportot Mácsainé Ibolyával kapták meg. Két évvel később ment GYES-re, ami után 1986-tól a Csokonai óvodában folytatta munkáját.’94-ben aztán a Csokonai utcából többen is nyugdíjba vonultak, akkor vette át az intézmény vezetését. A város óvodáit és bölcsődéjét összefogó intézmény irányítását 2010-ben bízták rá.

Mint mondta, az új kihívásokkal, a folyamatosan változó szakmai elvárásokkal vezető beosztása ellenére óvónőként, mindig a gyerekek érdekeit szem előtt tartva néz szembe. Mai napig imádja a szakmáját, és ha újrakezdhetné, akkor sem választana más hivatást.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Családjáról a sorsnak hálát adva büszkén, elcsukló hangon beszélt. Első gyermekét Henriettát ’82-ben hozta világra, kisebbik lányának Adriennek ’84-ben adott életet. Mára mindkét lánya családot alapított, ez idáig Henrietta három, Adrienn egy unokával örvendeztette meg a családot.
„Ez is egy más állapot” – így írta le röviden, de annál odaadóbban, hogy milyen nagymamának lenni.
A családja iránti szeretet egyébként minden szavát és a bemutatott fényképekhez fűzött történetét átitatta.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Megtudtuk, annak ellenére, hogy rendre versenyt fut az idővel, szabadidejében szívesen foglalatoskodik sütéssel, főzéssel. Ha teheti a napot egészségmegőrző sétával zárja, de a kertészkedés is kikapcsolja. Ugyanakkor gyermekkori szenvedélyének, a bélyeggyűjtésnek is, bár egyre kevesebbet, de még mindig előszeretettel adózik.

Az előadás, mint eddig, most is kötetlen formában zárult. Így került szóba – az időben kicsit visszakanyarodva – élete sorsdöntő sztorija, férjével való megismerkedésének története.
Kiderült, Erika egy fogadás áldozata lett. Történt ugyanis, hogy az egykori Ifjúsági Klubban tartott diszkóban Katus György egy láda sörben fogadott barátaival, hogy sikerül-e táncba vinnie Erikát. A lány elutasító válasza után György a barátnőkhöz fordult segítségért, akik végül rábeszélték Erikát a táncra.

Férjével – amint a végszó hangzott– azóta is táncolnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK